Brünnhilde szikláján

mérleg

2011-11-23T21:35:00.003+01:00

Én magam sem nagyon akarom elhinni, de mivel többször is ellenőríztem, el kell hinnem: az elmúlt egy évben 3-4 centit nőttem.
Az edzőm szerint a hátam erősődött annyit, hogy megjavult a tartásom.
Az, hogy egy év alatt, mióta tényleg komolyan sportolok fogytam 10 kilót, arra számítottam. Hogy ez a 10 kiló fogyás 15 kiló mínuisz hájban és 5 kiló plusz izomban, az is logikus.
De hogy 47-48 éve4sen nőjek 3 centit?
Márpedig a gimnazista és a húszas éveimben 166 centi vltam.
Pár évvel ezelőtt 165, de csak ha kihúztam magam, egyébként 162-3.
Most pedig, 48 évesen, egy évnyi aktiv (heti 4-5-6-szor 1,2-2 óra) 169 centi vagyok.
Ha kihúzom magam, ha nagyon kihúzom magam akkor 170.

Jah, még valami: pár éve szép lassan, de biztosan elkezdtem őszülni. Frufrus-konytyos hajam van, a választékban kezdtem őszülni. Beletúrödtem, nem izgatott különösebben. Sokat nem foglalkozok a hajammal, hetente kétszer megmosom, reggel lófarokba fogom a sisakhoz, a munkahelyen és ha megyek valahova meg a blúzomhoz illő csattal hátul összetúzöm. Csak egy frufru-vágásnál nyilallt belém, hogy hát én tavaly már szürkültem a választéknál, és most hogy is van ez?
Megnéztem, széthúztam a választékot, még olvasó szemüveggel (1,5+) is megnéztem, de ősz hajszálaknak nyoma sincs.
Egyetlen szál sem!
Hát ennyi.
Egy nadrágméret (csípőben, derékaban 2, így a fenekem még nagyobbnak látszik, mint 10kiló pluszal ezelőtt), egy melltartóméret, és három centivel nagyobb testmagasság.
Ez utóbbi olyan meglepetés, hogy még magam sem hiszem.
Pedig tény.

A hét kérdése

2011-11-08T17:14:00.002+01:00

"Egy értelmes nő, aki bringával jár és operát hallgat, az hogy a fenébe bír boldogulni az SAP-val?"

De lehet, hogy az év kérdése inkább?

Meghasonulva

2011-10-23T23:31:00.003+02:00

Igen, én is olvastam Dörner vasvillával összegányolt pályázatát. Én sem gondolnám, hogy egy ilyen szakmaiatlan, gyűlölettől bűzlő pályázattal színházigazgatónak kéne lennie.
Fábrytól nem sokat láttam, a néhány műsorperce alapján nekem nagyon ellenszenves. Útálom az olyan műsorvezetőketk akik bárkit hívnak meg, mindenképpen magukról beszélnek. A szememben a pasi egy nulla.
Volt eddig.
Ezen a videón viszont ő az egyetlen rokonszenves felszószaló, akinek a szájából nem fröcsög a gyűlölet. Világos, hogy bizonyos szint felett -amit Csurka és Dörner bőven meghaladott már- nem fog működni a Fábry által meghirdetett Szeressük egymást gyerekek! politika.
De nagyon süketnek kell lenni, ha valaki nem hallja ki Hegedűs D. hangjából ugyanazt a gyűlöletet, mint ami Dörner pályázatában benne van. Vagy akár a közönség füttyögéséből és fújolásából, ahogy Fábryt lehurrogják.
Bizisten, nem tudom melyik ujjamat harapjam most, mert én egyikből sem kérek.
Borzasztóan rosszul esik kimondani, de a nagyképű, arrogáns, fingszagú és altesti humorú Fábry az egyetlen szalonképes szereplő ebben a történetben.

http://hvg.hu/itthon/20111022_video_uj_szinhaz_fabry

Önismeret

2011-10-18T22:39:00.003+02:00

Még mindig tudok magamnak meglepetéseket okozni.
Nem is kicsiket, ráadásul.
Most is, gondoltam, a súlyzózás és kardiózás mellett el kéne kezdeni valami olyan sportot, ami segít összehangolni a kezem a lábammal. Hogy tudjak balra lépni és jobbra hajolni, ha éppen azt kell. Tudjak hirtelen megfordulni, felpattanni, ilyesmi.
Nosza, önvédelem. Egyébként sem árt, éjjel járok ugye haza, ha nem munkából, akkor színházból. Kerestem egy stúdiót, ahol elfogadják a sportkártyámat is és nem is valami kemény fiúk járnak oda. Találtam is, jobbára táncos foglalkozások mellett van önvédelem is, szinte csak nők és párok látogatják a helyet.
Az önvédelmi edző kábé feleannyi idős mint én, mosolygós, kölyökkutyaszemű. Bemelegítünk, megfogja a csuklóm, hogy szabadítsam ki magam.
És itt jött a meglepetés: egyáltalán nem akartam szabadulni. Sőt, a legszívesebben odatartottam volna a másik csuklómat is, ha már fog, akkor fogjon rendesen.
Meg hogy lökjem el, teljes tenyérrel, a mellkasánál. Hát ez megint nagyon kedvem ellen való volt, csak azért rátenyerelni arra a feszes férfihúsra, hogy ellökjem magamtól, amikor pont hogy nem...

na, mindegy. A kezdeti sokk után persze azért csak felfogtam a dolog lényegét, megtanultam szabadulni egyenes és keresztirányú csuklófogásból is. Egyre szorosabból, még másnap reggel is piros hurkák voltak a csuklóm körül.
A dolog egyébként tetszik, fizikailag meg sem kottyant, de agyilag teljesen elfáradtam az óra végére. Érzem én, hogy gyenge oldalam a koordinált mozgás. Túl robbanékony alkat sem vagyok, az én erősségem inkább a szívós kitartás. Ez mondjuk nem volt meglepetés, valamennyi önismeretem azért van.
De majd meglátjuk.
Azért remélem, lesz még pár hétnyi beszokatás, mielőtt azt fogjuk gyakorolni, hogy másszak ki valaki alól, aki rámesik.

Országimázs

2011-09-24T23:25:00.005+02:00

Az mekkora már, hogy a Deutche Oper Berlin művészbejárójánál egy brazil Wagner rajongóval arról beszélgetek, hogy Kovács János zseniális karmester? Meg hogy Eva Marton és Sylvia Sass a világ legjobb énekesnői között vannak? Hogy Georgina Lukács napjaink legmeggyőzőbb Turandotja? Hogy George Solti a valaha élt legnagyszerűbb Wagner karmester? Hogy Ádám Fischer jobban vezényel Mozartot mint Wagnert?
Az mennyit ér, hogy Matti Salminen félájult japán Wagner turisták füle hallatára jelenti ki, hogy jövő júniusban jön Budapestre Hagent és Fafnert énekelni? Hogy Stephen Gould hangosan felkacag, amikor említem neki, hogy tavaly én már hallottam élőben Siegfriedet énekelni? Kacag, hogy az milyen klassz előadás volt.

Hogy a brazil pasi honnan ismeri Kovács Jánost?
Kalózoldalakon kapható felvételekről, kérem alássan. Mindent megvesz, amin Sass vagy Marton énekel. Az interneten pedig kalózfelvételekről megrendelhető a megboldogult Zenés TV Színház szinte valamennyi felvétele. Pocsék technikai minőségben, tévéközvetítések VHS-ről digitalizált változatai, de hát ugye nem az a lényeg, hanem Sass. Meg János Kovács, aki egy "genius".

Nem is mondok semmit, úgysem fogom megérni, hogy a Magyar Állami Operaház kiadja az előadásait, vagy a Magyar Rádió az archiv felvételeit mondjuk letölthetővé teszi. Vagy hogy a Magyar Televízió egyszer újra közvetíteni kezd, esetleg más adókkal szövetkezve, hogy olcsóbb legyen.

Pedig hát, ahogy elnéztem, a japán házaspárnál meg a barátjuknál alighanem ma este, a berlini operaház művészbejárójánál került fel Magyarország a térképre.

Kultúrális túristának lenni

2011-09-22T09:51:00.002+02:00

kifejezetten fárasztó. Tán még fárasztóbb, mint lestrapált, monitortól égő szemű irodatündérnek lenni.
Múzeumból ki, kilátótoronyba fel, S-Bahn ellentétes irányba induló kocsijába felszállni, aztán visszamenni, aztán megint eltévedni, múzeum helyett parkban kikötni, és mivel már nincs idő a szállodába visszamenni és átöltözni, farmerban, cipőbe dagadt lábbal beülni az előadásra. Ami előadás mondjuk magában is kitölt egy napot, ha úgy vesszük.
Ma befizetek egy hajókirőándulásra. Elég volt az elvesztett és megnyert csatákból, császárokból, ókori példaképekből, csigalépcsőkből, szobrokból és gigantikus emlékművekből. Ücsörögni akarok, napozni és betolni két bismarck szendvicset egy pohár rozéval.
Este pedig Siegfried :-)

hihetetlen,

2011-09-20T09:17:00.003+02:00

hogy a világon mindenhol megvan ez a két nőtípus.
Az egyik a csontszárazra diétázott, grétagarbósan írtott és újrarajzolt szemöldökű, ajakszélen túlhúzott kontúrral, fémesen csillogó pofafoltokkal. A haja majdnem mindig feketére, néha padlizsánlilára festett. Ezek a nők mindent felvesznek, ami fodros, repkedő muszlin, élénk színű és nagyvirágos - sokszor mindezt egyszerre.
A másik típus a gömbölyű, minimum D, de inkább E kosarakkal megáldott. Ő mindig hidrogénszőke (lenövés a vagyoni helyzettől függően pár millimétertől pár centiig terjedhet). A szeme vastag fekete kontúrral van kleopátrásítva, vagy gyöngyházfényű sötétkékkel szemüldökig felfestve. A rúzs paprikapiros vagy ciklámen színű. Mindent felvesznek, ami mélyen dekoltált, testre feszül és mini, valamint strasszokkal van díszítve. És mindent felvesznek, ami üti a rúzst - piros rúzshoz lila felsőt, pink rúzshoz narancssárgát, vagy neonzöldet.
Ezek a nők mindenhol megvannak, és mindenhol egyformák: Pesten, Durbanban, Dublinban, Rotterdamban, Rómában, mindenhol. Most Berlinben reggeliztem együtt néhányukkal.
Istenem, add, hogy ne így öregedjek meg!

Berlin, a multikulti

2011-09-19T23:35:00.006+02:00

de legalábbis a a Scharlottenburg nevű városrésze.
Fő szempont volt, hogy a Deutche Oper maximum fél órás sétával megközelíthető legyen, és hát persze az ár sem volt utolsó szempont, mégiscsak 6 éjszakáról van szó. Így is 55 Eur/éj, hogy a WC a folyosón van. A zuhanyozó a szobában, de nem külön helyiségben, hanem az ágy fejénél, közvetlenül az ajtó mellett. Vannak is olyan horpadások a szőnyeg alatt hagyott, rothadó parkettában, hogy majd hasra estem benne. Leragasztották valami szar olcsó filccszőnyeggel, ocsmányul néz ki.
Mindegy, most ennyire telik, úgysem ez a lényeg.

Szóval a multikulti nagyvváros.
A környék tele van giroszozókkal, orientál shopokkal, kínai meg korai étkezőkkel. A szálloda egyik sarkán egy szusi-bár, a másik sarkán egy arab kávézó és vízipipázó van. Szemközt egy orosz bolt, olyan füstölt hal választékkal, hogy majdnem lepetéztem a gyönyörűségtől. Azért van egy "berliner curry wurst" bódé is, mellette egy igazi német söröző. A kocsmák szinvonala sajnos messze nem éri el a tavasszal megismert ír kocsmákét. Mindenhol dohányoznak, és valahogy a hangulat sem olyan, itt nem keverednek a társadalmi osztályok, mint Írországban, ahol együtt mulatott lepukkant munkanélküli és pettyes nyakkendős juppi.
Nekem ez mondjuk igy elsőre rettenetesen tetszik ez a nagy nedmzetközi olvasztótégely, elsősorban a gasztronómiai sokszínűség miatt. Vacsorára miso levest és egy 8 tekercses szusi-tálat ettem (5,90 EUR). Aztán, amikor három órával később hazafelé vánszorogtam az esti felfedező körutamról, a szemközti orosz boltban vettem még 4 db garnélával, meg valami ecetes uborkás, kapros valamivel töltött tintahalat. Azokat azonmód állva, bolt és a szálloda ajtaja közötti ötven méteren betoltam. Vettem még egy jó darab orosz parizert is, csak kíváncsoságból. Itthon már évtizedek óta nem eszek parizert, mert nem finom, még a legdrágább sem. Az itteni 'orosz' parizernek egészen kiváló, feszes az állaga, és enyhén szerecsendiós az illata. Abból is betoltam egy jó 15 dekás darabot valami oregánós lepényfélével. Egy korsó Berliner Pilsenerrel öblítettem le a helyi "Négycsecsűben". A sör nem igazán ízlett, az utóíze nagyon gabonás. Ez nekem nem jön be, én vagy a sűrű és keserű, vagy a laza és kesernyés söröket szeretem, az édeskés gabonaíz nem az én műfajom. Az ötvenhez közeli, nem kicsit túlsúlyos, nagyvonalúan dekoltált pincérnő legalább 25 centis tűsarkú csizmában gyűjtögette be az üres poharakat. Nekem az alatt a 10 perc alatt megfájdult a bokám a látványtól, amig megittam a sörömet. Kivül, a teraszon, mert ott legalább kaptam levegőt. Hát itt nem fogok fél éjszakákat a kocsmában tölteni, azt már látom.

Berlin egyébként szereti a bringásokat, elképesztő, mennyien vannak az utcákon. Az S-Bhan állomások mellett hatalmas, pesti szemmel nézve szinte gigantikus biciklitárolók vannak. Az utcák is tele vannak éjjel kint alvó bringákkal, jobbára CTB-kel. Meglepően sok kisgyerekeknek való bringát is láttam kikötve.

Voltam a Deutche Oper épületénél is, csak a távolságot bemérni.
Hát kérem, az operaház, amiben Matti Salminem és Stephen Gould szinvonalú énekesek lépnek fel, bizony egy panelház. A két mellékutcára néző fala mondjuk üveg, a Bismarck strasse felőli homlokzat nagyszemű kavicsokkal 'díszitett' panel. Még akkor is panel, ha szemmel láthatóan rendszeresen mossák. A repertoár viszont lenyűgöző, tessék megnézni a fenti linket.

Hehe, irulok-pirulok, de van még itt más is.
Mire az operaházat megtaláltam, elmentem vagy 6 erotic store, -center, -shop, sőt, még egy -kino mellett is.
És még mondja nekem valami, hogy a németek hidegek.
Hát kérem, a jelek szerint még csak nem is szemérmesek!
Nálunk legfeljebb ki van írva, hogy sex-shop, aztán egy nagy feketével lefóliázott ajtó, maximum piros neonnal megvilágítva. Itt meg ki vannak rakva a vibrátorok a kirakatba, szín és méret szerint. Az egyik óriásbolt (über 1000 m2) kirakataiban a babarózsaszíntől a pinken át a fuxia-liláig, szín és méret, valamint az aranymetszés szabályai szerint sorban fellógatva, a dildókhoz illő fehérneműkkel körítve. A másik kirakatban ugyanez a méret szerinti szortiment az almazöldtől a fenyőzöldig, a harmadikban a sárga, a negyedikben a kék mindenféle árnyalata, a babakéktől a tengerészkékig. Nem akartam hinni a szememnek, valósággal legyökerezve álltam a kirakatok előtt.
Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy holnap bemegyek ebbe a boltba. Pesten az életben be nem tenném a lában egy ilyen elfeketített kirakatú szex-boltba, de itt ez a szivárványszínekben tündöklő bevásárlóközpont teljesen lenyűgözött.
Szóval a héten Berlin, annyi, amennyit bírok belőle.
Holnap Brandenburgi kapu és A Fal, este Rheinengold. Meg ami közé befér.

A gráfok

2011-09-14T00:38:00.002+02:00

régi "kedves" ismerőseim.
Őszintén szólva, rövid és drámai ismeretség után a büdös életben többé nem akartam találkozni velük.
Dunsztom sincs, miért is nem dobtam ki annak idején a matek könyveimet. Nyilván semmit sem szeretek kidobni, amiben valami csekély kis értékes vélek feltalálni.
Hát igy történt, hogy most csak ki kellett rámolnom a szekrény aljából a barkács szerszámokat, azok alól a bedobozolt könyveket, és ollalallaa, már számolhatom is az éleket meg a fokokat meg a mindenféle izéket.
Ami ebből a lényeg, hogy egy óriáscég bizonyos munkafolyamatai időnként kétszer, sőt, háromszor annyi utat járnak be, mint ami az információ normális feldolgozásához elégséges lenne.
Mégsem olyan hülyeség tán ez a gráfelmélet.

nyifi-nyafi

2011-08-29T18:56:00.004+02:00

hát az én koromban már nyilván nem olyan könnyű tanulni, mint ahogy azt 20 éve bírtam volt, na de még mindezt angolul.... a nyüves mozaikszavaikkal nehezítve, amikhez külön szótárból kell kikeresnem a feloldásokat.
baszics, másfél óra alatt olyan lett az agyam, mint amin keresztülvágtázott egy huszárzázad - hátrafelé patkolt lovakkal, rohamra szegezett szuronnyal, operettindulókat énekelve.
És ez még csak az előkészület, pár száz oldalnyi internetes diavetítés, tesztek, ilyesmi. A neheze, az oskola (classroom training) az a jövő héten lesz.

beiskolázva lenni

2011-08-18T21:28:00.009+02:00

hát, ezt sem gondoltam volna, hogy egyszer majd önként fogok jelentkezni valami meghatározhatatlan, ööÖÖööö, izé, folyamtszervező-, minőségbiztosító, a franc se tudja mi célt szolgáló tanfolyamra.
Egy kőkemény hét, utána saját project, amiben be kell bizonyítanom, hogy ha sikerül úgy átszerveznem egy folyamatot, hogy 6 helyett 7 mérföldkő legyen benne, akkor 10%-kal rövidebb idő alatt készülünk majd el - állítólag, a számításaim szerint.
Vagy valami hasonló, jelen pillanatban dunsztom sincs az egészről.
Csak annyit tudok, hogy amikor júliusban itt voltak a fekete öves folyamatszervezők, egyik hülyébb volt, mint a másik.
Hát ezt én is tudom produkálni, csak papírt kell róla szereznem.
Ha egy mód van rá, és egy ilyen egy hetes tanfolyam meg pár hónapos statisztikai adatgyűjtés és -elemzés kell hozzá, én is tudok okoskodó hülye lenni.
Még az is lehet, hogy érdeklődő, problémafeltáró és segítőkész hülye is tudok lenni.
Szóval jelentkeztem.
Pedig nagyon élesen él még bennem a matematika szigorlatom.
Akkor megfogadtam, hogy ha egyszer az életben diplomám lesz, virágkötésen és gombaismereten kívül a büdös életben soha többé semmit nem fogok tanulni.

