Szép hétvégénk volt.

Lujza újabban azt találta ki, hogy ő dönti el, hova menjünk sétálni. Ez igy van, ahogy irom; elindul, és megy. Vasárnap úgy gondolta, hogy az új vasúti hid felé megyünk, onnan meg át, a Rómaira. Mióta átadták a hidat, voltunk már párszor odaát. Jobban szeretem azt az oldalt, mert egyrészt reggel odasüt a nap, másrészt a part is sóderes, lapos, a pesti oldalon ki van kövezve a meredek töltésoldal. A szél is általában a budai oldalról fúj, a pesti oldalon gyűjti össze a habot, a budai –szemmel legalábbis- tisztábbnak tünik.
Szóval hagytam, menjünk Budára.
Nem is volt semmi hiba, napoztam, Lujza úszott és a vizbúl kihúzott botokkal birkózott. Szépen sütött a nap, nagyon élveztem.
Őnagysága nagyon jól birta magát, ment a hülyén előre lógatott nehéz feje után. Egészen a Piroska szállóig (volt Piroska, dunsztom sincs, most hogy hivják). Iszonyú hosszú út ez egy ilyen rozoga kutyának, de tényleg majdnem olyan volt mint régen, amikor még egészséges volt. Most is körénk gyűlt egy csomó gyerek, most is visongtak, hogy nézd, hozza, én is dobhatok, had dobjak én is, én is.....
A végére persze teljesen kipurcant, kocsiban kellett hazatolni, de hát azért van ugye a kocsi.
Szóval jól éreztük magunkat nagyon.
Hanem, nekem egyre kevésbé tetszik az, ami a Rómain történik. Azt már elfogadtam, hogy a gomba mód szaporodó lakóparkok miatt egy kvázi gettóvá, vaskeritésekkel és őrbódékkal védett gazdag gettóvá válik a Part.
Nyilván az is a jólét növekedésével jár, hogy szép lassan kiszorulnak a csónakházak és szaporodnak a yacht klubbok. Ez van, változik a világ, változnak az igények.
Viszont, ahhoz képest, hogy az összes parti kocsma számit a bringásokra (több száz kerékpártároló van kirakva a büfék elé) a sétány végig fel van szórva murvával. Aki valaha ült már biciklin tudja, hogy murván, gyöngykavicson, homokban iszonyú nagyot lehet esni. A murva annyival súlyosabb, hogy az apró, éles kövek csontvelőig be tudnak fúródni a porcokba és izületekbe.
Akartam inni egy kávét, az egyik büfében éppen akkor pakolták ki a sült (mondom SÜLT!!!!) hekkeket a fagyasztóból. Hát, halat enni se megyek oda mostanában. A régi kedves Bibicben meg olyan szar kávét sikerült innom, hogy azóta is öklendezek. Nem csak, hogy a régi jó, „kiengedem a forró vizet és kézzel gőzölöm a tejet” módszert felváltották az ipariasabb, „csövet lógatok a tejesdobozba és forró vizzel jól felhigitom a tejet” módszerrel, de a kiváló minőségű, aromás Piazza ’doro kávét is felváltották valami agyonpörkölt, dohos izű borzadmánnyal. 350 Ft, most tényleg ezen múlik? A végén már én is nagyon szomjas voltam, bementünk hát egy másik helyre, ahol hatalmas Gösser tábla világitott. Kértem egy pohár Gössert, mondták, nincs, csak dréher meg aranyászok. Hát a tábla? Hát az még az előző tulajdonostól maradt itt. Hátbazmeg, miért nem veszitek le, Sőt, a Gösser miért engedi, hogy dréhert adjanak el a nevével?
Nno, hát igényesség ide, gazdagodás oda, proccosság amoda, a vendéglátás szinvonala a béka segge alatt van a Rómain.


Update:
a gyulai kolbász mondjon le!!
Ebéd után vagyok, lecsót csináltam (fele bogyiszlóiból, hogy háromszor csipjen).
Basszákmeg, hát hova jutottunk, hogy pár karika gyulai kolbásszal el lehet rontani egy lecsót?? Nem háromszáz forintos teszkógazdaságos virslivel, nem Mucsaröcsögei csipős parasztkolbásszal, hanem Gyulai Henteskolbásszal!
Savanyú, kenőcsös és zsiros. És nem úgy zsiros, hogy a kövér zsircseppek bevonják a paprika-paradicsom- és hagymaszeletkéket, és egy hidat képeznek a különböző aromák között, nem, ez a szar brutálisan, tocsogósan zsiros. És egy kolbásznak mióta van élesztőize??
Nagyon mérges vagyok.