Nem a lófaszt nem, 47 éves leszek holnap, oszt amilyen idióta vagyok, saját akaratból továbbképzésre jelentkezem.

Egyébként, ha 16-os számrendszerben számoljuk, jövőre leszek 30h éves.
Végülis, ilyen fiatalon még gondolhatok a jövőmre, nem? Dehogynem!
Nnnna.

Annyira visszataszítóan, gusztustalanul

2011-08-09T08:07:00.004+02:00

nagy seggem mégsem lehet. Illetve nagynak biztos nagy, csak nem gusztustalan.
Hogy miből gondolom?
Amint felállok az elliptikus trénerre(*), két percen belül biztos van egy pasi, aki felül a hátam mögötti bringára. Nem a mellette lévő másik öt üresre, nem, pont mögém. A fekvőbringa alacsony, az elliptikus tréner magas, kvázi fél méterre az arcától pucsítok, szuszogok és izzadok erősen. Nem szoktam kímélni magam, 135-150-es pulzussal nyomom, érzem, ahogy az izzadság a gerincem mentén csorog be a kőműves dekoltázsba. Meg a könyökömön csöpög le, meg az államon csurog le, meg egyáltalán, nem a leggusztább formámat mutatom. Ezek meg ott tekernek a 44-es (na jó, már majdnem 42-es)seggem mögött a tök üres teremben.
Lehet, szeretnek borzongani?
Érdekes egyébként, hogy a rengeteg fogyás ellenére a fenekemből szinte egyáltalán nem ment le. A bricseszből igen, derékból rengeteg, a hátamról és a hónom alól eltűntek a hájpárnák. De a fenekem az maradt, csak még kerekebb lett. Illetve egy nadrágméret lement, csak a többi, nagyobb arányú fogyás miatt még nagyobbnak látszik mint eddig. Azért nem bánnám, ha még vagy két méret onnan is eltűnne.

(*) Nem is igazi elliptikus tréner, hanem valami vario-féleség. Olyan, mint egy gumiszalagra függesztett elliptikus tréner. Azért szeretem, mert sokkal puhábban lehet fele lépni, kíméli a térdem. Lehe vele futni és taposni is. 2-3 percenként szoktam váltani, futás, aztán előre dőlve taposás. Megint futás, kicsit megnyugszik a pulzus, aztán megint fel 145-150-ig.

a hét vicce

2011-08-01T22:24:00.005+02:00

legalábbis remélem hogy vicc, mert komolynak nagyon durva lenne:
"..A képviselő szerint a fogalmilag kizárt, hogy a ló herezacskóját letakarják, vagy bármilyen módon hozzányúljanak a szoborhoz, mivel az világörökségi helyszínen áll és önmagában is műemlék..." index

nem bírok szabadulni a képtől, ahogy az önkormányzati képviselőtestület fejcsóválva, rosszallóan hümmögve szemrevételezi egy lovasszobor fényesre simogatott heréjét, majd brainstormingot tart.

Furcsa érzés,

2011-07-28T20:07:00.003+02:00

amikor egy hónapokig tartó túlterheltség után egyszercsak rájövök, hogy napi 3-4 órányi munkával kevesebb van. Akár már 5 órakor is hazamehetek, nem kell este 9-10-ig írnom a riportokat, gyártanom a grafikonokat és nyomkövetni a napi 60-nál is több e-mailt.
Hhöö, tessék mondani, mit lehet kezdeni napi 3-4 óra szabadidővel?

Testzsír-százalék

2011-07-26T08:04:00.002+02:00

Fél év alatt 49-ról 39-re csökkent.
Izomtömeg 22%-ról 32-re nőtt.
Nem is kell 60 éves koromig várni, hogy bikinimodellé gyúrjam magam, két éven belül meglesz.
Hehe.

cukrászsirató

2011-07-26T00:10:00.002+02:00

Van az újpesti piacon egy látványpékség, ahol a mindenféle rettenetes fornettik mellett meglepően finom, "kőttes" tésztából készült gesztenyés kiflit lehetett kapni. Nagy felfedezés volt, amikor pár éve először megkóstoltam. A vastagon margarinos, szalonnásan sületlen kroasszonok meg kakaós csigák közül magasan kiemelkedett. Abban a néhány boldog hónapban, amikor félig munkanélküliként nem volt főállásom, csak az esti félmunkaidős takarítás, minden áldott nap ezt reggeliztem. Reggel kutyasétáltatás után kikocogtam a piacra, magamhoz vettem a kedvenc gesztenyés kiflimet, utána egy tejszinhabos kávét, és nagyon meg voltam elégedve a világgal. Mondjuk, híztam is vagy 10 kilót. Olyan is előfordult, hogy kirándulás előtt már piacnyitásnál ott toporogtam, és vettem 3-4-6-10 darabot attól függően, hányan mentünk. Ilyenkor nem kávéval, hanem valaki laposüvegéből valami jóféle papramorgóval áztattuk.
Hát kérem, ez a jól bevált, nagyon finom gesztenyés kifli nincs többé.
Tönkrement a cukrász, bezárta a bótot, azt mondták a pékségben.
Nem szállít többet, és még nem találtak helyette mást.
Rossz szájízzel mondom, hogy nem is fognak. Nem csinálnak már manapság a cukrászatok kőttes tésztát, legfelejebb karácsonykor, bejglinek. Egyébként veszik a nagyüzemi margarinos levelestésztákat, azért is nincs már finom, egyedi pékáru, minden mindehol egyforma.
Hát én most nem tudok mit mondani. Végülis, nem a világ vége, ha egy cukrászmester vagy egy pék lehúzza a rolót, lesz helyette három másik.
Csak hát mind a három tökegyforma szart fog csinálni.
Ez a gesztenyés kifli meg legalább jó volt.
nyugodjon békében.

Viva Verdi!

2011-06-22T01:00:00.003+02:00

Anche Puccini!
Így köszöntünk máma el a páholyszomszédommal.
Fogalmam sincs, mi vitt rá engem, hogy elmenjek a MÁO idei utolsó operaelőadására. A szezon legrosszabb szereposztásÚ Otelloja, a karmesternek már csak a nevétől is sikítófrászt kapok.
Na, mindegy, az utolsó pillanatban felpattantam Granéra és egy nem látó jeggyel beültem az egyik páholyba. Nem bántam meg, életem legszórakoztatóbb Otello előadását élveztem végig.
A szomszédos székeken egy házaspár ült, magyar feleség, olasz férj.
Nos, ez a férj nagyon olasz volt. Sőt, még annál is olaszabb. Imádta az operát, és gyakorlatilag végigénekelte az egészet. Igen, énekelt a szereplőkkel együtt, Desdemonát is beleértve. A zenekari részeket zümmögte - kivéve a csók motívumot, mert ha az felhangzott, azonnal követelte az Un'baccio-ját. A kettősöknél kiválasztotta az egyik szereplőt, és vele énekelt. Volt, hogy menet közben váltott. Halkan persze, nem hinném, hogy a feleségén és rajtam kívül bárki hallotta volna.
Borzasztóan élveztem, régen szórakoztam ilyen jól.
Hogy ki hogy énekelt a szinpadon, nos, arról fogalmam sincs. Neki minden nagyon tetszett, dícsérte az énekesek hangját, kiejtését, a zenekart, az épületet.
Hát, én mindig örülök, ha mások örülnek.

Nagyon izgatott vagyok, ősszel a tavaly nagyon megkedvelt Stephen Gould lesz az Alkony Siegfriedem. Hagen Matti Salminen. lehet irígykedni :-)
Szóval Viva Verdi e Puccini, anche Wagner!

nagy kérdés

2011-06-21T14:28:00.003+02:00

vajon miért van az, hogy a nők többsége előbb veszi le a bugyit, csupasz alsóval még tesz-vesz-pakolászik is egy keveset, és csak utána veszi le a melltartót? Felöltözésnél fordítva, felveszi a melltartót, matat a szekrényben, kilép a papucsból, és csak utána veszi fel a bugyit?
Tornatermi öltözői tapasztalataimból indulok ki. És mióta ez feltünt más nőkön, magamon is észrevettem, hogy először a melltartót veszem fel a lakásban és meztelen seggel még kávét felrakni és képes vagyok. Vagy vetkőztésnél bedobom a bugyit a mosógépbe, és ha éppen úgy áll, be is inditom, egy szál melltartóban.
Az egyszeri lány jutott az eszembe, aki a mellyét takarta, mert azt ő nevelgette, ami a lába között van, azt meg az istenke adta, azon nincs mit szégyellni.
Hülye vagyok persze, tudom, és rengeteg szabadidőm van.
Sajnos csak péntekig.
Alig várom, hogy nyugdíjas legyek.

Parsifal, avagy a szerelem mint bűn - Wagner-napok 2011 MüPa

2011-06-18T01:44:00.000+02:00

tovább

Wagneriánusnak lenni Pesten

2011-06-16T21:06:00.004+02:00

A legjobb, ami csak történhet velem.
De tényleg.
Először is, ilyenkor eljövök szabadságra. Minden évben. A régi főnököm már tudta, az új meg hamar meg fogja tanulni, hogy Hilde júniusban szabadságon van.
Az kicsit hiányzik, hogy idén már nincs Lujza, akivel ilyenkor meg lehetett nyújtani a reggeli sétákat egy kis reggeli napozással. Idén edzeni megyek - már persze ha el nem alszom. Mert aki késő éjjelig szórakozik az operában, az bizony reggel nem nagyon akar 10 óránál hamarabb felkelni. Pláne, mivel amúgy is szabadságon van.
Aztán persze a körítés, ami a Wagnerekkel jár - minden felvonás előtt a fanfárok jelzik a T. közönségnek, hogy lassan vége az egy órás szünetnek, ideje cihelődni.
Az első fanfárokat mulasztani szoktam, mert azok a főbejárat felett hangzanak el, én meg oldalt szeretek ücsörögni, a Duna felé néző lépcsőkön.
A második fanfárra szoktam kiskanállal összekaparni a csésze alján maradt tejhabot (előadások előtt), kiinni az utolsó korty sört (első szünet) vagy kikapni a tonikos pohár alján maradt jegek közül a citromszeletet és elrágni (második szünet).
Persze, nem mondom, hogy mindez az élvezetek csúcsa, és hogy minden tökéletes.
Nyilván kellemesebb lenne az alkonyi napban, a langyos lépcsőkön ücsörögni, ha a HÉV felüljárója nem rondítana bele a budai panorámába. Azt már mondani sem merem, hogy ha a Nemzeti fertelmes álboltívei nem rondítanának bele a képbe - ezen mondjuk könnyű lenne segíteni. Ha most körbeültetik borostyánnal, öt év múlva semmi sem fog látszani a gagyi épületdíszekből. Csak mondom. Viszont most virágzik a MüPa mellé ültetett néhány fiatal hársfa, a levegő részegítően illatos tőlük.
Az is jó lenne, ha a MüPa büféiben valami jobb kávét főznének, és nem az erjedt ízú lavadzát. Mondjuk, külön kérsére van barnacukor és fahéjszórás is. De még jobb lenne, ha nem nekem kellene kérni, hanem ők ajánlanák.
Az is jó lenne, ha a sör csúcsát nem az üveges gösszer jelentené, hanem csapolnának valami finomat. Mondjuk, legalább üveges, és nem dobozos.
Az sem ártana, ha valami finom saját szendvicset csinálnának, és nem az előre dobozolt tramezzinit, direktben a hűtőből, jéghidegen.
Meg egyáltalán, a vendéglátás szinvonala nem ér fel az épület, és pláne az előadások szinvonalához.
Nyári karácsony ez nékem, hogy két hét alatt 7 Wagnert hallgathatok. Az előadások fele már lement. Egy hete szabin vagyok, most kezdem érezni, hogy talán végre ki tudtam magam pihenni.
A második sorozattal majd feltöltöm az elemeim. Legalább annyira, hogy szeptemberig elég legyen a töltöttség. Mert akkor majd megnézem, milyne Berlinben wágneriánusnak lenni. Nehogy már elteljen egy év élő Ring nélkül.

Trisztán és Izolda, a játszmák vesztesei - Wagner-napok 2011 MüPa

2011-06-14T20:10:00.000+02:00

tovább

Lohengrin, a vándormuzsikus

2011-06-13T04:34:00.001+02:00

tovább

az internet átka

2011-05-19T08:19:00.003+02:00

ha nem lenne internet, meg netkonferencia, meg ilyesmi, most mehetnék Szingapurba tréninget tartani.
Annyira fáradt vagyok, hogy még azt sem tudom eldönteni, akarnám-e.
Azért szerintem igen.

Vice President

2011-04-26T19:41:00.002+02:00

na nem az USA-é, de majdnem.
Az ő asztalán landolt az anyagom.
Nem kapok levegőt, bizisten rögtön elájulok.

Mérleg

2011-04-21T08:25:00.004+02:00

November óta rendszeresen sportolok ugye, hetente legalább 5x, mindig korán reggel.
Heti 2-3 súlyzózás, 2-3 kardió, gyaloglógép, elliptikus tréner, spinning, mikor mi. Plusz a napi biciklizés, 8 km oda, ugyanannyi vissza. Odafelé szoktam többnek érezni, a reggeli forgalomban. Este 10-kor, amikor senki nincs az utakon, már élvezet, mintha nem is kéne pedálozni, szinte repülök. Eszméletlenül szoktam bedőlni az ágyba, és fél hatig néha meg sem mozdulok.
5 kilót fogytam, ez nem sok. Közben azonban lement három melltartó-patentnyi háj a hónom alól és egy teljes kosárméretnyi a mellemről. És deréktájékról majdnem 10 centi. Csípőről is 3-5 centi, borzalom, a seggem ettől még nagyobbnak látszik mint eddig, pedig ez már majdnem egy méret. A felkarom hátsó oldalán a lengőizom (tricepsz) határozottan visszafejlődött, ha felemelem a karom, már nem lobog, hanem csak remeg, mint egy jól elkészített kocsonya.
Ma azon röhögtem, hogy ha így folytatom, hatvan éves koromra bikini-modellé gyúrom magam.
Az azért szép karrier lesz.

Vendéglátás ma,

2011-04-21T06:24:00.004+02:00

Magyarországon.

Sréhan szeletelt erzsébet-kenyér megkenve margarinnal, vastagon beborítva teszkós fekete kaviárral. díszítésnek majonézes tormából nyomott rózsa, fél szelet uborka, és egy nyolcad cikkely félig érett eper. A szendvicsek halpikkely formában tálcára rendezve, és vastagon áthúzva aszpikkal, egyrészt, hogy szép fényesek legyenek a szendvicsek, másrészt, hogy össze is ragadjanak és ha valaki egyet megfog, az egész tálca mozduljon.
A kaviárnak meg a majonézes tormának együtt igen határozott hányás íze van.
Ráadásul ugyanezzel a szutyokkal van megdíszítve a sajtos és a csirkesonkás szendvics is.

basszus, ajánljon már valaki egy jó kateringest.
Ne nekem, én tudnék, az asszisztensünknek.

10 éves barackpálinka illata

2011-04-16T22:54:00.004+02:00

Egyszerűen nem lehet elmondani milyen, nincsenek rá jelzők.
2001 nyarán érett barackból készült. Megélt három választást, két kormányváltást. Megélt egy világgazdasági válságot, egy benzinár-robbanást. Megálte a web2 születését és térnyerését. Nem tudom most felsorolni, mi mindent megélt egy spájz alsó poldán meghúzódva, és közben megőrízte a frissen főzött barcklekvár illatát.
Nem a zselés bolti izéjéját, hanem amit én főzök kábé három évente, amikor jól terem a barack. Az érett, kézzel hámozott, rövid forralás után átpasszírozott majd sűrűre főztt, sötét sárgabaracklekvár friss illata itt van az ujjaimon.
Egy tíz éves pálinkából.
Ha nem ittam volna, ha nem mosogathattam volna utána a poharakat, soha el nem hiszem, hogy ilyesmi létezik. Már bánom, hogy elmosogattam a poharakat, nem lett volna szabad.
Most sem tudok mást mondani, minthogy megtiszteltesének érzem, hogy megismerhettem.
Anyám, tíz év történelmét ittam gyümölcsbe forralva.
és az az illat, mintha itt rotyogna a lábasomban.
el sem hiszem, hogy engem ekkora szerencse ért.

I am convinced.

2011-04-14T16:04:00.002+02:00

Mondta ezt nékem máma egy feketeöves(*) folyamatfejlesztő.
Meg egy nagyon nagy főnök egy nagyon nagy multinál, a messzi Ámerikába'.
Ezt-azt javitsak ki, használjak egy másik kifejezést, blablablabla, kedden ismétlés a nagy széles plénum előtt.
A májam majd szétreped, tényleg.

------------------------------------------------------------------

(*) nem vicc, tényleg Black Beltnek hívják őket.

munkahelyi értékelés

2011-04-08T08:24:00.003+02:00

A hét szempontból van 6 Exceeds Exceptations és 1 Development Needed.
jah, és megkaptam a max béremelést, amit az idén adni lehet.
Meg egy javaslatot, hogy kapjak egy folyamatok fejlesztése vagy valami ilyesmi című tréninget, merthogy igen nagyon alkalmas vagyok rá, hogy lássam az összefüggéseket a termelés, a pénzügy, a projekt menedzsment és egyéb területek között, meg hogy 2-3 lépéssel előre és vissza is tudok gondolkodni.
Ez azért nem olyan rossz egy büfé-ruhatárszakos diplomásról.

Macbeth - a vénember, akiben nincs annyi vér.....

2011-03-22T01:37:00.001+01:00

itt
Vigyázat, premier előtti spoiler!

nagy váltás

2011-03-21T22:22:00.004+01:00

készülődik nálam.

tessenek kóstolgatni:
Lead Professional.
hejj.
azért kéretik szurkolni, szerintem leszünk vagy harmincan

nagy váltás

2011-03-21T22:22:00.002+01:00

készülődik nálam.

tessenek kóstolgatni:
Lead Professional..........
hejj.
azért kéretik szurkolni, szerintem leszünk a helyre vagy harmincan. Vagy többen.
munkavégzés helye ugyan nem az, amit én szeretnék, minél északabbra.
Sőt, ez nagyon is délre van.
De azért megoldanám.

Kocsmatöltelék

2011-03-18T00:19:00.005+01:00

lettem. Legalábbis az elmúlt egy hétben minden áldott este kocsmában voltam. Kocsmákban vacsoráztam, ittam egy-egy korsó sört vagy cidert, ma este még majdnem táncoltam is, de legalábbis ráztam magam és vertem a taktust erősen.
Nem értem, miért félnek a magyar vendéglátósok attól, hogy visszaesik majd a forgalmuk, ha nem lehet bagózni a vendéglátóhelyeken.
Írországban már évek óta nem lehet, erre mit látok? Szombat reggel, klasszikus kocsma, sörcsapokkal, több tucat viszkivel meg ezzel-azzal, a falakon futball relikviák, sörreklámok. Az asztaloknál családok reggeliznek, sült szalonnát és tojást esznek, a szőnyegen bébik másznak négykézláb. És nem azért mert részegek, vagy mert kiestek a bébiszékből, hanem mert tényleg bébik és még nem tudnak menni. Ugyanezt a kocsmát kora este megtöltik a vacsorázók, akik ír gulyást, halételeket, tenger gyümölcseit, sült krumplit, szendvicseket esznek, természetesen sörrel öblítik le. Késő este a gyerekek eltűnnek persze, de a kocsmák nem ürülnek ki. A tévékben valamilyen sportot közvetítenek, általában focit, rögbit, hörlinget. A közönség döbbenetesen vegyes: juppi, vízvezeték szerelő, baszatlan szépasszony, sűrűn baszott szépasszony, kisnyugdíjas, lecsúszott egzisztencia, egyetemista, alkesz és alkalmi ivó, jól és rosszul öltözött, gondosan fodrászolt és ápolatlan, mindenki együtt mulat. Rengeteg helyen élő zene van, ott az árak brutálisak, egy pint Guinness 7-8 euró is lehet.
Megéri, istenemre megéri. Egyébként voltam kocsmában, ahol még könyvtársarok is van, és vannak -nem is kevesen- akik a hatalmas zsivajban egy fotelban olvasgatnak, a kezük ügyében sörös pohárral.
Pincér nincs, fizetés rendelés után rögtön a pultnál, szóval ne is próbáljuk kávéháznak, kisvendéglőnek, ilyesminek beállítani, kocsmák ezek a javából, még akkor is, ha a csaposokon fehér ing és nyakkendő van.
Dohányozni egyébként szabad, kint az utcán.
Írországi kocsmakultúra, nagyon szeretlek, és nagyon fogsz nékem hiányozni!

Jah, még valami. Kétféle ír pasi van: aki csúnya és undorító, vagy aki csúnya és szexi.
Hát így.
Jó hely ez, tetszik itt nagyon.

Dublin

2011-03-12T02:14:00.002+01:00

Négy és fél órája landolt velem a gép, ez alatt az idő alatt a következőket vettem észre:
- Írország egy mediterrán ország. Már kinyíltak a nárciszok, virágzanak a magnólia fák, a japán cseresznyék és szerintem még mandulát is láttam. Sót, hatalmasra nőtt, szabadba kiültetett jukka pálmákat.
- Dublinban is vannak kátyús, foltozott utak. Sőt, kátyús, foltozott járdák is.
- itt nem festenek fel zebrát, viszont minden, mondom minden egyes lámpánál kérheti a gyalogos a zöldet és hangos sípszóval jelzi a lámpa, ha vált.
- egészen kiváló bringaútjaik vannak.
- a taxik itt is ráparkolnak a bringautakra.
- rengeteg bringatárló van, nem azok a fos izék, mint nálunk, amibe be kell szorítani a kereket, hanem szuper n tárolók, amikhez hozzá lehet támasztani a bringát, és a vázat odalakatolni.
- az írek tényleg nagyon szeretik a kisvárosi hangulatú sorházakat, falsíkból kiugró bejáratokkal. A bejáratok közötti egy-másfél méter széles kertecskét szintén kovácsoltvas kerítésekkel veszik körbe. De annyira, hogy kaput sem hagynak rajta, szerintem át kell mászni a kerítésen, vagy az utcáról behajolva kertészkednek.
- majdnem minden sorházi kerítéshez oda van lakatolva 2-3 bringa, ott alszanak a drótszamarak az utcán.
- az írek nagyon szeretik a kovácsoltvas erkályrácsokat. Annyira, hogy még utólag is képesek felrakni a házakra, még akkor is, ha nincs erkély, csak ablak. Az erkélyeknek az alja is kovácsoltvas, egy sűrű rács.
- vadiúj, modern épületek is épülnek a régifajta, alulról felhúzható ablakkal, ami bennünket leginkább egy menzai átadó-ablakra emlékeztet.
- az szállodákban errefelé nem tesznek a szobákba WC-kefét.
- a mosdók lefolyója alapjáraton be van dugva. Illetve úgy van kiképezve, hogy alapjáraton nem folyik le a víz, el kell fordítani a dugót, ha nem lavórként akarom használni.
- a szobámban minden ágy, egy szimpla, egy dupla, és egy kinyitható pótágy is rendesen, hófehér damaszttal meg van ágyazva.
- a két sarokkal lejebbi grillben a pultos fiú megtöltött egy mekdonaldszos méretű kis zacskót sült krumplival, a kis zacskót beledugta egy otthoni kifliszacskó méretű vastag papírzacskóba, mellédugta a két sült kolbászkát, aztán lapátolt még a nagy papirzacsiba egy kis sült krumplit. Aztán még egy keveset. És még. Amikor már dagadt a zacskó, akkor megkérdezte, kérek-e rá sót. Nem értette, miért akarom előtte megkóstolni, ők nem sóznak előre. Azt is kérdezte, ecetet kérek-e rá. Elkövettem a hibát, hogy nem kértem, de holnap fogok, esküszöm. Szóval amikor a nagy zacskó már majd kirepedt, akkor behajtogatta szépen, és jó étvágyat kívánt. Csak azt nem értem, minek kellett ehhez először egy kis zacskó? alig találtam meg a nagynak az alján.
- A dublini juppik péntek éjjel fél kettőkor szürke csíkos öltönyben, kanárisárga vagy piros pöttyös nyakkendőben lazulnak a helyi pubban.
- itt a Guiness sört negyedannyi szénsavval csapolják, mint nálunk, és mégis lágy, krémes habja van.
- hát egyelőre ennyi. Vigyáznom kell az akkumulátorra, le ne merüljön, mert töltőt hoztam ugyan, de arra nem gondoltam, hogy itt más a konnektor.

Nürnbergi mesterdalnokok

2011-03-09T21:23:00.001+01:00

itt

Jekyll és Hyde

2011-03-01T17:36:00.003+01:00

Dublinban.
Mondom: DUB-LIN-BAN!!
hejjj
45 font, fent a kakasülőn. Matiné előadás. Mert megérdemlem.
De akkor is Hojjtojohóóó!! HeeeEEEejjjhhHóóÓÓÓÓÓÓÓ! HejjjjjhHHHHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓóóóóóóóó!

hát nem most lesz, de a repjegy már megvan, a szálloda megvan, a színházjegy megvan.
Egyetlen napom lesz Dublinban, délelőtt valami, délután Grand Canal Theatre, este kocsma, legalább két kurrRRvvva nagy korsó sörrel.

16 Km

2011-02-19T18:26:00.005+01:00

2 óra 32 perc 21 másodperc alatt.
És még azt sem mondanám, hogy hú de borzasztóan elfáradtam bele. Még a pulzusom sem nagyon szaladt meg, 142 volt a legtöbb. Inkább csak térdben elmerevedett a lábam, és rettenetesen viszketett a bőröm a csatakosra izzadt melltartó meg a hátamra tapadt póló alatt. Az borzasztó, csöpög az izzadtság a szemöldökömről, iszonyatosan viszket a hátam, vagy a hónom alja, a mellem alatt egy valóságos sós vizű tavacska gyűlik, a három napos borostám beleakad a bugyi anyagába és tépi a bőrt ott, ahol az a legvékonyabb. Odanyúlnék, megigazítanám, megvakarnám, megtörölném, vagy akárhogy segítenék magamon, de nem lehet. A szalag fut alattam, nem lehet odanyúlni, nem lehet lassítani, mert kiesek a ritmusból, újra kell kezdeni, és az nagyon fárasztó. Sokkal fárasztóbb, mint tartani a tempót.

Imoga karakterek

2011-02-06T15:58:00.002+01:00

Mamus

pikk dáma

2011-02-02T23:00:00.002+01:00

a dámák napja volt ma az Operaházban - egészen kiváló női szereposztást sikerült összerakni. A férfi oldal az már jóval gyengébbre sikerült, egészen konkrétan halál unalmas pasasok terpesztettek a szinpadon.
Izé, mindenféle szexista felhang nélkül, tényleg ilyen viccesen alakult az este. A legrosszabb alakitás a karmesteré volt, hát nem is tudom, sikerült a zenéből minden drámát és fülledtséget kiirtani, aminek pedig Csajkovszkij nagy mestere.
pocsék volt, na, mit szépitsem. Szombaton talán várható némi javulás, a harmatgyenge, erőtlen tenor marad, de Fokanov erősiti a bariton-szekciót.
és ez a rendezés, istenem, annyira gyenge! egy játékfüggőről irt operát hogy lehet ilyen sótlanra csnálni, hát ekörül még futok majd egy kört. most viszont aludni, holnap még tréning, és kivagyok, mint a liba.

Az áramszünet áldása,

2011-02-01T18:26:00.006+01:00

hogy már fél hétkor itthon vagyok. Hetek óta nem történt ilyen(x), általában este hétig, nyolcig dolgozom.
Öt óra előtt pár perccel egyszerűen csak sötétbe borult az egész környék, naná, hogy az irodánk is. A hálózat ment, a laptopok még egy darabig birták. Azoknak, és a szünetmentesre tápra kapcsolt projektoroknak a fényénél összecsomagoltunk, és lőn, az esti mesét már az ágyból nézhetném, ha lenne tévém. Meg ha van még egyáltalán olyan, hogy esti mese.

Más:
újabb Imoga karakter van, ezúttal Herr Herrmannt vettem elő.

Most pedig főzök egy zöldséglevest, aztán megirom a János vitézt - már ha el nem alszom. Iszonyat fáradt vagyok, elméletileg egy három napos tréningen lennék, de azt kéne jól seggbe rúgni, aki kitalálta, hogy munkahelyen lehet komoly tréninget adni. Naná, hogy nem lehet, öt percenként történik valami, amit azonnal meg kell oldani.
Mondjuk, az is igaz, hogy ezt a trénert én tréningezhetném.
És még mindig birom a hajnali kelést, még mindig járok reggelente edzeni, az Operaházban meg Pikk dáma, onnan éjfél körül érek csak haza.
Irjon János vitézt a fene, még levest sem főzök, inkább alszom.
Jóccaka!

----------------------------------------------------------------------------
(x) Olyan van azért, hogy eljövök még öt órakor, de akkor szinházba megyek, vagy valahova

Kellékek közt fuldokolva

2011-01-24T19:01:00.001+01:00

tovább

politikai pálfordulásaim

2011-01-23T12:23:00.003+01:00

A reggelenkénti 1-1,5 liternyi izzadás szemmel látható módon károsította az erre szánt póló állományomat. Így aztán túrtam kicsit a szekrényem, hogy összeszedjem azokat a rég nem használt, megnyúlt, kifakult holmikat, amiket konténerbe azért már nem vinnék el, porrongynak legfeljebb 20 év múlva kerülnének sorra, de edzéshez még megfelelnek.
Így akadt a kezembe a jó pár éve dugdosott szadeszos Lop-STOP pólóm. A célnak tökéletesen megfelelne, fehér, tiszta pamut, de tán mégse.....
Valahogy nem korszerű.
Vagy csak simán gyáva vagyok.

15 Km

2011-01-22T12:26:00.003+01:00

2 óra 20 perc 39 másodperc alatt.
Legmagasabb pulzus: 144 / perc
átlagos pulzus: 132 / perc
átlagsebesség: 6,2 km/óra
átlagos meredekség: 1,5 %
folyadékbevitel: 2 liter

Nem mondom, hogy olimpiai szint, de arra tán elég lesz, hogy majd nyugdíjas koromban -hamarabb aligha lesz időm utazni- gyalog fel tudjak menni az Eiffel-torony tetejére.

Most pedig magamévá teszek egy négysajtos pizzát és egy korsó frissen csapolt sört. Ez még a decemberi adagom egyébként, havonta egy van engedélyezve, a tavaly év vége úgy alakult, hogy ez kimaradt.

na meddig vagyok?

2011-01-21T16:35:00.002+01:00

addig, még feljebb.
félig meg van irva a két pesti János vitéz, nincs időm befejezni.
Begyűrűzött hozzánk a világgazdasági válság vége.
Ami mondjuk nagyon jó.

Magyar nyelvlecke kezdőknek

2011-01-12T21:39:00.002+01:00

Magyarországon Tartózkodó Külföldi Kolléga: Fászom!
Hilde: Kapcsold feljebb a fűtést!
MTKK: Te értetted? Nem csúnya?
Hilde: Kicsit csúnya, de értettem. Hogy mondod, ha nem Te faszod, hanem az enyém?
MTKK: Faszod.
Hilde: Jó. És ha az övé?
MTKK: Faszája.
Hilde: Majdnem jó. Fasza. Többes számban?
MTKK: Faszunk, faszotok, faszajutok.
Hilde: Majdnem jó. Egész jól megtanultad a birtokos ragozást.
MTKK: Nehéz, nadjon nehéz.
Hilde: Igen, tudom. Azért másoknak jobb, ha azt mondod, hideg van.
MTKK: Az ige?

János vitéz a Szigligetiben

2011-01-03T20:05:00.006+01:00

A hugimat vittem el karácsnykor a Szigligetibe.
Eredetileg Szolnok megyei vagyok, még szakközépben volt oda bérletünk. Mái napig sem értem, hogy lettem én ilyen elborult szinházrajongó, miközben a kamaszkoromban látott előadások közül egyetlen percet sem tudnék felidézni. Akkoriban pedig nem lehetett rossz a Szigligeti, évente 3-4 előadást biztos láttam, de még cimekre sem emlékszem, csa az Übü királyra. De hogy miről szólt? Nem emlékszem.
Na mindegy, változnak az idők, változok én is, még jó.
Mindezt csak azért irtam le ilyen nagyon körülményesen, mert erre a János vitézre viszont még sokáig emlékezni fogok. Régen láttam ilyen rettentő szar előadást ugyanis.

Nem gondolnám, hogy Kacsóh daljátéka a zenés szinház csúcsa, de Balázs Péter rendezésénél és jó néhány szereplő szinészi és énekesi képességeinél azért többet érdemel.

Kellemes kis szinház pedig a Szigligeti, rendes, ámbár nagyon kicsi zenekari árok is van, de egy ilyen daljátékhoz ideális lenne.

Nem vártam, hogy a darabot nagyon boncolgató és értelmezgető, esetleg átértelmező rendezést lássak, de azt azért elvártam volna, hogy Iluska mostohája több legyen, mint egy rosszul szinkronizált rajzfilmfigura. Csak szólök, hogy a boszorkányosnak szán fejhangú visitozás nem nevetésre ingerli a nézőt, hanem úgy 5-6 perc után erős lúdbőrözést, pár perccel később pedig akár migrénig is súlyosbodó fejfájást okoz.
Az első felvonás falusi képe a banyától eltekintve még akár múködött is volna, ha a rendező nem akart volna mindent belezsúfolni a parányi szinpadba. Volt ott festett háttérkép, nádfedeles ház, kerités, köcsögfa, szénakazal, patak, gémeskút, itatóvájú, kocsiszin, paraszt, parasztlány, özvegyasszony, kórus, tánckar. Illetve hát itt még csak azt hittem, hogy túlzsúfolt az előadás, csak a második részben jöttem rá, hogy mindez a nyüzsgés a humor teljes hiányát akarja elfedni. No meg a karakterek és helyzetek formálásának teljes hiányát is.
A mélypont az idegbeteg szüfrazsettnek ábrázolt francia királykisasszony volt, aki 10 perc alatt négyszer vagy ötször visitotta, hogy tierrionriiiiii!!!
Ez a fajta poén maximum egyszer működik, másodjára már hervadt, harmadjára unalmas, negyedjére kinos. Arról nem beszélve, hogy Kertész Marcella hangja a kellemetlenségig furcsa. Három jól elkülönithető részből rakódott össze egyébként, a mélyebb hangokat operaénekesi öblögetéssel, búgva adja elő, középen egy szépen éneklő nyolc évesre emlékeztet, legfelül pedig kontrollálatlan visitássá álakul. Ráadásul óriási önbizalommal megy neki a magasságoknak, betámaszt, és mélyről, rekeszből nyomja fel a hangját a fényes hamisságokba. Egyszer, kétszer, háromszor, sokszor, újra és újra, már a végén kegyelemért könyörögtem. Fogalma sincs arról, hogy mi jön ki a száján, néha nem ártana magát visszahallgatni.
Balázs Péter nem csak rendezőként gyalázza a darabot, de francia királyként is. Szinésznek sem túl jó, énekesnek még annál is sokkal rosszabb. Gyakolatilag egyáltalán nincs hangja. Olyan, mintha egy bakelitlemezt túl lassan játszanának le, összefolynak a szavak, a mondatok. Mondjuk ő legalább tudja, és próbálja csendes filozofálgatásnak eladni a hang hiányát - de hát ahhoz is gyenge.
A Bagót éneklő Barabás Botond sem egy hangfenomén, de ő legalább szinészként nem ripacskodik, igy aztán meg tudom néki bocsátani az énekhang hiányát.
Valamennyire elfogadható produkciót csak a cimszereplő Bot Gábor és az Iluskát énekló Geszthy Veronika nyújtanak. Ők sem hibátlanok, de kulturáltan énekelnek, ismerik a képességeiket. Ha valamiről érzik, hogy nem fog kijönni, akkor nem erőltetik, megfogják a hangot kicsit lejjebb. De legalább megfogják, és bár nem emelik az előadást éteri magasságokba, de nem is alázzák le.
A zenekar és a tánckar meglepően jó. Különösen a fiúk verbunkosa jó, és a táncosok nem csak táncolnak, hanem énekelnek is. Meglepően jól, végig együtt vannak, majdhogynem dúsan szólnak.
És hát egészen kiváló jelmezkészitók dolgoznak a Szigligetiben, gyönyörűen megvarrott kosztümöket láttam. A paraszti viseletek és a huszárruhák is nagyon szépek voltak. A francia udvar kék-fehér-piros ruhái idegesitően egysikúak, de ez a jelmeztervező hibája, a kivitelezés ott is hibátlan.