A hét cikke

Mit látnak Budapestből a cigány gyerekek?

Razzia

Ma megint iszonyú későn, este fél hétkor indultam haza. Már messziről látszott, hogy a hulladékégető bekötő útján villognak a kék lámpák. Az az út végig van rakva prostikkal, minden lámpaoszlop alatt áll egy lány. Vagy ha nem áll, mert éppen munkán van, akkor ott az üveg ásványvize, kis szatyorkája, esernyője, eze-aza.
Szóval igazoltatták a lányokat, de volt ott egy kisbusz is, ha netán valakit be kell gyüjteni.
Szegény csajok, én iszonyagtosan sajnálom őket, télen-nyáron, egy bugyiban ácsorogni ott, nagyon durva. Télen szétfagynak, most szétégeti őket a nap. Az utóbbi hetekben került pár új csaj, olyan pirosak, mint a pecsenye, nem is hiszem, hogy nem lázasodnak be, az legalább másodfokú égés, ahogy kinéznek.
De nem is az volt a legborzasztóbb, ahogy a félig meztelen, tangába, övnyi szoknyába "öltözött" lányokat igazoltatták a rendőrök, hanem az, ahogy a lejjebb állók teljes tanácstalansággal nézegettek körbe, hogy most mi lesz velük. Én, ha ilyen helyzetben vagyok, nyilván leveszem a magas sarkú basszálmeg cipőt, felhúzom a lapos sarkú nyúlcipőt és usgyi, már ott sem vagyok.
Nyilván, igy csinálnám én, persze, aki nem vagyok kurva, akit a stricije kiállit az út szélére.
Ezek a lányok viszont olyanok, beléjük van verve, hogy melyik lámpa alatt kell állniuk, igy aztán mozdulni sem mernek onnan, ahova állitják őket. Tán az eszükbe sem jutott. Nyilván azt sem tudták, merre tünhetnének el, hiszen reggel-este izmos autókból rakják ki őket, a szállásukon meg a lámpasoron kivül aligha ismernek más helyet errefelé. Az izmos autók meg ilyenkor nyom nélkül eltünnek, a stricik, akik egyébként elszedik a lányoktól azt a pénzt, amiért azok napi 12 órát fagyoskodnak, sülnek, áznak ott az út szélén, szóval a stricik ilyenkor még véletlenül sem kerülnek elő, hogy összeszedjék legalább a sor végét és megkiméljék a lányok felét egy fogdában eltöltöltött éjszakától.
És ebben a kurvalétben ez a borzasztó.
Nem csak az, hogy pénzért kell dugniuk, szopniuk, akárkivel aki éppen fizet, hanem ez a tehetetlen kiszolgáltatottság, hogy ha lenne is idő elfutni, akkor sem teszi, mert nincs hova, nincs kihez, nem tudja merre, tán még azt sem tudja, hogy futhatna.
Ilyenkor nagyon világosan érzem, hogy nincs Isten, nem létezik hogy legyen, mert ha lenne, nem engedné, hogy ide juttassanak embereket, hogy ennyire aljasul kihasználják a teremtményeit.

Kereksenekű öregszik.