Balázs Péter annak idején tartalmas, szórakoztató szinházat igért a szolnokiaknak.
Ha a János vitézt veszem, a tartalmasság tuti nem jött össze, mert ez a giccsparádé bizony nélkülözött minden mondanivalót. És ami még annál is rosszab, nélkülözte a humort. Illetve, azt a fajta ripacsériát amit a rendező humornak gondolt, én nem tartom annak.

Kár.
Azért megyek én még Szolnokra, más előadásokat is meg akarok nézni, hátha mégsem csak a varrónők tehetségesek ott.

Izelitőnek legyen itt a francia király második dala Gregor József előadásában. Amikor ezt a részletet megmutattam a hugomnak, az csak nézett, hogy hát ez mi, ez nem is volt benne a darabban. Dehogynem, benne volt, Balázs Péter énekelte, csak éppen nem hallottál belőle semmit. Érteni meg aztán végképp nem, ahhoz a hang mellett szinpadi megjelenés is kéne, ami sajnos nem minden szinésznek van meg.
Gregornak hálisten igen, pedig rendezésről itt sem beszélhetünk. Csak hát ilyen az, amikor valakinek van hangja, van tehetsége, és még rá is szán egy kis időt arra, hogy végiggodolja, miről is szól a szerep.
.

az év képe

2010-12-30T10:19:00.002+01:00

a HVG.hu-ról

karácsonyi jó hir,

2010-12-30T07:51:00.003+01:00

hogy nem hiztam egy dekát sem.
Igaz, nem is fogytam, másfél hónap intenziv sportolásal csak három kilót.
Az edzőm viszont megdicsért, amiért nem hiztam.
Én is megdicsértem magam, mert a karomnbak határozott körvonala kezd lenni. Nem mondom, hogy fityegett rajta a hus meg lengett az izom, mert ez igy azért nem igaz. De határozottan más a karom vonala, mint másfél hónappal ezelőtt volt.
no, hát boldogságos, vérnyomáscsökkentő-mentes, alacsony koleszterinszintű Uj Évet kivánok mindenkinek.

év vége

2010-12-23T17:04:00.002+01:00

hogy én mennyire kimerültem, azt el sem tudom mondani.
és most mehetek a világ vége előtt húsz centivel lévő buszmegállóba ácsorogni.
20 percet, fél órát, ki tudja.
Illetve hát előtte még át kell vergődnöm egy nagy forgalmú főúton, meg vagy negyven méternyi, híg sárral és olvadó szutyokkal boritott útszélen.
Abcug volánbusz, abcug elővárosi közlekedés, bicikli forevör!

monokli

2010-12-17T18:53:00.006+01:00

Iszonyat nagy monokli nőtt a szemem alá.
Ráadásul alattomosan, három nap alatt érte körbe a bal szemem.
Első nap, kedden, a baleset napján még csak egy pici kis repedés látszott a szemöldököm alatt, ahonnan elöntötte az arcom a vér.
Másnap reggelre az egész szemhéjam fuxia-lilába öltözött.
Harmadnap reggelre a monokli körbeért, a szemem alatt is sötétlila, illetve nem is lila, hanem tényleg fuxia szinű karima van.
Az egyik edző odajött, hogy ő dolgozott boxolókkal, azok rutaszkorbint szednek, ha nagyon összeverik őket. Szerinte megfelezi a véraláfutások felszivódási idejét.
Gondoltam, sokat nem veszithetek, sminkkel úgysem tudom követni az óránként növekvő monoklit, a napszemüveg meg még feltünőbbé tenné.
Pont az hiányzik ugyan az önképemből, hogy egy boxolóval vegyenek egy kalap alá, de hát ez van, ennyi idősen már megbékülhettem volna a saját furcsaságaimmal.
Szóval délben patika, rutaszkorbin, 1080 Ft per doboz, napi három szem.
Na most a szer tényleg hat, mert a sötétlila folt átmérője a szemem körül cirka fél centivel csökkent.
Ha nem tekintem, hogy az a fél centis karima, ami eddig lila volt, most citromsárga, tényleg javult a kinézetem.
Már előre félek, mi lesz, ha zöldbe vált a monoklim.
Belül egy kevés lila, fölötte citromsárga, legkivűl meg zsenge búzazöld.
Szép leszek, az biztos.

jah, Grane mindeféle görbüléseinek és egyéb problémáinak kijavitása, plusz egy új sisak 19.000 Ft-ba került.
Na, mit nékem benzinár, hát nem?

A pánsipok terrorja

2010-12-16T20:31:00.003+01:00

Az történt kedden, hogy edzésre menet egy iszonyat nagyon estem a bringával. Éreztem én, hogy nagyot estem, de hideg volt, sötét volt, érzéketlenné volt fagyva az arcom, tükör sem nagyon volt a közelben, sem nem láttam, sem nem éreztem, hogy csorog a vér az arcomon. Azt is csak később láttam, hogy a sisakom megrepedt az ütéstől.
Tökmindegy, éreztem, hogy kicsit le kell ülnöm, igy aztán inkább felmentem az edzőterembe, és megkértem a recepciósokat, hogy edzés helyett had üljek le kicsit. Nagyon kedvesek voltak, kinyitottak nekem egy pihenőszobát, törölközőket adtak, hogy takarózzak be.
Na most azt tudni kell, hogy minden tornateremben, mindig szól valami zene. Én dupla árat is fizetnék, ha találnék egyet, ahol csend van, de ahhoz szerintem meg kéne vennem az egész hóbelevancot, és akkor én dönthetnék, hogy leverem a hangszórókat vagy csak simán kihúzom a konnektorból a hangtechnikát.
Ez még vesztemre egy welness központ is, uszodával, pezsgőfürdővel, mit tudom én még mivel, nem jártam még soha abban a szárnyban. Egy ilyen welnesszes, nyugágyas pihenőszobában feküdtem le, a falon kavicsokról, mécsesekről nagyitott fekete-fehér fotók, nyilván, hogy áramoljon a csi vagy a zen vagy valami ilyesmi.
Az álmennyezetbe épitett hangszóróból meg valami pánsipos zene szól, végtelenitve.
Kábé 5-10 perces a szám, nem tudom pontosan, mert a harmadik ismétlésnél teljesen elveszitettem a fonalat, az időérzékem, a türelmem, mindenem.
Negyed óra alatt sikerült cafatokra szaggatni az idegeimet, a végén már nem tudtam, hogy a pánsip farkasüvöltést vagy fékcsikorgást akar utánozni.
Alig több, mint fél órát birtam, de egy fél napnak éreztem. Agyrázkódástól való félelem ide vagy oda, muszáj volt felkelnem és kijönnöm, mert azt hittem, megbolondulok.
Még szerencse, hogy az izgalomtól azonnal beindult a kiválasztás is, igy aztán hamar felismertem, hogy WC-n csend van, oda hálistennek nem épitettek hangszórót. Igy aztán a zen-súlytotta nyugágyas szoba helyett a műanyag erdei gyümölcstől bűzlő, torokkaparóan illatos klotyón üldögéltem még egy fél órát.
Nem mintha azt szeretném, de mégis inkább a szintetikus tutti-frutti szivódjon fel a nyálkahártyáimon, mint a pánsip visitson a kotyogó agyvelőmben.

Jól vagyok egyébként, a hatalmas monoklitól, az elgörbült kormánytól, az elsőben a nyolcastól és a megégett térdemtől eltekintva kutya bajom, a sisak tette a dolgát, megvédte a fejemet a töréstől.
Mindig mondom, hogy hamarabb felülnék a bringára meztelenül, mint sisak nélkül. És igazam van, tessék.
A pánsipokat viszont be kéne tiltani.

jutalom2

2010-12-12T16:33:00.003+01:00

máma végleg eldőlt, hogy a melltartómat 1 kapocsal beljebb kell bekapcsolnom. Ez cirka másfél-két centi minuszt jelent. És még igy sem az igazi, kettővel kellene, hogy igazán feszesen tartson - lévén sportmelltartó, szoritania kell, ha nem akarom a kardiógépeken lengetni a D kosaraimat.
Nem, nem nyúlott meg, határozottan a mellem lett kisebb.
Mert mi más ugye...

jutalom

2010-12-11T19:45:00.001+01:00

második hete most először nem húzom fel reggelre az ébresztőórát.
Mert megérdemlem.
tényleg.

Diótörő

2010-12-10T22:10:00.001+01:00

Hát ez is megtörtént.
Most már borzasztóan sajnálom, hogy nem kezdtem el a dolognak hirverést csinálni még szeptemberben.
Igen, egyértelmű siker volt nap, nagyon büszke vagyok magamra, hogy ezt igy kitaláltam.
A végén 15 gyerek és két felnőtt jött.
Tényleg messziről, 4 órát buszoztak.
Én persze egész reggel készültem, szendvicseket csináltam, kakaót főztünk (nem is kakaót, hanem igazi, valódi forró csokit), süteményeket szeleteltem, tálcáztam, répát pucoltam.
Délben nyilallt belém, hogy hát a próbavetitésnél sötét, borult idő volt, most meg hétágra süt a nap, az ebédlőnkben lévő szalagfüggüny meg ugye mindenre alkalmas, csak sötétitésre nem. Igy aztán az utolsó pillanatban az egész hóbelevancot felköltöztettük az egyik ablaktalan tárgyalóba
6-14 év közötti gyerekek jöttek, köztük csomó testvér.
A koncepció az volt (és a polgármesterrel meg is beszéltem), hogy a gyerekek nem kapnak ajándékot, nincs Mikulás, csak egy uzsonna van, filmvetités, mese, és utána elmegyünk a szinházba.
Ragaszkodtan, tán a kelleténél merevebben is ragaszkodtam hozzá, hogy nem gyüjtünk se játékot, se használt ruhát, se tejbevonóból készült mikulásokat. Ilyesmit amúgy is rengeteget kapnak, ezt én teljes egészében ki akartam zárni.
Sikerült is egyébként, és igy van ez jól, nem látszott a gyerkőcökön, hogy nagyon hiányolták volna a sallangot.
A multimédiás vetités elég jól sikerült. Egyik falra vetitettem a régi, '63-as diafilmet egy klasszikus, kézzel tekerős diavetitővel, a másik falra meg egy-két perces részleteket balettből.
Nem olvastam a szöveget a diáról, mert az nem teljesen követi a balett sztoriját, arra koncentráltam, hogy olyasmikre hivjam fel a figyelmet, amik csak az előadásra jellemzőek: a derékfájósan táncolgató öregekre, a karácsonyfa körül settenkedő Karcsira, a Diótörő letépet fejére, a hirtelen megnövő bútorokra, hogy az azt jelenti, hogy Marika változik olyan kicsivé, mint a babák.
Nem birtam egyébként egyben elmondani a sztorit, fél óra után világos volt, hogy kifáradtak a gyerekek. Tartottunk szünetet, persze megtalálták a céges karácsonyfa alatt a szaloncukrot, de ennyi engedményt azért én is tehetek.
A mese után táncolni akartam velük egy órát, na ez a része a programnak teljes kudarcba fulladt. Nem táncoltak, szégyellősködtek, unatkoztak.
Jó, hát akkor pingpongozzatok, ha van kedvetek.
Volt.
Játszottak pár kört, gondoltam jobb, ha kicsit felfrissülnek.
Megcsodáltuk az Andrássy utat, lekabátoztunk.
Eddigre egyébént kiderült, hogy rendszeresen járnak szinházba, Miskolcra.
Őszintén meglepett, hogy milyen jól együtt voltak az előadással. Nem csak fegyelmezetten ültek, de tényleg figyeltek, követték, hallottam, ahogy súgják, hogy most fognak jönni az egerek, meg nahát, ezek a spanyol babák, és tényleg, az oroszok guggolnak, hahahahihihi.
Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire leköti majd őket, arra számittottam, hogy minimum fele csapat halálosan fog unatkozni és jó esetben fegyelmezetten gubbaszt majd.
Ehhez képest 15 gyerekből egyetlen kisfiúra kellett rápisszegni a II. felvonás közepént, mert zörgött valamivel. És a hat éves szégyellős kismacska kérezkedett az ölembe a III. felvonás elején, és az utolsó 10 percben be is aludt, még horkolt is. De még az a pici lány is végig figyelt két és fél felvonást, az eszem megáll, nem akartam hinni a saját szememnek.
Amikor ezt az egészet kitaláltam, azt mondtam magamnak, hogy ha két gyerek élvezni fogja, már megérte.
Hát bőven megérte.

Tényleg egyfolytában nézegettem körbe, és azt láttam, hogy a mi szekciónkban a gyerekek figyeltek, előrehajoltak, ha böködték is egymást, a szinpad felé mutogattak valami érdekesre. Egy sorral feljebb két gyerek közül az egyik szunyókált, a másik gubbasztott, az oldalszekcióban végig SMS-eztek, vagy telefonon játszottak.
Szeretném azt hinni, hogy ez az én kissé szétszórt, multimédiás mesemondásomnak köszönhető. Tényleg nem volt hibátlan, hogy a projektor ne nyomja el a gyenge fényű kis diavetitőt, a két szembefalra kellett vetitenem, a srácoknak pár kocka dia után fordulni kellett, hogy a filmet lássák. A keringő ugye teljes csőd, talán négyen ha hajlandóak voltak táncolni.
Valami mégis működött, és ez nagyon jó.

Az egész egyébként alig több, mint 40 ezer ft-ba kerül. Plusz a törődés, mert a jegyeket ugye már augusztusban megrendeltem, tényleg nagyon jó helyre szóltak, már az 1000 ft-os darabárhoz képest. És hát a szendvicseket is én kentem, a kókuszgolyókat meg a csokiroládot is én csináltam, a kakaót a menzánkon főzték, szivességből. Üditő nem volt, csak szörp. Nem csak mert nem akartam sokat költeni, hanem mert nem akartam felesleges dolgokra pocsékolni, és mert mást akartam. Nagyon mást.

Ugyanennyi gyereknek egy bérelt Mikulásos, műfenyős, tejbevonós télapóscsomagos pont kétszer ennyiből jött ki.
Nem állitom, hogy ez utóbbi hülyeség és felejtsük el, de lehet csinálni máshogy is.
Kétségtelen, hogy piszkosul elfáradtam, de sikerült, és jelentem, tetszett nekik igy is, ócsón is, kézzel fogható ajándék nélkül is.

Jövőre tényleg nagyobb hirverést csinálok neki itt a blogon vagy valahogy, hátha mások is csatlakoznának.

Hanem, arra tessenek felkészülni, hogy 15 gyereket az Operaház III. emeletén megpisiltetni maga a horror. A női mosdó előtt a sor a ruhatárnál kanyarog, a fiúkat meg át kell kisérni a túloldalra. Szétaggódom magam, hogy el ne tévedjenek, meglegyen a jegyük, sorra kerüljenek egyáltalán. Mindeközben én magam naná, hogy nem kerülök sorra.
Nem létezik, hogy ezt igy kell, nem hiszem el, hogy ezt a mosdó dolgot nem lehetne megoldani a házban valahogy. Bizisten, a két szünet többet kivett belőlem, mint az egész nap.

Diótörhöörrrrr

2010-12-09T21:19:00.000+01:00

Az van, hogy holnap jön 18 borsodi kiskölyök a Diótörőre. Előtte diavetités, mese, zenei részletek, kakaó, pogácsa, ilyesmi.
Még pár éve kaptam ajándékba egy igazán gyönyörű felvételt a Covent Gardenből. De hát nem eredeti, nincsen benne jelenetválasztás. Ez úgy egyben nézve nem gond, de nekem ugye csak 1-2 perces részletek kellenek belőle: milyen az egy balettban, amikor Karcsi el akarja venni Marikától a babát és összetörik a játékot, hogyan bújnak elő az egerek, milyen a hópelyhek tánca, hogyan táncolnak a kinai babák, ilyesmi. Muszáj navigálnom a filmben, máshogy nem megy.
Szóval elhatároztam magam, hogy veszek egy eredeti felvételt. Éppen egy szentpétervári volt a boltban ahova beestem, Mariinsky Szinház, igen igéretes. Tökmindegy egyébként, a Diótörőben nem nagyon szoktak nagy újitásokat bevezetni. Egyáltalán nem számit, hogy hány éves a felvétel és honnan van, legfeljebb annyi a különbség, hogy Marika hajában nem rózsaszin, hanem világoskék a masni.
7100 ft volt a lemez, a kultura érték, ezek után merné-e valaki kétségbe vonni?
Itthon beteszem a lemezt, nyelv angol és japán, már ez gyanús. Jelenetválasztás, igen, ez kell nekem, JELENETVÁLASZTÁS.
Klikk, Act 1, Act 2.
Klikk az első felvonásra, elindul.
Visszaklikk.
Klikk a második felvonásra, az is elindul.
Azt hittem, ott menten gutaütést kapok.
A 7100 ft-os DVD egyáltalán nincs szerkesztve, jelenetekre osztva. A kisérő füzetben igen, de a filmben ugyanúgy előre forgatással tudok csak navigálni, mintha egy negyven forintos lemezre kiirt tévéközvetités lenne.

Tessenek szurkolni, nagyon izgulok, hogy ezekben a nagyon szegény gyerekeknek tudok-e majd némi élményt adni. Nem mindegyiküknek fog tetszeni persze, de ha csak kettőnek közülük, már megérte.

A lemezkiadók meg kapják be az Egérkirály farkincáját. Vagy valamelyik ólomkatona kardját, markolatig.

A beállitó próbák finom erotikája

2010-12-07T22:03:00.000+01:00

itt>>

illetve hát inkább vicces mint erotikus :-)

A hat piszkos bugyi története

2010-12-07T20:28:00.004+01:00

Máma ugyanis ennyi volt rajtam. Nem összesen, hanem egyszerre.
Ráadásul egy részük még múlt heti viselet volt eredetileg.
Normális hétköznapokon is két bugyiban jövök haza, de ez a mai tényleg nem volt normális nap.
Illetve hát az egész múlt hét nem volt normális hét.
Normálisan az van, hogy reggel elmegyek edzeni (tiszta bugyit veszek hozzá, a félreértések elkerülése végett), aztán onnan rögtön bebringázok dolgozni. Ott zuhany, bugyicsere, irodai ruha, fésülködés, egyebek, egész emberformának nézek ki.
Este visszaöltözés macskanadrágos, lepukkant biciklistának.
Mivel a portán random be kell mutatni a táskánkat, mindig attól rettegek, hogy a reggeli edzésben és biciklizésben eléggé megviselt piszkos bugyimat valahogy q biztonségi őrökre boritom. Egész életszerűen el szoktam képzelni, hogy valami kulccsomóval vagy ilyesmivel kirántom a zacsit, az elrepül, és a meglehetősen átizzadt, egész nap nejlonzacskóban áporodó bugyogó pont a biztonsági őr jelvényén akad fenn.
Ezt megelőzendő az irodai bugyira rá szoktam venni a reggeli edzőset-biciklizőset, magamról csak nem rántom le, hát nem igaz? Az meg úgysem látszik, hogy két bugyi van rajtam.
Csak hát néha van olyan, hogy nem biciklivel megyek haza, hanem busszal, mert szinházba megyek és már nem érnék oda bringával, vagy mint a múlt héten, mert elered a hó, vastag köd száll le, hasonlók.
Ilyen esetekben a viseltes bugyi marad az öltözőszekrény aljában, majd másnap hazaviszem - magamon, természetesen.
Mióta reggel sportolni járok, pláne termelődik a koszos bugyi akkor is, ha éppen nem tudok biciklivel bemenni.
Szerdán ugye edzés, bringázás, bent átöltözés, délután szinház, első koszos bugyi maradt a szekrény aljában.
Másnap reggel edzés, busszal be, szakadó hóban visszaöltözés nélkül, irodai ruhában busszal haza, edzőbugyi maradt a tegnapi mellett, kettő.
Pénteken reggel edzés, harmadik bugyi maradt a szekrényben, mert este opera volt, és előtte találkozó is, hát busszal jöttem inkább be Pestre.
Tegnap reggel edzés, negyedik koszos bugyi a szekrényben. Késő estig meló, halál fáradt voltam, elfeledkeztem róluk.
Ma reggel edzés, ötödik bugyi megtermelődött. És hát a hatodik is, amit zuhanyozás után felvettem. Erre húztam rá hazaindulás előtt a múlt heti ötöt.
Azt hiszem, erre mondják, hogy ha egy oroszlán megevett volna, egy hétig rongyot kakilna.

kizárták

2010-12-05T21:16:00.004+01:00

a szomszéd mentőállomásról a kutyát. Ő a Betyár utóda egyébként.
majd egy órámba került, mire becsalogattam a lakásba. Most hasal a szőnyegen, és egy nagy marhacsonton cuppog, amiből eredetileg levest akartam főzni. Kedves jószág különben, rettenetesen meg akarta velem értetni, hogy csak ki kéne nyitnom a kaput és minden jó lenne. De a kapu zárva, a mentősökről soha nem lehet tudni, mikor érnek vissza, egyedül a világ semmi kincséért sem hagytam volna, ahhoz meg hideg van, hogy melléüljek és együtt várjuk a gazdikat.
Igy aztán feláldoztam a csontot meg a lelki békémet. Hallgatom a cuppogást és bőgök. Meg negyed óránként rohangálok megnézni, vihetem-e már haza.
Jó selymes fülei vannak egyébként, érdekes, Lujzával mindig veszekedett, de amikor belátta, hogy nem tudom beengedni, jött velem.

RIP Peter Hoffmann

2010-12-02T14:29:00.002+01:00

Mégis meghalnak, még a félistenek is.

Az év tanácsa

2010-11-30T12:50:00.001+01:00

Ha elmegy a globál-csúcs-top-nemzetközi-csillagközi erőforrás-tervezőnk, pályázzam meg a helyét.
Eztet a főnököm mondá nékem.

Heti termés

2010-11-28T20:41:00.003+01:00

Imoga, a főkönyvelő fia – már ha a fia

Erkel 200 Last Minute

+ napi másfél óra edzés.

Dorka, a kocsmáros lánya, azaz a helybéli Ofélia

2010-11-21T22:11:00.000+01:00

Másik Szinház

Szubkultúrák

2010-11-21T14:43:00.004+01:00

izéé, ööö.... lebuktam.
Márminthogy edzés után pizzát eszek ebédre.
Itt ülök a kedvenc ultrajobbos nacionalista pizzázómban, és próbálom pótolni a másfél órás súlyzós és egy órás kardió edzés alatt elégetett kalóriákat.
A szomszéd szekcióban, 8-10 összetolt asztaltól felállva éppen most búcsúzkodik a Leszbikus Katolikus Sztyuardeszek Dalárdája.
Vagy mija szösz.
Egészen elképesztő, 15-20 nő, mindenféle súly- és korcsoportból, egyforma kiskosztümben és blúzban. Plusz még mindenkinek lóg egy olvasó a nyakában, és mindenkin 8-10 centis sarkú cipő van.
De nem ám csak sima fekete tűsarkúak, nem! Egész komoly fétisdarabok is vannak közöttük, ezüst pántokkal, szegecsekkel, átlátszó szilikon betétekkel.
A kosztümök rendben vannak, a blúzok is, még az olvasót sem bánnám. De mindez ezekkel a brutális, lakkfényű tűsarkú cipőkkel kombinálva, hát mit ne mondjak, több mint profán - egyenesen ordenáré.
A nők ráadásul búcsúképpen hosszan ölelkeznek, mindenki mindenkivel, minimum fél percig, teljes testtel összesimulva, egymást szorosan átölelve.
Hát ehhez képes Madonna két mell közé lógatott keresztje meg feszület előtti maszturbálása semmi, ártatlan lépcsője önmagunk szexuális felfedezésének.
Ezek a nők, egy fából faragott Madonna-szobor tövében, a szentkoronás szórólapokat kináló kisasztal mellett, olvasóval a decens kiskosztüm gallérja felett, kurvás tűsarkúban, szorosan összesimulva, na, ez már közeliti blaszfémiát.

első komoly sikereim

2010-11-17T18:37:00.004+01:00

ma jött a hír, hogy......
hehe

Szóval, egyre-másra szüntetik meg azokat a hülye adminisztrativ folyamatokat (multinyelven: processzeket) a cégnél, amik csak ölik az emberek idejét, de igazi értéket nem adnak hozzá a munkánkhoz. Ez a multik egyik átka különben, valahol valaki kitalál valamit, és akkor azt kötelezően mindenhol alkalmazni kell, tekintet nélkül munkakultúrára, informatikai háttérre, már meglévő folyamatokra és alkalmazásokra.
És, nagyon tessenek figyelni, nem csak hogy másfél év alatt elértem, hogy hagyjanak bennünket békén néhány agyrém adminisztrációs feladattal, de, kérem szépen, szóval DE!!!! az én megoldási javaslatomat fogadták el, mint követendőt. Multinyelven úgy hívják ezt, hogy BEST PRACTICE.
Basszus, egy sokszázezres multi soktizezres üzletágának a működésére vagyok befolyással.
Méghozzá pozitiv befolyással.
Emmán azé' döfi!!
most még azt sem bánom, hogy ilyen brutálisan elhanyagoltam a blogot és az írást az utóbbi hónapokban.
Mérések, folyamatábrák, prezentációk tucatjait csináltam meg az elmúlt majd' egy évben. És hát e-mailek és házi csetek százait is megejtettem. Szövetségeseket kerestem és találtam, bónuszként ellenségeket gyűjtöttem.
Szóval igazolt hiányzás volt.

A májam majd szétreped egyébként, olyan büszke vagyok magamra.

Pécs

2010-10-09T23:35:00.002+02:00

Jó kis város ez.
Eltart két szinházat; a Nemzetit, és egy iszonyatosan lepukkant, szocreál (leginkább az angyalföldi József Attilára hasonlitó) Harmadik Szinház nevű formációt. Plusz az egyetem amatőr társulatát, ami meglepő módon repertoárszinházként működik. És van még egy Horvát Nemzetiségi Szinház is – ez utóbbi az egyetlen, ahova sajnos nem jutottam el.
Múzeumok tömkelege; én csak a Rippl-Rónai, a Csontváry, a Vasarely, a Zsolnay és a Bányatörténeti Múzeumokat néztem meg. Plusz a még október végéig megtekinthető 3 Munkácsy festményt – igaziból ugye miattuk jöttem.
A Mecsek adja magát a túrázáshoz, én csak a legkézenfekvőbbet, a Misina tetőt és a Tubest megkerülő Rotary körutat jártam be. Fél éjszakámba került a neten beazonositani a gombákat, amiket találtam: hánytató galambgomba, mozsárütő gomba, pereszkék és tuskógombák tömkelege disziti az erdőt. Meg készteti pusztitásra azt az idióta embertipust, aki úgy akarja az embereket megvédeni a gombamérgezéstől, hogy minden útjába kerülő gombát felszed és fejjel lefelé forditva visszatesz. Vagy éppen szétrugdossa, összetapossa. Igazán nem értem miért, aki nem ért hozzá, úgysem szedi le, hogy megegye, aki meg igen, az meg nem fogja megenni, ami nem arra faló. Ez az értelmetlen pusztitás ez nagyon a bögyömben van, egyszer elkapok egy ilyet, megtaposom. Vagy csak simán fejjel lefelé beállitom az avarba. Találtam egy hatalmas, korhadt fatörzset, ami tele volt nem fogyasztható, viszont védett petrezselyem gombával. Legalább egy szatyornyit leszaggatott a baromállatja és ledobálta a fa tövébe. Gyönyörú, elefántcsontszinű gombák voltak, mint valami vékony ágú korallmező, úgy burkolták –volna- be a fatörzset. Tényleg ritkaság, életemben először láttam ekkora telepet, nem értem, mire volt jó elpusztitani. A természetben minden élőlénynek van szerepe, mindegyik fontos valami miatt. Talán az ember az egyetlen élőlény, ami nélkül a Föld ugyanúgy egyensúlyban tudna működni.

Az éjszakai életben nem nagyon merültem el, túlságosan elfáradtam a nap végére. Szinházak után persze mindig útba ejtettem a cseh sörsátrat, ott mondjuk hétköznap éjjel 10-11 körül is óriási tömeg volt. És a szállodához vezető sétálóutcában is voltak éjfél körül is nyitva tartó éttermek, szendvicsezők, és egy jópofa romkocsma. Minden éjjel máshol találkoztam egy csapat fiatallal, akik a nyilvános koncerteken divatos, összehajtogatható papirszékekből épitettek várat. Túl nagy tömeget nem vonzottak persze, de azért ott volt a lehetőség egy kis levezető ökörködésre, székdobálásra, ugrálásra –mimdezt úgy, hogy se kukákat nem kell hozzá felrugdosni, sem disznövényeket gyökerestől kiszaggatni, sem egyedi azonositókat alkoholos filccel lábzatokra firkantani.
A kocsmákban és egyéb vendéglátó helyeken is volt kultura bőven. Festmények ügyében a kávézókban és cukrászdában borzasztó dolgokat láttam, tombol a giccs meg a gagyi. De a romkocsmában egy jó fotókiállitás, a cseh sörsátorban pedig egy egészen fantasztikus képeslap kiállitás van, amit nagyon érdemes megnézni. Csehország teljes történelme ott volt a képeslapokban, kezdve az eredetlegendáktól Masarykig és Benesig. Csak néztem, ha nem lett volna képalárás, nyugodtan hihettem volna azt, hogy nem Benest, hanem mondjuk Horthyt ábrázolja a képeslap. És az ő(ke)t fogadó, népvisletbe öltözött lányokat, virágcsokrot átnyújtó gyermekeket. Háborús emlékműveket. Döbbenetes, hogy mennyire egyformák vagyunk mi itt Közép Európában, és mégis mennyire nem férünk meg egymással. A csehekkel mondjuk tök véletlenül nem rossz a viszonyunk, de valószinűleg csak azért, mert nincs közös határunk.
A multikulturalizmus legnagyobb királysága volt egyébként egy Kossuthról elnevezett téren, a zsinagóga keritésének napsütötte lábazatán ülve horvát eredetű, sós túrós bureket enni és egy jó pohár, enyhén füstös illatú cseh barnasört inni hozzá. Ezt úgy kábé mindnekinek ajánlom kipróbálásra. Tényleg. Nagy bánatom amúgy, hogy nem sikerült mind a 10 féle cseh sört megóstolnom. Egyszerűen nem volt rá elég idő, hiába igyekeztem. Pedig minden nap kétszer, ebéd és vacsora után is ittam pedig egy-egy pohár sört, de igy is csak 7 félét sikerült. Egyik jobb volt mint a másik, kesernyés pilseni vagy karamelles barna, tökmindegy.

A Munkácsy képek lenyűgözőek, ha semmi más nincs itt, csak miattuk is érdemes lett volna ide utazni. Érdekes volt egyébként megtudni, hogy Rippl-Rónai hamar kiábrándult Munkácsyból és az hisztorizáló stilusából, de azt azért nem lehet nem észrevenni, hogy Munkácsy sem csak a nagy vallási témát festette meg, sokkal inkább az eseményekben részt vevő embereket. Nyilván a grandiózus méret és a téma alapos kitárgyalása vonzza a látogatókat, és azt is elfogadom, hogy egy bizonyos korszakban mind a témaválasztás, mind a stilus ódivatúnak és konzervativnak számithatott. Egy Rippl-Rónainak legalábbis biztosan, hisz őneki is meg kellet találni a saját témáit és stilusát. Meg is találta, az ő festményei is lenyűgözőek. De Munkácsy is olyan szinten belemegy az emberábrázolásba, hogy szerintem egyáltalán nem vádolható puszta historizmussal. Minden arcon más kifejezés van, márpedig jó csomó alakot megfestett. Az én egyik kedvencem A Krisztus Pilátus előtt fiatal fiúja, aki egész mélyen kihajol a korláton, hogy Jézus arcába nézhessen. Kiváncsiság és némi kajánság van az arcán. A másik az Ecce Homo fiatal római katonája, aki éppen Krisztus alatt áll. Látszik az arcán, hogy rettenetesen meg van ijedve a Jézus halálát követelő tömegtől. Órákig álltam a teremben, csak néztem, egyik arcot a másik után, nagyon nagy élmény volt.

A Csontváry kiállitás is nagyon szép egyébként, megvan nekik a Magányos cédrus, a Mosztári hid, több tucat festmény. Grandiózus vásznak is vannak, Jeruzsálemi látkép, Siratófal. Nno, a Siratófal a másik, amiről inkább egy szociológiai tanulmány jutott az eszembe, mint ecsetkezelés és technika. Vicces, de a Siratófalhoz szerintem =illetve Csontváry szeritn) a legkevesebben azért járnak, hogy elpanaszolják a bánatukat. Az emberek többsége a mások bánatában gyönyörködni, vagy éppen kárörvendeni jár oda – vagy legalábbis járt oda Csontváry idejében. Van egy fiatal nő, aki meg egyenesen azt panaszolhatta el, hogy a szeretője nem szereti elégszer – legalábbis erre utal az arcán fénylő parázna mosoly. Tetszett nagyon, remekül szórakoztam.