Nagyon gyorsan.
Szivszoritóan gyorsan.
A hülye kis agya az persze nem, az még mindig a kéthónapos szeleburdi, de a teste az rohamosan. Illetve a sorozatos kudarcok, esések-bukások, lépcsőről visszacsúszások, lejtőn lezúgások valamivel óvatosabbá tették, de csak annyira, hogy miután egyszer megtörténik valami, aznap már nem lódul neki fácánozni, vagy a Duna közepére beúszni. De másnap megint, mintha mi sem történt volna - egészen addig, amig megint fel nem hemperedik egy kiálló kőben vagy gyökérben.
Borzasztó hamar elfárad pedig, a séták már jobbára abból állnak, hogy bandukolunk tiz percet, aztán leülünk ugyanannyit és nézelődünk, sütkérezünk, tovább bandukolunk. Azért másfél-két órát még igy is bir, és még igy is mindig marad egy zug vagy egy vakondtúrás, amit már nem engedek neki megvizsgálni, mert indulni kell haza. Pár perc múlva már látszik rajta, hogy megint későn avakoztam közbe, megint kifáradt. Ilyenkor bepakolom a babakocsiba, ő meg nagy büszkén nézelődik kifelé belőle és szemmel láthatóan meg van elégedve a világ ilyetén berendezésével. A fene se gondolta, hogy ennyire fogja majd élvezni a babakocsikázást, de úgy látszik, hogy jó befektetés volt az a fél tucatnyi virsli, amit jutalomfalat formájában beledicsértem.
A kocsiba éppen belefér, hátul lelóg a segge, amit ugyan takar a babakocsi ernyője, de alóla a résen kilóg a farka, majdnem a földig. Elől lelóg a két mellső lábés mivel a kocsi keskeny és a súlya miatt behorpad, összenyomja a lábakat amik igy egymáson keresztben csúsznak. Pont úgy néz ki mint egy finom dáma, aki elegánsan keresztbevetett lábakkal ül egy gyaloghintóban. Amikor senki sincs velünk, rengeteget nevetek ezeken a kis hülyeségeken, az idétlen, csuklós-kacsás togyogásán, a nagy esésein. Amikor úgy tesz, mintha ő direkt háromszor áthemperedve akart volna leérni a gát tövébe. Vagy amikor visszacsúszik, és jó, hát akkor fel sem akart menni, majd keres egy kevésbé meredek helyet, ahol mégis, hátha pont kiesik a gazdi zsebéből egy szeletke virsli. Ki szokott esni, persze hogy ki szokott.
A kezeléseket hihetetlen jól tűri. Évek óta úgy kellett már behúznom az állatorvoshoz, ha oltatni kellett, most meg jön magától. Mukk nélkül tűrte az ultrahangot, hogy a hasát borotválják, a vérvételt, mindent. A gerincmeszesedés mellett meg van nagyobbodva a mellékveséje is, ami nagyon rossz hatással van a májára. Mivel a mellékvese túlműködését csak olyan gyógyszerekkel lehetne gyógyitani, amiknek nagyon súlyos mellékhatásai vannak, ezt inkább nem, a máját védjük. Őgyhogy jelenleg kagylóörleményt kap és májvédő vitamint. Mellette kullancsvédelem, és sajnos a szúnyogok terjesztette szivférgességet is elkapta, azt is kezelni kell. Iszonyat pénzeket hagyok ott az állatorvosnál, de úgy vagyok vele, hogy most még érdemes. A kutyus virgonc, kiváncsi, remek étvágya van, örül a haveroknak, a régi udvarlóknak, a viznek, a fűnek, a hápogva felreppenő vadkacsának. Én meg örülök annak, hogy ő örül. Egészen addig, amig valaki meg nem kérdezi, hogy hogy van a kutya, mert akkor általában azonnal elbőgöm magam. De hát ez van, most ezt kell végigcsinálni.

Eric Halfvarson

legfrissebb szivszerelmem, és nem mellesleg az elmúlt két hét sztárja Hagent énekel:

Múlt héten ebben a szerepben Hagennek, ma este pedig Gurnemanznak hallottam és el vagyok bűvölve. Nem irta felül Polgár László Húsvétkor hallott, csodálatos, öregesen bőbeszédű, megkönnyebbült Gurnemanzát, de igen szép alakitást élvezhettem.

A ma este másik sztárja Németh Judit. Őt már nem egyszer hallottam Kundrynak, tudtam mire megyek és pontosan azt kaptam, amit vártam: egy hasadt tudatú nőt, aki szinte állatias, megvetett vadócból változik a végzet asszonyává. Úgy, hogy közben nem igazán akar végzet asszonya lenni, de amikor teljesül a vágya, mégis rosszul esik neki. Akarja is elcsábitani Parsialt és nem is. Jó pár Kundryt hallottam-láttam már élőben és lemezen, de ezt csak Németh Judit tudja. Másodpercenként változik az érzés bennem, hogy most Klingsor búverejének engedve tényleg magába akarja bolonditani Parsifalt, vagy a megváltásban reménykedve taszitani akarja magától. Borzongató amit hallottam tőle.