A legmélyebb hatást mégis a Zsolnay múzeum tette rám. Az ipertelep sajnos nem látogatható, éppen felújitják. Vicces, mert lassan véget ér az Európa Kulturális Fővárosa év, de a Zsolnay Kultúrális Negyed nem úgy néz ki, mintha akár jövőre is látogatható lenne végre. Ritka csemege lenne pedig, azért nem sok gyárkémény van a világon, amibe mázas kerámiából raktak sormintát.
Nem is a porcelánok nyűgöztek le, hanem az egész életstilus és szemlélet, ami a Zsolnay családot jellemezte. Zsolnay Vilmos ugye festő szeretett volna lenni. Nem lett, talán nem volt elég tehetséges, vagy csak erősebb volt benne az anyagi biztonságra törekvés, de mindegy is. A megvásárolt kis fazekasműhelyben viszont pont a művészi ambicióit kezdte kiélni. Meg a vegyészi ambicióit, mert ugye több új mázat is technológiát is kidolgozott és szabadalmaztatott. Meg az üzletemberi ambicióit, mert a kerámia egészen új felhasználásait kutatta fel és terjesztette el, hogy bővülhessen az üzlet. Közben pedig nem akart mindent maga irányitani, körbevette magát tehetséges emberekkel; festőkkel, szobrászokkal, régészekkel, épitészettel. Nem volt neki zsenánt csempéket és tetőcserepeket gyártani sem. Sőt, művészi tökélyre fejlesztette az épületkerámiák készitését. Ha úgy érezte, hogy az üzletnek új inspirációra, frissitésre van szüksége, akkor utazott, hogy más kultúrákból meritsen ihletet. Utaztatta a munkatársait is, és nem félt fiatal, radikálisan más szemléletú fiatalokat alkalmazni. Igy került be a Zsolnay-repertoárba a törökös, a japános, az egyiptomias, a németes, az impresszionista, később a Bauhaus, meg a mittudoménmilyen minta- és formakincs. Ezt a lenyűgöző nyitottságot adta tovább az egész családjának, generációkon keresztül. Mindenki nyelveket és művészeteket tanult, rengeteget utazott. Manapság ezt innovációnak vagy minek is hivnánk. Szomorú látni, hogy ez a nemzedékeken keresztül öröklődő hagyomány egyszercsak megtört és már csak az elődök által felhalmozott szellemi tőkét élik fel.

Folyt. köv.
Ibusár
Gettó
Templomok

Szállodakultúra

2010-10-06T11:00:00.003+02:00

Mindig is sejtettem, hogy nem állunk túl jól ebben a témában, de ennyire pocsékra azért még a nyolcvanas évekből sem emlékszem. Olcsó, három csillagos szállodában vagyok egyébként, nem is várok sokat.
De azt azért nem bánnám, ha a lepedő nagyobb lenne, mint az ágy, és vagy alá lenne tuszkolva a matracnak, vagy gumival lenne ráfeszitve.
A paplanom 5 gombbal záródna. Legalábbis annyi gomblyuk van, de csak két gomb.
A tévéasztal úgy van betéve, hogy nem lehet tőle kinyitni a szekrényajtót.
Az éjjeliszekrény az ágytól 90 centire, az ajtó túloldalán van. Amikor bejöttem, az olvasólámpa nem volt bedugva a konnektorba. Mondjuk nem csodálom, mert a zsinór az ajtó előtt megy. Tehát vagy be van dugva a lámpa és nem lehet kinyitni az ajtót, vagy ki lehet nyitni az ajtót, de nincs bedugva a lámpa.
A fürdőszoba elég nagy, mégis a klasszikus, 75x75-ös műanyag zuhanyfülke van benne, aminek lóg az ajtaja. És amiben nem lehet úgy puncit szappanozni, hogy ne üssem be a könyököm. A rózsa teljesen el van vizkövesedve, mindenfelé spricceli a vizet, csak éppen rám nem.
A reggelinél a kenyérkosár egy nejlonzacskóba van behúzva. Azt hittem rosszul látok, tényleg. Értem én, hogy védik a kiszáradástól, de egyrészt, ez az alatt a másfél óra alatt, ami a reggelihez adva van, nem igazán történik meg, másrészt meg erre találták fel a kenyérruhát, amit gusztusosan rá lehet hajtani a kosárra.
A teához a forró vizet a csapból engedik, jól hallható zubogással. Olyan is az olcsó filteres tea, mint a hányás: habzik. Még szerencse, hogy ize egyáltalán nincs. Hogy is lenne, a langyos viz nem tudja kioldani.
Nem készitenek az asztalra egy kistányért, amire rá lehetne pakolni a vajas papirt, az ázott filtert, mindent ott tologat az ember a tányérján, mert az ilyesmit mégsem illik az abroszra pakolni.
Sőt, még papirszalvétát sem adnak. 3 deka vajjal, 2 szelet parizerrel, 4 szelet előre szeletelt paprikás szalámival nyilván nem nagyon tudja összekenni magát az ember, de mégis, egy szalvétának tán ott lennne a helye az asztalon.
Nem várok egyébként sem márkás porcelánt, sem habzsi-dőzsit, de a fene tudja, még a menzai tényérokkal is másképp néz ki az asztal, ha nem egy nejlonzacskóból kell kibontani a kenyeret.
A kedvencem mégis a poroltóval kitámasztott konyhaajtó, hát az halálos.

Pécs,

2010-10-05T23:13:00.003+02:00

az érő füge és a patyomkin felújitások városa.
Meg az anti-lokálpatriotizmusé.
Tényleg.
Gyönyörűen megcsinálták a várost egyébként, az épületek szépek, a fél belváros vadiújan van burkolva. Uránvárosban láttam néhány olyan házat, aminek csak a főút felőli oldalát újitották fel, a mellékutcákban a hetvenes években felhordott szürke kőporozás van még mindig. Meg hát a szállodám utcájában van a kövek között néha harminc centi mély lyuk, csak úgy, simán be van szakadva a járda.
Rengeteg a szökőkút, a csobogó, a mindenféle kis medence és csorgó.
A világszép Zsolnay-kúttal pont szemben van egy roppant elegáns Hollóházy bolt. Egy utcával lejjebb egy Herendy.
Az egész városban egyetlen egy, iszonyatosan lepukkant külvárosi köpködőn láttam a Pécsi Sörfőzde Szalon sörének cégérét. Mindenhol máshol mindenféle nemzetközi és hazai söröket mérnek, csak éppen pécsit nem. Úgyhogy eddig még nem is tudtam megkóstolni, mert oda meg nem mentem be, túl büdös, túl füstös hely volt.
Láttam egy egész jó amatőr előadást a Janus Pannoniuson arról, hogyan darálja be az ember egyéniségét a "kultúra". Kissé, sőt, nagyon szürreális előadás volt. Mondanám, hogy amolyan Fal féle, de nem, mert itt senki nem küzdött az orwellesedés ellen, a főhős szép engedelmesen megtanulta azokat a szavakat, fogalmakat, fordulatokat, amivel tökéletesen beolvadt a tömeg narancssárgájába. Pár szem kekszért cserébe adta fel az utolsó, szó szerint is talpalatnyi egyéniségét, hogy aztán azt a pici fekete földet is beboritsák narancssárgával.
Kaspar az előadás cime, csak olyanoknak ajánlom, akik nem ijednek meg, ha egy iskolai tornapadra, vagy éppen a földre kell leülniük a szinházban. Nekem tetszett egyébként, furcsa volt, de befogadható.
Vesztemre, a városban cseh-hetek vannak, hatalmas sátorban 10 féle cseh sört csapolnak. EGyedül a Krusovicét ismerem közülök, nem is tudom, meddig kéne itt lenni, hogy mindet megkóstolhassam. Egy Podkroncsky Special nevűvel kezdtem, eszméletlen jó volt. Csak pohárral mertem inni, abban reménykedtem, hogy teszek egy kört, aztán visszamegyek egy másfajtáért. De aztán egy fügefabokorról megloptam életem első szem fügéjét (mármint lopott fügéjét), és aztán azzal az izzel a számban már nem esett volna jól visszamenni.
Mindegy, holnap is lesz nap :-)

1752

2010-10-05T16:17:00.003+02:00

a nemzeti segélyvonal száma. 250 ft/hivás.
kép index.hu

az meg azért elég patkány dolog, hogy a zagytározót üzemeltető cég vezetője szerint nem veszélyes az az anyag, ami kábé 100 embernek okozott égési sérüléseket. a szántóföldeken 13,7-es Ph értékeket mérnek, szóval ez nagyon brutális. Nem beszélve a nehézfémtartalomról és az enyhe radioaktivitásról. Most azon szurkoljunk, hogy minél tovább tartson az eső, hogy ez a trutymó ne száradjon meg, és ne kezdjen porzani.
Ezt a cégvezető meg simán megérdemelne egy vörösiszap-pakolást. Meg az is, aki ilyen zagytározót tervezett és engedélyezett. Nem tanultunk a tiszai cián szennyezésből. Az eszem megáll, tényleg.

iszapömlés

2010-10-05T01:14:00.004+02:00

uramisten, most értem haza, teljesen meg vagyok döbbenve!
sok-sok ezer köbméter lúgos, nehézfém tartalmú vörösiszap öntött el két falut és ölt meg -eddig- három embert.
Többeket keresnek és vannak súlyos égési sérültek is.
Most hirtelen nem is tudom, volt-e valaha Magyarországon ilyen súlyos ipari katasztrófa.

Több technot a Parlementbe!

2010-10-03T22:34:00.002+02:00

Próba után hazafelé tekerve éppen belefutottam az akkor kezdődő partiba. Messziről csak dobot hallottam, először azt hittem, hogy valami menetelőkbe futottam bele. De nem, a Parlament előtti téren éppen akkor kezdődött a party. Jókedvű, helyes fiatalok kurjongattak, igazuk van, miért éppen techno zenéből ne akarnánk többet a parlamentbe?
Meglepő, de piának, zavaros szemeknek nyomát sem láttam. Pár percig maradtam is, kicsit gyönyörködtem bennük, de aztán el kellett jönnöm, mert jópofaság ide vagy oda, ez a műfaj az egyik, amit egyáltalán nem birok sokáig hallgatni.
De azért egyetértek, több technót a Parlamentbe!
És persze több rockot, több salsát és pláne több operát!
Meg még aki befér, mindegy, csak józan legyen és jókedvű.

Erkel, kicsit másképpen előadva

2010-09-29T21:19:00.002+02:00

kötelező hallgatmány.
Tényleg, legalább a feléig érdemes kibirni.

Kereksenekű vizipittbull 2006-2010.

2010-09-27T22:59:00.005+02:00

Erkel-ünnep, diszcsomagolásban

2010-09-26T23:18:00.007+02:00

Az idén ünnepeljük Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját.
Nyilván nem tudtam minden eseményen ott lenni, de igyekeztem, legalábbis ami Pesten történt.
Nem sok alkalom volt, amikor a közönség Erkellel, pláne Erkel kevésbé ismert műveivel találkozhatott.
Tavasszal az Operaházban hallhattuk a Dózsa Györgyöt koncerten, és a Tháliában vendégszerepelt két produkció: az egyik a Kolozsvári Magyar Opera Brankovics Györgye, a másik a Szegedi Nemzeti Szinház koncertje. Ez utóbbin Pál Tamás vezényelt és ismertetett két operát, a Saroltát és a Báthory Máriát. A szegediek előadása “csak” keresztmetszet volt, az énekesek sem voltak mindig tökéletesek, de mindenképpen nagy hála és köszönet nekik a hiánypótló előadásokért. Különösen nagy köszönet illeti Pál Tamást, aki irattárakból, szinte oldalanként kutatgatta össze a Saroltát.
A kolozsváriakról akkor nem irtam, igy most igen nagy késéssel, innen gratulálok. Bár az énekesi teljesitmények igen vegyesek voltak, az előadás egésze mégis igen lenyűgözött. Bátran állitom, hogy az általam látott produkciók közül az övéké az egyetlen, ami nem múzeumi darabként, hanem örökérvényű, bármilyen korban aktuális zenedrámaként nyúlt egy Erkel operához. Zeneileg teljesen rendben volt az előadás, szinpadilag pedig még annál is több; korszerű, izgalmas, szakmailag igen magas szinvonalon kivitelezett szinházat élvezhetett a Thália szinház közönsége – vagy legalábbis az ilyesféle művészetre fogékony része.

Ezt csak azért irtam le, mert most már véglegesnek látszik, hogy ez a tavaszi Brankovics György volt az egész Erkel év fénypontja - már legalábbis az általam látott előadásoknak.

Ősszel a Károlyi Palota is megrendezte a saját, 5 előadásból álló Erkel-napjait. Tiszteletre méltó kezdeményezés egyébként, már legalábbis ha az Operaház összesen két koncertjéhez hasonlitjuk.

Én a szeptember 11-i Erkel és az irodalom, valamint a másnapi Erkel hősnői cimű előadásokon vettem részt.
Mindkét programot értő szakemberek állitották össze, a két általam látott előadásból mégsem éreztem, hogy nagyon mélyen elmerültek volna a témában, hogy nagyon túl akartak volna lépni az „a nemzeti opera megteremtője, a Bánk bán szerzője” közhelyeken. Talán csak Erkel sakk sportágvezetői tevékenysége volt kivétel.
Sajnos már a második napon is nagyon untam Ókovács Szilveszter felvezetőjét, hát igy jártam, kellett nekem két eseményen is ott lenni.
Elképzelem, hogy érezte magát az, aki tán mind az 5, teljesen különböző előadásra elment.

A legnagyobb kiábrándulást az Erkel hősnői koncert jelentette. Eleve, ha a zenekart és a kórust is összeszámoltuk, legalább kétszer annyian voltak a szinpadon, mint mi a nézőtéren. Nem tudom, hogy ennek a 2500 Ft-os jegyek voltak-e az okai, vagy inkább az, hogy a közönség úgy érzi, mindent tud Erkellől amit tudni szükséges – magyarán, nem érdekelt a dolog senkit, a pár lelkes családtagon és kiváncsi operarajongón kivül.
Sajnos, nem is kaptunk semmi többet, mint amit eddig is ismertünk; gazdagon hangszerelt, verbunkossal magyarositott olasz operazenét, nemzeti szinű szalaggal átkötve.
Ráadásul, azt is elég soványkán, mert a műsor cime ugyan Erkel hősnői voltak, de mindössze két opera három hősnőjével találkozhattunk. Ráadásul ez a két opera is a már jól, sőt, talán túl jól is ismert Bánk bán és Hunyadi László. Megértem én, hogy nagyon drága ritkán játszott darabokat szinreállitani, de az Operaház első igazgatója, sőt, a magyar opera megteremtője tán megérdemelne annyit, hogy ha már úgyis kottából, koncerten énekelnek a művészek, más darabjaiból is adjanak elő részleteket. De nem, ilyesmi senkinek eszébe sem jutott, Erkel hősnői közül elég nekünk Melindát, Gertrudist, Bánk bánt és Szilágyi Erzsébetet ismerni. Őket is szigoruan piros, fehér, zöld diszcsomagolásban, nehogy egy darabka emberi hús, egy tenyérnyi emberi érzés látszódjon belőlük. És hiába dedikálnak egy műsort Erkel hősnőinek, az est fénypontjának mégiscsak a Hazám, hazámat kell megtenni. Anélkül a közönség tán el sem hinné, hogy Erkelt hallgatott, hát nem? Meg a Hunyadi Palotását, ami nélkül viszont szalagavató bál nem nagyon képzelhető el mifelénk. Nekem legalábbis, ha meghallom ezt a zenét, azonnal fehér műselyembe és fakózöld meg padlizsánlila gabardinból varrt bocskaiba öltözött, pattanásos fiatalok jelennek meg a szemem előtt, ahogy sután, magukban vihogva próbálnak a zene ütemére lépegetni, és mozgásukból hiányzik minden tartás és kecs, ami a palotást palotássá teszi. Nem tehetek róla, nekem ez égett be a retinánba. Jobb szerettem volna más, kevésbé elközhelyesitett zenét hallani ezen az ünnepen, de úgy látszik, ennyit érdemeltünk.

Illetve, dehogyis, volt jó zene aznap, bár ez nem a műsor szerkesztőin, hanem az énekeseken múlott. A Károlyi-kertnek meglepően jó az akusztikája, mindenféle hangositás nélkül is tökéletes zenei élményt nyújtott, életemben itt értettem először az énekesek minden szavát. Az Operaházban ugyanis –kevés kivételtől eltekintve- soha nem lehet érteni a magyar nyelvű szöveget. Ha valaki nem ismeri az operát, az bizony egy szót sem fog érteni belőle – más tészta, hogy a jelenleg futó rendezés sem segiti a befogadást. Mindegy, ezúttal nem igy volt, pontosan átjöttek a szavak. És a hangsúlyok is. Azt hiszem, életem legjobb Gertrudis – Bánk kettősét hallottam Wiedemann Bernadettől és Molnár Andrástól.
Wiedemannhoz még nem volt szerencsém a szerepben, valahogy mindig nagy nevű, de már erősen tönkremenőben lévő, lebegő hangú énekesnőket fogtam ki. Tehát már az meglepett, hogy Gertrudist lehet szép, egészséges hangon is énekelni. Molnár Bánkjával pont forditva vagyok, ismerem nagyon jól. Mindig is tudtam, hogy fokozatosan épiti fel a csúcspontot, nagyon megtörten és majdhogynem alázatosan kezdi, és csak lassan, Gertrudisra reagálva dühödik fel annyira, hogy gyilkoljon. Ebben a fokozatos épitkezésben Wiedemann ideális partnernek bizonyult, és nekem bizony felállt a hátamon a szőr, amikor azok ketten úgy igazán összecsaptak. Látni semmit sem lehetett egyébként, mert valamiért az énekeseket hátulról világitották meg. Rendezés sem volt, Bánknak nem kellett a hülye kupára, Gertrudisnak meg az ágytakaró esztétikus redőire figyelni, szóval nem volt semmi, csak a zene, és egymással szemben a két hang: az érett, gömbölyű, büszke mezzó, és a megtört, a fájdalmat fokozatosan gyilkos dühhé érlelő tenor. Hát volt egy perc, amikor nem tudtam, melyik fog nekirontani a másiknak. Ilyet eddig még csak Puccinitől tapasztaltam, csak ő tud igy életre halálra egymásnak forditanai egy nőt és egy férfit. És hát ezek szerint Erkel.
Azt sajnálom csak, hogy erre mintegy véletlenül, mellékesen jöttem rá, sőt, a műsor készitőinek határozott szándéka ellenére.
El is illant egyébként a varázs hamar, mert az opera dramaturgiájára fittyet hányva, Melinda halála után jött Bánk nagyáriája. Nem mondom, hogy nem szeretem, de egyészt itt ugye hősnőkről volt szó, másrészt pedig ne rugdossuk már a hallgatót egy opera végéről az elejére vissza. Már persze ha fontos nekünk úgy egészében az opera mondanivalója, és nem csak egy kis szelette.
Márpedig, a XIX. századi hazafiság Erkel munkásságának csak egy szelete. Mint azt a Károlyi-kerti Gertrudis – Bánk kettős, és a kolozsváriak Brankovics Györgye megmutatta, Erkel elsősorban operaszerző, méghozzá nagyon jó operaszerző, aki képes érzelmeket, fájdalmakat, hazugságokat zenével ábrázolni. Elég hitelesen méghozzá. Minden darabjában ott vannak az élő, érző, vérző emberi lelkek, csak le kéne róluk fejteni a piros-fehér-zöld diszcsomagolást és engedni, hogy a darabok önmagukban, zeneként hassanak.

Az Operaház a jelek szerint ezt a munkát egyáltalán nem vállalja fel. Visszaléptek a Bánk bán eredeti, ősváltozatának bemutatásától is, mindössze egyetlen alkalommal, november 7-én, koncertszerűen hallhatja majd a közönség Erkel zenéjét az eredeti szöveggel és zenével. Utána visszakapjuk a Rékai Nándor - Kenessey Jenő - Egressy Béni - Oláh Gusztáv - Nádasdy Kálmán féle átirást (egyes vélemények szerint meghamisitást), ráadásul Kerényi Imre gondolattalan, vállalhatatlan rendezésében. Merthogy voltak vélemények, miszerint egy olasz rendező úgysem tudna magyar operát szinre vinni.
Amit akár el is hihetnék, ha nem látnám, hogy a jelek szerint magyar rendezők pláne nem tudják Erkel remekművét szinpadra vagy akár celluloidra vinni. Akkor meg miért ne próbálkozhatnánk olasszal vagy hottentottával akár? Ahogy nekem beégett a palotásra billegő középiskolások látványa, ahhoz már valóban egy idegen és friss szem, fül és agy kell, hogy Erkel munkásságát a mindenféle ráragadt mázaktól megtisztogassa és csak magát a zenedrámát állitsa szinpadra. Hogy legyen nekünk végre Puccini szinvonalú nő-férfi összecsapásunk, lázadó kamaszlányunk, undok cselszövőnk a szinpadon.
Mert lehetne. Csak ki kéne bontani a nemzetiszinű diszcsomagolásból.

Erkel Napok a Károlyi Palotában

a jegyekért köszönet az opera-vilag.hu-nak

Carmen, kissé vicces közönségnek

2010-09-26T21:37:00.012+02:00

Na nem a szinpadon történtek miatt, sokkal inkább a páholyszomszédaim szórakoztattak el. Illetve hát én szórakoztattam őket.

Vagy valami ilyesmi.

Lényeg, hogy nem kezdődött túl biztatóan, a kedves középkorú ásziai házaspár mindenkit megkért, hogy fotózza le őket. Mármint tudniillik, hogy a bal oldali székszomszédjuk az operaház jobb oldalát tudta háttérnek használni, én, aki mögöttük ültem pedig a gazdagon redőzött (ám vastagon poros, de erről majd egy másik posztban) függönyt. Aztán helyet cseréltek, hogy az operaház bal oldali páholysora is benne legyen a képben. Még szerencse, hogy nem találták ki, hogy valamelyikünk feküdjön le, hogy a csillár és a freskók is hátteret alkothassanak. Biztositottam őket, hogy jó estének nézünk elébe, nagyon tehetséges, szép, fiatal Carmenünk lesz (Mester Viktória), remek szinész, és a lehetőségekhez képest elég jó énekes Don Josénk (nyári Zoltán), klasszikusan szép bariton Escamillónk (Anatolij Fokanov) és várhatóan szép, üde Michaelánk (Fodor Gabriella). Azt nem mondtam, hogy Dénes István karmestertől egy nyúlós, dinamika nélküli vezénylést várok. Ha értenek hozzá, rá fognak jönni maguktól, ha meg nem, minek romboljam az országimázst, hát nem?

No mindegy, turistákhoz képest meglepően jól viselkedtek, sőt, mondhatnám, hogy ideális páholyszomszédnak bizonyultak. Egyetlen pisszenés nélkül nézték végig az első részt, lelkesen tapsoltak mindenhol, ahol mások is, és még azt is megállták, hogy nem fényképeztek bele az előadásba.

Közben a második sorban ülő hölgy is erősen nyújtogatta a nyakát, a mellette lévő fiatalember pedig egyenesen felállt, hogy mindent lásson. Hogy a hátam mögött lévő úr mit csinált, nem tudom, én is ültem csendben, nem forogtam.

Szünetben kicsit sétáltam, aztán amikor visszatértem, a mellettem ülő hölgy angolul megkért, hogy ugyan meséljem már el neki a történetet, mert ő bizony egy szót sem értett az egészből. Nem mondom, hogy megdöbbentem, mert igaziból nem gondolnám, hogy a Carmen sztorija az alapműveltség része lenne. Meg egyébként is, aki kérdez, az már érdeklődik, annak tehát mesélni kell. Elkezdtem hát angolul, hogy Don Jose egy soldier, ráadásul egy country boy, akinek van egy gyermekkori friendje, aki levelet hoz a mamától, meg egyébként is, a fiú homesick, és nem, Carmen is not a prostitue, she is a working girl, csak később bajba kerül, rossz társaságba keveredik. Hogy mit smuggling? Hát itt most éppen kábitószert, de ugye XIX. century, akkoriban bármit, cigars, yes, elvégre is ott dolgozik a lány, akár azt is csempészhettek. És hogy létezik, hogy franciául énekelnek a spanyolok? Vagy az ugyanaz, végülis ez az Európa egy nagyon furcsa ország, nekik nehéz megérteni az ilyesmit. És mi rosszat is csinált Carmen, why she flirted the old officer?

Közben az arcok felém fordultak, az ázsiai házaspár azonnal és nyiltan, a hölgy mellett ülő fiatalember előbb csak félig, aztán ő is csüggött ajkamon szótlanul. A házaspár mellett ülő férfi a világ semmi kincséért rám nem nézett volna, de a testtartásából nyilvánvaló volt, hogy az egész háta csupa fül, egyetlen szavamat el nem mulasztja. Közben persze kerestem a kifejezéseket, a torreádort ugyebár egyáltalán nem értették, hogy ki az a fiatalember (Fokanov, 65 éves, a fene a jó génjeit, hogy 45-nek néz ki), szóval belekerült kis időbe, mire rájöttem, hogy angolul az bullfighter. Meséltem hát, mit láttak eddig, és hogy mi fog következni, hogy majd jön Michaela, de a fiú nem megy vele, mert very féltékeny Carmenre, akit közben Escamillo is cheasing. Csak amikor Michaela mondja, hogy Jose's mother is dying, na, akkor elindul, és Carmen mehet Escamillo után. A hölgy ekkor már nagyon izgatott volt, hogy akkor ugye Carmen will die, mondtam, hogy még nem, még van egy felvonás. Na, ebben aztán megnyugodott, én meg nem tudtam eldönteni, belemenjek-e a kártya-ária ismertetésébe, miszerint az egyik lány fiatal, tüzes szeretőt, aki ráadásul leader lesz, a másik korai, gazdag özvegységet, Carmen pedig halált jósol magának. Aztán úgy döntöttem, hogy ennyire nem megyek bele, csak rájönnek tán maguktól. Meg aztán közben bejött a karmester is, kezdődött a második rész.

Ezt is pisszenés nélkül nézték végig, a fiatalember le sem ült, végig állta az előadást.

Mikor aztán végre Carmen holtan esett Jose karjaiba, borzasztó lelkesen tapsoltak, dicsértek mindenkit, nagyon, very nagyon pleasant evening, wonderful performance, hát ha ők ennyire örültek, én sem maradhattam ki.

A búcsúzó fényképezkedés közben (mindenkit mindenkivel, sőt, mindenki fényképezőgépével lefényképeztek, nekem kellett középen állni) aztán be is mutatkoztunk. A házaspár Malajziából érkezett, a hölgy az Egyesült Államokból, a mellette ülő (illetve álló) fiatalember pedig Braziliából. A házaspár mellett ülő, mindeddig egyetlen szót sem szóló, ám roppantul fülelő férfi pedig Münchenből jött. A mögöttem lévő úrról nem derült ki semmi, ő a villanyok felgyulladása előtt lelépett.

A végén a brazil fiú megjegyezte, hogy érdekes, mintha egyre jobb lett volna az előadás. Őneki először annyira nem nagyon tetszett, de a vége felé már nagyon. Mondtam neki, azért lehet, mert közben a zene dolgozik a memóriájában. Amikor megjelenik egy karakter, akkor ahhoz társul egy zenei motivum, ami később vissza- visszatér, és ő tudat alatt érzékeli ezt is, és a változásokat is. Ezzel igen nagy örömöt szereztem neki, csak az a baj, hogy közben elszalasztottam a németet, pedig volt egy olyan érzésem, hogy ő volt a társaságból az egyetlen, aki értette is, hogy mi történt a szinpadon és az árokban. Mert közben váltottunk egy félmondatot, hogy Németországban jó operaházak vannak, és még kérdezte is, hogy jártam-e már Münchenben. Mondtam nem, de videóm van onnan. És állatira szerettem volna tőle megkérdezni, hogy neki hogy tetszett az előadás – és nem utolsósorban a hirtelen gyorstalpaló tanfolyam, amit tartottam.

Az előadás egyébként pont olyan volt, mint amilyet megjósoltam. Mester Viktória bár betegen énekelt, ezt alig lehetett hallani. Talán csak a mélységei nem voltak annyira teltek és bársonyosan sötétek mint máskor. Ettől még ő a legjobb Carmenünk. Nyári Zoltán Don Joséja is rendben volt, ami vokálisan hiányzik belőle, azt pótolja a játéka. Nagyon kitalálta magának Josét, és össze is dolgoznak Mesterrel, jó párost alkotnak nagyon. Erre mondjuk nagyon jók az ilyen semmilyen rendezések, hogy az igazán tehetséges emberek meg tudják benne teremteni a maguk figuráját. Anatolij Fokanov nem az a tipus, ő a klasszikus iskolát járta, ha nincs jó rendező, aki beállitsa -márpedig neki olyannal még tán életében nem volt dolga- akkor ő játssza azt, amit soha meg sem tanult. Még szerencse, hogy énekelni nagyon tud, Escamillot is. Fodor Gabriella Michaelája nekem a legjobb a jelenlegi pesti Michaelák közül. Lehetne kicsit bátrabb és ő is megcsinálhatná a saját karakterét. A hangja és a képességei megvannak hozzá, ennek a rendezésnek meg úgyis mindegy, ezt nem lehet holmi egyéni szerepfelfogással szétverni, lévén semmi teste, semmi mondanivalója nincs. A cigarettagyár környékén őgyelgő turisták a csempésztanyán már kifejezetten ostobán hatnak, a spanyolosnak szánt balettbetétek egyenesen borzasztóak és szánalmasan szinvonaltalanok. Már rögtön az elején, amikor egyik balettos fiú lekapja egy turista válláról a piros kabátot, hogy bikaviadort játsszon vele – majdnem mindig felröhögök, mert a piros zakó ujjába előre bele van dugva a sétapálca, és a pasin meg ott van egy másik zakó, egy vajszinű. És a cigarettakórus, amikor a fáradt munkásnők kitódulnak egy kis szellőzködésre, borzasztó. Én nem értem, hogy nem hallják a zenében, hogy azok az asszonyok halálosan ki vannak merülve. És az utcagyerekek is, a halálom ez a bűbájos, papircsákós, falovacskás gyerekkórus. Sevilla külvárosában, egy gyár, kocsmák, kurvák, csempésztanyák szomszédságában aligha hiszem, hogy ilyen bájosak az utcagyerekek. Mindegy, az egész rendezés és a diszlet vérciki, semmi koncepció, vagy ha mégis, az is el van rontva – lásd a mindehol jelenlévő turisták.

A zenekari árokból is az jött, amitől féltem: Dénes István vontatott tempói minden tüzet, minden mediterrán életörömöt kiöltek a zenéből. Dinamika nélküli, nyúlós zenekar, ami csak a nagy tömegjeleneteknél gyorsitott fel, akkor viszont annyira, hogy a kórus gyakran le is maradt.

Én azért elég jól éreztem magam, a jelek szerint a fizetős turisták is elégedetten távoztak, legalábbis ahogy én tudom.

Azért a müncheni véleményére tényleg kiváncsi lettem volna, hogy tetszett neki ez a mi repertoár Carmenünk.

Anatolij Fokanov énekli Escamillo hires áriáját. A Duna Szimfoniukusokat Deák András vezényli. Nem régi ez a koncertfelvétel, Fokanov még mindig ugyanilyen jól énekel - és ugyanilyen pocsékul is játszik. De az első miatt megbocsájtjuk néki az utóbbi, és én tényleg nagyon szeretem őt.

És hogy a dráma se maradjon ki: Anita Rachvelishvili és Jonas Kaufmann énekli a finálét, tavaly decemberben. A Scala zenekarát Daniel Baremboim vezényli.

könnyek helyett

2010-09-21T00:19:00.000+02:00

RIP Polgár László

2010-09-19T23:54:00.005+02:00

Ma délután meghalt Polgár László.
Fogalmam sincs, mi lesz ebben a posztban, nagyon fáj a szivem. Nem elég a kifejezés, hogy nagyon szerettem Polgárt, sokkal több, amit iránta érzek. Rajongója vagyok, imádom a hangját, a szerepformálásait, a langaléta hosszú lábait. A hangját persze a legjobban, az volt a legfontosabb, ezer közül is azonnal meg lehet ismerni.
Nincs a világon még egy olyan gyönyörű, meleg szinű, egyszerre sötét és egyszerre fényes basszus, mint az övé. Ez a fajta szerelem persze mindig nagyon szubjektiv, számomra ő az a Hang, ami valamit nagyon mélyen, nagyon belül megpendit bennem.
Igaziből ő szerettette meg velem az operát. Illetve ő volt az első, akinél megéreztem, hogy az opera sokkal-sokkal több mint szép hangok összessége.
Egy Don Giovannira tévedtem be, az utolsó pillanatban, a harmadik emeletre egy 'nemlátó' helyre. Egész konkrétan a jobb oldali oldalülés 3. sorában, az oszlop szinpad felőli oldalán ültem. Ha felálltam, láttam a szinpadra ültetett zenekarból az utolsó sorban ülő első hegedűsöket. Szóval semmit. A DG Leporellóval kezdődik, és ahogy Polgár megszólalt, bennem azonnal elindult a mozi, és láttam magam előtt a sunyi, dühöngő, gazdája jódolgára irigy cselédet. A katalógusária maró gúnyában volt egy pillanat, amikor hallottam, hogy megsajnálta Donna Elvirát. És egy másik, amikor megkivánta. Aztán összeveszett a gazdájával, iszonyat vicces volt, lehetett hallani, hogy alig várja, hogy egy kis pénzt vágjanak hozzá és megbékülhessen. És volt egy áriája, amikor teljesen világos volt, hogy rettenetesen fél. És végül a nagy finálé, amit librettó szerint az asztal alól énekel végig. Pár óra alatt mindenféle érzelmeken végigvezetett, én meg boldogan mentem vele. Mái napig sem tudom, ki mások énekeltek abban az előadásban. Nyilván, kezdő operába járóként nem tudtam egynél több dolgot befogadni.
Polgár minden alakitásában tudott valami egészen különlegeset adni.
Majdnem minden szerepében okos, jószivű karaktert alakitott. Ha meg mégsem, mint például a Don Carlos Fülöpje, akkor olyan mélyre vitte a nézőt a figurába, hogy néha szinte megértettem, tán oka van annak, amiért ilyen gonosz.

Egyik legcsavarosabb alakitása például a Rigoletto bérgyilkosa, Sparafucile. Egy zürichi felvételem van vele, fantasztikus, ahogy egy elegáns, fehérgalléros bűnözőt csinál az általában szakadt csavargóként ábrázolt figurából. Teljesen hiteles egyébként, az operai szinjátszás egyik csúcsa.
Koncertformában hallottam Tőle Marke monológját. Marke amúgy is egy jófej, Polgár pedig olyan hitelesen formázta meg a mélyen megbántott, mégis megbocsátó férfit, hogy nem lehetett nem megsiratni. A Kékszakállúja meg, istenem, hát abban minden benne van, ami egy férfival egy kapcsolatban megtörténhet.
A legnagyobb hatást mégis tavaly, a húsvéti Parsifalokon tette rám. A Gurnemanzáról sokat hallottam előtte, de ami a szinpadról átjött, az minden képzeletet felülmúlt.
Az I. felvonásban egy jó kondiban lévő, kissé kiábrándult, majdhogynem cinikus Gurnemanzot énekelt. Aztán a II. felvonásba nincs szinen, közben eltelik 30 év. És a III. felvonásban ott van a szinpadon egy megöregedett, testileg és lelkileg is megtört Gurnemanz. Nincs az az énektanár, aki meg tudná fejteni, hogy csinálta, hogy tökéletes, gyönyörű, mégis valahogy öreges hangon kezdte elbeszélni Parsifalnak az elmúlt évtizedek szenvedéseit. Mint egy nagyon öreg ember, aki hosszú évek óta nem tudta magát kipanaszkodni, megállithatatlan zuhatagként indult meg belőle a szó. Hallottam már világhirű énekeseket ebben a szerepben, meg sem közelitik Polgár alakitását. Több interjúban is mondta egyébként, hogy ez a szerep áll hozzá a legközelebb.
De bármit énekelt, mindenbe annyi szenvedélyt és érzelmet tett bele, hogy a hallgató csak kapkodta a fejét. Pár éve Miskolcon hallottam Schubert dalokat énekelni. Egészen addig azt hittem, hogy Schubert inci-finci kis dalocskákat irt csak, amiket jól el lehet hallgatni háttérzeneként, ha az ember éppen arra vágyik, hogy ne legyen csend körülötte. Hát nem, annyi szenvedély, bánat, lemondás, önmarcangolás van azokban a dalokban, hogy szinte agyonnyomták a lelkem.