A három évvel ezelőtti előadáshoz képest kissé átrendezét a darabot, és azt kell mondanom, hogy rosszul tették. Amfortas (Tomasz Konieczny zseniális alakitásában) bilincse még rendben is van, elvégre is Amfortas tehetetlen, saját vétke gúzsbaköti. Szóval jó, legyen Amfortas kezén bilincs.
De a II. felvonásban három éve pont az tetszett a legjobban, ahogy a Viráglányok a fekete-fehér szinpad fekete felén, a jó és a rossz határvonalán billegtek. Soha nem léptek a fehér oldalra, ha mégis, riadtan visszaugrottak a bűnt jelképező fekete oldalra. Ma simán áttáncoltak a határvonalon, észre sem vették, hogy hol vannak, nm is tulajdonitottak neki jelentőséget.
A III. felvonás befejezése sem tetszett. Az eredeti rendezésben a dühöngő Amfortas feltépte az ingét és amikor Parsifal megjelent a Szent Gerellyel, hátat forditott a közönségnek és diszkréten begombolkozott, visszakötötte a nyakkendőjét. Amikor megfordult, öltözéke rendben volt, a seb begyógyult. Elhittük neki a csodát (Koniecznynek bármit elhinnék egyébként) Ma azonban ingujjban jött be, és nem feltépte az ingét, hanem kipukkantott valami zacskót, amiből művér folyt ki. Ezzel a piros szmötyis kézzel aztán térdre esett, estében-keltében pedig összetapicskolta a hófehér padlót. Ettől kezdve egész végig, a Grál felmutatás és a finálé alatt is ott voltak a vérfoltok a padlón - holott az egész finálé a megtisztulásról szól. Sőt, a végén a fehér galambot is arról a véres foltról állva repitette el a gyermek Parsifalt alakitó kisfiú. Hogy szándékosan vagy nem, azt nem tudom, de értelme nem sok volt. Nem kellett volna hozzányúlni a rendezéshez, tökéletes volt az úgy, ahogy eredetileg kitalálták.

Ez persze apróság, mert a lényeg úgyis az volt, amit hallottunk; az meg majdnem tökéletes volt. A Rádió Zenekara hibátlanul játszott, az operaház néhány tagjával felerősitett férfikórus szintén. A Rádió Nőikara és a Gyermekkórus a tökéletesnél is szebben szólt. Ebben nyilván a teremnek is nagy szerepe van, és persze Fischer Ádámnak, aki olyan szépen kitalálta, hogyan helyezze el a kórusokat, hogy a legszebb hangzást érje el. Én a III. emeleten ültem, a kórusok pedig a szinpadon, az I. emeleti kórus-erkélyen és a II. emeleti orgonakarzaton, tehát fizikailag alattam voltak, mégis úgy tünt, mintha az égben, a felhők felett énekelnének az angyalok.
Azt hiszem, hogy Wagner pont emiatt a hatás miatt irta meg a Parsifalt.

Jövőre ugyanekkor, ugyanitt; egy teljes Ring és három Trisztán és Izolda. Soha nem hallottam még élőben a Trisztánt, szóval nem csoda, ha a három előadásból kettőre már megvan a jegyem - és persze a Ringre, mert azt szerintem nélkülem el sem tudnák kezdeni.

A válság haszna

Mert van neki, tényleg.
Tavaly, tavalyelőtt annyi ún. hirdetési újságot bedobáltak a házba, hogy hetente kellett vinnem a szelektivbe, sokszor be se fért egy kosárba, kétszer kellett fordulni.
Most meg, a múlt héten nem is vittem, mégis csak félig van a bringa kosara.
Ha más jó nem ia származik a mélyrepülésből, de ezt legalább végiggondolták a hirdetők és rájöttek, hogy a kutya el nem olvasta a gagyi hirdetési újságjukat, legfeljebb a krumplihéjat pucolta rá.

Útvonalterv.hu, a hét vicce

Vasárnap megyek Miskolcra és gondoltam, megnézem, a miskolci pálaudvarról hogy juthatnék el a koncert helyszinére.
Útvonalterv.hu, tömegközlekedés, vonat.
Dátumot az istennek nem akar elfogadni, jó, legyen az, hogy most, tökmindegy, úgyis csak a miskolci térkép kell.
Mit ir ki a szivemszottya, na mit??
Hát azt, hogy a Déliben szálljak fel a Győrbe induló személyvonatra, Kelenföldön szálljak le, üljek fel a Münchenből érkező gyorsra, menjek el a Keletiig, és ott szálljak fel a Miskolcig közlekedő belföldi gyorsvonatra.
De délután még olyan variáció is volt, hog valamikor 17:xx-kor üljek fel egy vonatra a Déliben, szálljak le Székesfehérváron, egy intercitivel menjek el a Keletiig, ott szálljak fel valami vonatra, menjek el Egerig, és ott szálljak át egy másikra, ami elvisz Miskolcra.
Basszákmeg, de tényleg, hát erre nem tudok mit mondani.

fidesz 14, MSZP 4, Jobbik 3, MDF 1

Hűbazmeg!
Persze hogy nem voltam, én sem voltam, az én hócipőm is tele van azzal, hogy azért mondjak egy nagy semmire igent, mert van nála még szarabb is.

És most mondom, hogy ez a jövőben sem lesz másképp!!
Aki az én szavazatom akarja, az kicsit többet kell tegyen, minthogy riogat.
Én is félek pedig, riogatás nélkül is. És akkor sem, ilyen szarokra többet nem szavazok, kész!

Mit érdemel

az a jó harmincas nő, aki úgy mutatkozik be, hogy 'Kjisztababa vagyok!'??

Alkalikus-foszfataz

Mire hazaértem az állatkórházból, itt is volt a postafiókomban a labor-eredmény:
2 495,0 lU/l
A referenciaérték 20-280 IU/L.
Mondjuk, legalább járni tud. Majd meglátjuk, meddig birja a mája a steroid-kúrát.
A szivem megszakad érte, mert még mindig olyan kis életvidám, kiváncsi, türelmes.

A rend lelke

Holnap kukanap, délután kihúztam hát a ház kukáit, nehogy elfelejtsem.
Ahogy szoktam, kitolom a kapun, a kocsibeállón le a járdáról és beforditom, hogy a három kuka egy sorban, merőlegesen álljon a járdára. Igy van hely a parkoló autóknak kiállni, és nekem -amikor éjjel hazajövök- a bringával feltgurulni a lejtós kocsibeállón.
Van nálunk egy lakó, aki mindig egymás mellé állitja a kukákat. Onnan tudom, hogy olyankor mindig két kocsi között kell belaviroznom a bringával, vagy a szomszéd ház feljáróján jövök fel. Különösebben nem zavar, a külvárosban azért még szerencsére van annyi hely a kocsik között, hogy a bringával be tudjak menni a kapunkon.
Hanem, a szomszédasszonyt a jelek szerint nagyon zavarja az én kukakihelyezési módszerem :-)
Hazaérek, kukák gyorsan ki, bringa lezár, ajtó kinyit, sántikáló, farát húzó kutyának örül, jutalomfalatkába rejtett gyulladáscsökentő bead, kutyazacskó zsebbe belegyűr. A türelmetlen eb már a kapunál toporog. Hiába sánta és vén, sietni azért tud, nem kell elhinni, hogy a sánta kutyát hamar utól lehet érni, mert nem lehet. A kapun azért együtt megyünk ki, de a szemközti kutyapasihoz már megint egyedül rongyol be, én utána, nehogy megegye a kajáját. Mert a kutyapasik már csak olyanok, hiába vénebbek mint az országút, a kutyacsajoknak mindent elnéznek.
Mindez nem is fontos, lényeg a lényeg, hogy megvan az esti kiskör, hazaérünk, dobnám ki a kutyazacskót, hát mit látok, na mit???
Azt, hogy az én rendszerető szomszédom átrendezte a kukákat!
A kocsibeálló teljes szélességében, a járdával párhuzamosan szépen egymás mellé rendezte a három kukát, a bejárattól balra parkoló autó hátsó lökháritójától pont a jobbra parkoló autó első lökháritójáig ér a kukasorfal.
Rend a lelke mindennek, kukák a járdával párhuzamosan, punktum!
Basszus, de tényleg, soha az életben eszembe nem jutna, hogy csak azért átrendezzem a kipakolt kukákat, mert nem tetszik az a geometriai formáció, ahogyan azt valaki szándékosan, vagy véletlenül elrendezte, vagy odabaszta, vagy mittudomén.
És szerintem még dohogott is mellé, hogy milyen világ már az, ahol még a kukákat sem tudják tisztességesen sorba rakni.
Egy vicc az egész, de tényleg.
Irgalmatlan egyenlőtlenül vannak felosztva az erőforrások az emberek között, hiába.