Nem csak az én elfogultságom egyébként amiket itt leirtam. Sőt, nem is csak a pesti közönségé. 20 éve énekelt a világ egyik legjobb operaházában, a zürichiben. Nagyon fájt, amikor megtudtam, hogy kiment. Nem lett hűtlen egyébként, hazajárt énekelni. Mostanában meg már valósággal örültem neki, mert a zürichiek rengeteg előadást felvettek és kiadtak vele. Igy van vele Rigolettóm, Don Giovannim, Fidelióm, miegyebem videón. És minden egyes előadás végén ő kapja a legnagyobb tapsot, a zürichi közönség tombolva ünnepli. Még olyankor is, amikor tényleg nagyszerű világsztárokkal énekelt, még akkor is, ahogy Polgár kilép a függöny elé, feldübörög a taps, és alig akar elhallgatni.
És most nincs többé.
Nem tudom elhinni.
Még annyi mindennek nem hallottam, rengeteg énekelni valója lett volna, és csak 64 éves volt, ami egy basszusnál nem nagy kor. Pláne nem olyannál, mint ő, aki a természettől ajándékba kapott szép hangot még iszonyat sok munkával és atombiztos technikával is megtámogatta.
Hallgatom a Mozart lemezét, és folyik a könnyem. Nem lehet, nem létezik, hogy nincs többé. Akit ennyien szeretnek, annak nem lenne szabad elmenni.
.

(kép opera-vilag.hu)

égés a köbön

2010-09-19T08:21:00.003+02:00

Van ugye ez a BAM! cucc, aminek én lelkes résztvevője vagyok. Olyannyira, hogy hetek óta hirdetem a cégnél, hogy vasárnap reggel jöjjenek, megmutatom, milyen úton megyek Pestről a telephelyre.
Erre pénteken az Árpád hidnál lerobbant Grane. Este fél hétkor nem sok választásom volt, vagy tolom 4-5 kilométert és lekésem az operát, vagy kikötöm valahova és metróra szállok, vagy otthagyom az első nyitva lévő szerelőműhelyben. Ez utóbbit válaszottam, nem is kapom vissza, csak kedden.
Még lemondani sem tudtam a programot.
A libazsiros bödön már hetek óta bent van (múlt hét lett volna, a mai esőnap), paprika, paradicsom, szeletelt kenyér megvéve, csináltam citromfűszörpöt, minden együtt van egy bringás reggelihez, csak éppen bringám nincs.

Amúgy jó napom lenne pedig, délután a Nemzetiben lesznek mindenfélék, többek között beülünk egy Három nővér próbára. Most viszotn sietnem kell le ne késsem a BUSZT!
anyám, borogass

Mefistofele, avagy feláldozzuk-e az életünk minőségét az életszinvonalunkért?

2010-09-17T01:09:00.006+02:00

Mindenféle kertelés nélkül örömmel és boldogan jelentem, hogy egy egészen kiváló, új zenés szinházzal gazdagodott a magyar operaélet.
Bár a keddi premieren picit lehetett érezni, hogy zeneileg nincs még teljesen kész a darab, ez semmit nem von le az előadás értékéből. 1-2 előadás kell még csak, hogy beérjen a kórus és a zenekar.
Kovács János pálcája alatt szépen szólt a darab, egyszer-kétszer lehetett csak pici bizonytalanságot érezni. Nincs mit csodálkozni, ezúttal a zenekar egy része kikerült az árokból. És nem úgy ám, mint általában, hogy vagy beültetik őket az egyik proszcénium páholyba, vagy hátra, a diszletek mögé. Ezúttal a fúvosok több kisebb csoportban, a diszletekbe mintegy beépülve vannak a szinpadon. Az eredmény lenyűgöző, a nyitó- és a zárókép hangzása dermesztően szuggesztiv. Tényleg mintha az égi harsonák szólnának.
Hasonlóan jól szól az énekkar is, egy-egy kis bizonytalanságtól eltekintve. Lehet nem is zenei bizonytalanság, inkább csak hangulati. Mondjuk, nem csodálnám, amilyen állapotok most a Házban uralkodhatnak. De ezt hagyjuk is, az énekkar ötös alá, egy-két előadás és csillagos ötös lesz.
A szólisták, nos, ott bizony az a MÁO-ban igen ritka helyzet állt elő, hogy minden szerepet az arra legalmasabb szólistára osztották.
A cimszerepet éneklő Bretz Gábor szép basszusába már régóta szerelmes vagyok. Nem kevésbé lenyűgöző a fiatal és rendkivül jóképű énekes szinészi teljesitménye. Mefistofeleként cinikusnak és élvetegnek kell lennie, az is. Sőt, annál sokkal több, mert bár a hangjából süt a kiábrándultság, valahol mégis azt érzem, hogy nem igazán élvezi a rombolást. Mint a rosszul nevelt kisgyerek, aki próbálgatja, meddig mehet el, és mivel nem szólnak rá, elmegy a végsőkig. Csak simán játszásiból gyilkol. És mindezt az ő olvadékony, hajlékony basszusán, hát mit ne mondjak, én is elkárhoznék, ha cserében mindig hallhatnám.
A Margitot éneklő Létay Kiss Gabriella is tökéletes választás. Érdekes, sötét tónusú szoprán az övé, mezzós zöngékkel, biztos magasságokkal. Nagyon szép, érzéki hang, csak úgy önmagában is pontosan megmutatja a szigoruan nevelt, ébredező érzékiségű lány belső világát. Pontosan érezni lehet, hol az a pont, amikor az ágyékából induló bizsergés urrá lesz a nevelésen, amikor az ébredő érzékiség szétfesziti az eseménytelen kis élet unalomból kovácsolt kalodáját. Szinészi képességeit a börtönjelenetben tudja leginkább megcsillogtatni, amikor az önmaga által meghatározott téglalap oldalain, éles kanyarokat véve, megszállottként sétál, egyre gyorsabban. És közben énekel, szinte rohanva, lelkiismeretfurdalásban fuldokolva. Gyönyörű.
Faustot Fekete Attilára osztották. Tulajdonképpen jól áll neki a folyton kétkedő értelmiségi szerepe, élveteg is tud lenni. Sőt, még a hangja is szép lenne, ha tudná használni. De ő mint minden mást, Faustot is hangerővel akarja megoldani. Jön is a már menetrendszerűnek számitó gikszer. Ezúttal kicsit gyorsabban sikerült korrigálni, mint máskor, de attól még ott volt és csúnya volt nagyon. Nyilván bennem, a befogadóban is ott van a hiba, mert ha mindig a gikszerre várok, akkor soha nem fogom élvezni az éneklését. Csak remélni merem, hogy nem az én negativ kisugárzásom miatt szokott összeomlani a hangja.
Pánczél Éva Martaja is telitalálat. A művésznő hangja már túl van a zenitjén, de a figura, a szexmániás szépasszony, hát az nagyon ott van.
Boncsér Gergely Wagnere egy csúnya, üres hanggal indult, de a tehetséges fiatal tenor pillanatok alatt korrigált, és attól kezdve szépen énekelt. Az is lehet, hogy csak valami pormacska volt a hibás, akad olyan bőven az Operaházban.
A rendezés Kovalik Balázs munkája, és ezzel majdnem mindent elmondtam. Azt is, hogy nekem tetszik. Nagy meglepetés, hogy a közönség java részének is. Elvétve lehetett egy-két fújolást hallani, de azt is elnyomta a taps. Még Kovalik is csak nézett ki a fejéből nagy meglepetten, hogy hát mi az hogy nem kifütyülik, hanem megtapsolják, ilyet nem nagyon hallott még Pesten.
Már a nyitókép is nagyon hatásos, angyalok küzdenek egymással, rendesen, ahogy az kell. Ezt a jelenetet igy első ránézésre persze a szinpadon és a diszletelemek között szétszórt fúvósok adták el. Egyszerűen úgy szólt a zene, hogy majdnem mindegy volt, mit látok. Illetve tán nem is láttam semmit. Talán csak a szinpad bal sarkában leszórt könyveket.

Igy elsőre nem is igazán tudnám elemezni a rendezést, mert annyira részletgazdag. Szokás szerint inkább kiemelnék néhány részletet, ami a leginkább megfogott. Az jött át a legerősebben, hogy mi emberek saját magunkat tesszük boldogtalanná a túlzott, talmi vágyainkkal és buta fogyasztásainkkal. Zseniális amikor a kórus az éjszakai város kivilágitt házikóiból mindenféle kütyüt, porszivót, hajszáritót, elefánt alakú telefont, fűnyirót, pinaborotvát, miegyebet vesz elő. Önfeledten játszadoznak a kis vackaikkal, közben meg tombol köztük Mefistofele.
A boszorkányszombat egy játékteremben játszódik. Hófehérbe és aranyba öltözött emberek kártyáznak, ruletteznek, játékgépeznek. Közben egy gyönyörű uszályos ruhát viselő kórista kis hiján magára húzza az egyik félmeztelen pincérfiút. Mindezt a tivornyát Mefistofele egy Eu zászlóba burkolózva vezényli le, halálos.
Borzasztóan tetszett, ahogy a bevásárlószatyrokat cipelő emberek múzeumi tárgyként csodálták meg a szolárium-vitrinekbe zárt szerelmespárt. És igy tovább, és igy tovább, humor, gyilkos irónia, tűéles szúrófények.
Én sajnálom, hogy a záróképben csak ingre-gatyára vetkőzött a kórus, szép lett volna, ha pőre lelkek mennek mennybe az üres, teszkós, humanikos meg ikeás szatyraikat hátrahagyva. Egy testszinű dresszel és némi világitási trükkel talán meg lehetett volna oldani a csupaszság illuzióját, mert egy anyaszült meztelen kórust tán mégse... nem a nézők, a kórustagok miatt. Ez a kombinéra-atlétára vetkőzés nekem inkább vicces volt, mint katartikus.
Nem tetszett még a szerelmi négyes sem. Az zeneileg egy kissé furcsa jelenet, pár szavas párbeszédekben mutatja meg, hogy alakul ki a szerelem Margit és Faust, és hogy lobban fel a nyers testi vágy Marta és Mefistofele között. Tényleg néhány szó hangzik csak el, aztán már vált is a muzsika a két párocska között. Nem tett jót a jelenetnek, hogy a szaggatott mondatocskák kedvéért az énekesek kirohantak a függöny mögül, majd visszarohanva átadták a terepet a másik kettőnek. Lihegtek is, meg egyáltalán, az úgy nagyon szájbarágós volt. Én talán a szintekkel játszottam volna, ha már úgyis bevetették a teljes szinpadtechnikát. Az azért még ennek ellenére is elég emlékezetes, amikor a Mártát éneklő Pánczél Éva alsó madárfogással elkapja Mefistofelét – aki bár állitása szerint minden rosszat ismer már, ettől mégis megijed kissé.

Ettől a két apróságtól eltekintve engem meggyőzött Kovalik Balázs rendezése (a jelmezeket Benedek Mari, a diszleteket Antal Csaba tervezte), alig várom, hogy pénteken újra láthassam.
És persze hallhassam Létay Kiss Gabriella és Bretz Gábor csodálatos hangját.

Ui. Csak a második előadáson jöttem rá, miért inditott Boncsér Gergely olyan csúnyán. Faust a nézőtér közepéről áll fel, Wagner pedig kiséri őt. Aztán van cirka 20 másodpercük, hogy a nézőtér bejáratátától futva, valamilyen titkos összekötő ajtón keresztül a nézőtérre érkezzenek. Faustnak szerencséje van ő, kap pár másodpercet, hogy kifujja magát. Wagnernek viszont rögtön van pár szónyi énekelni valója, hát egy ilyen sprint után, le a kalappal, hogy egyáltalán meg tud szólalni, nem hogy még énekelni.

Egy szimpatikus

2010-09-10T16:39:00.002+02:00

fideszes politikusnő.
Hajrá Rajzó Ildikó, ne hagyd magad! Végre, valaki hiteles, aki ad a prüdériának.

index.hu cikk

Két dudások egy MÁO-ban

2010-09-10T01:02:00.002+02:00

Nem férnek meg, nem, az istennek sem férnek meg egymással.
Egészen konkrétan, most éppen a legfrissebben kinevezett miniszteri biztos nyilatkozta a rádióban, hogy Fischer Ádám nem szeret Kovács Jánossal dolgozni, és hogy szerinte (mármint Horváth Ádám miniszteri biztos szerint) Kovácsnak maradnia kéne. Ebből nem túl nehéz kikövetkeztetni, hogy Fischer szerint viszont mennie.
Pár héttel ezelőtt Kovalik Balázs, az Operaház néhány nappal azelőtt kirúgott főrendezője boritott bilit és kavart óriási, a semmiben hirtelen eltűnő indulatokat egy német lapnak adott nyilatkozatában.
Erre a nyilatkozatra is reagált Vidnyánszky Attila a Népszavában megjelent interjújában.

Politikai kurzusváltások tájékán normálisak az átrendeződések, vannak emberek, akik kiesnek a pixisből, vannak, akik beleesnek. Folyik a helyezkedés és a pozicionálás.

Gondolja az átlag újságolvasó, aki nem ismeri az ebben a szutyokban meghurcolt nevek munkásságát. Vagy legalább néhány munkáját, ne legyek nagyképű, egyik fent emlitett név teljes munkásságáról sincs átfogó képem, csak töredékeket ismerek belőle.

Kovács Jánost mondjuk évente 8-10 alkalommal, vagy tán többször is hallom vezényelni. Nem az én elfogultságom, gyakran beszélgetünk erről nálam hozzáértőbbekkel is, de jelenleg ő a Ház legjobb karmestere. Wagnert mástól nem is szeretek ott. Sőt, mióta Győriványi vezényli a Tannhausereket, nem szeretek Tannhauserre járni. Mióta nem Kovács csinálja, meredeken zuhant a Turandot zenei szinvonala is, az pedig a felújitás után olyan volt, de olyan, hogy az ember tényleg a Tiltott Városban érezte magát. Beethoven, Verdi, Strauss, Bartók, sőt, még Mascagni is, minden, minden úgy szól a keze alatt, ahogy egy operának meg kell szólalni. Ha van üres szék, beülök az első sorba, és csak őt nézem, ahogy fogja, irányitja a zenekart, ahogy együtt lélegzik az énekesekkel. Segit nekik támasztani, bizonyisten, láttam, a veszélyes belépésekhez és a nagy hangokhoz mély levegőt vesz, rekeszből engedi fel apránként, ahogy az énekesnek kell. Lenyűgöző jelenség az árokban. A nemzetközi élvonallal legfeljebb csak felvételről tudom összehasonlitani, szerintem simán megállja a helyét a világ legjobb operakarmesterei között. Egy csendes, hétköznapi zseni, egy ajándék a sok fakezű, tempóérzék nélküli, hangerőmániás karmesterpótlék között.

Fischer Ádám nemzetközi hirű karmesterünk, pár éve a Ház zenei vezetője vagy mije, státusza bizonytalan, ő nem akar közalkalmazott lenni. Felőlem ne is legyen, nem azon múlik. Ő hozta létre a budapesti Wagner napokat. Vezényel Bayreuthban, Salzburgban, a világ minden táján, szerencsére Pesten is. Én nagyon szeretem, senkitől, tényleg egyetlen felvételen sem hallottam még a Rajna kincse fináléját olyan vésztjóslónak, mint tőle. A Siegfriedben úgy épiti fel a zenét, hogy a gyászmenet alatt majd összedől a MüPa. Imádom.

És akkor ez a két kiváló karmester nem tud egy házban együtt dolgozni. Nem tudnak tán megosztozni a repertoáron? Fischer Ádám, mint főzeneigazgató, nem szeret együtt dolgozni Kovács János első karmesterrel. Inkább jöjjön Győriványi, akinél a nyitánytól a függöny lehullásáig le akar szakadni a plafon, aki mellett a legnagyobb hangú énekeseket sem lehet hallani. Meg Dénes István, aki még kétszer egyforma tempóban soha egyetlen előadást nem vezényelt le, akinek a tempóváltásaival még a legképzettebb énekesek sem tudnak lépést tartani, a kórus meg már meg sem próbál. Ők énekelnek úgy, ahogy azt megtanulták. És nekik van igazuk, mert ők tudják a darabot, a karmester meg nem.
És ez bizony a Fischer sara, hogy ilyen karmestereket az árokba enged.

Emberileg egyik karmestert sem ismerem, fogalmam sincs, hogy lehet velük magánemberként kijönni. Lehet sehogy, a zsenialitás nem garancia arra, hogy az illető kedves és simulékony legyen.

Politika van a dologban, gondolja ilyenkor a kivülálló, Fischer a régi kormány favoritja, a miniszteri biztos az újé, a szakszervezet vezetője is az újé, vagy tán inkább a radikálisok felé húz, szóval megy a helyezkedés, a megfelelni akarás, a poziciók védelme.

Jah, persze.

De vegyük a két rendezőt.
Lehet emlitettem már, hogy Magyarországon jelenleg két operát (is) rendező rendező van, akiknek a munkáját érdemes megnézni. Az egyik Kovalik Balázs, a másik Vidnyánszky Attila.
Két teljesen ellentétes stilust képviselnek egyébként. Vidnyánszky a pszichorealizmus hive talán, vagy nem is tudom. A lényeg, hogy az ő karakterei nagyon ismerős figurák. Vidnánszky természetes, a hétköznapokban megfigyelt mozdulatokra tanitja az énekeseket. Kovalik Balázs pont az ellentéte, ő az operákat szimbolikusan vagy hogy rendezi meg. A drámákban meglevő hétköznapiságnak ő mindig mögé néz, szimbólumokat, sőt, szimbólumrendszereket használ. A konzervativ nézők „rendezői szinháznak” tartják a munkáit.
Ezt a két teljesen különböző rendezői stilust egyvalami köti össze: mindketten igen alaposan megismerik és elemzik a darabot. Nem csak a szövegkönyvet nézik meg, hogy itt most megcsókolja, vagy bejön, vagy kimegy a szereplő. Kovalik és Vidnyánszky is nagyon mély dramaturgiai elemzéseket csinál, pontosan meghatározzák a figurákat, az egymáshoz való viszonyukat. És megnézik a kottát is, és észreveszik, ha a zene mást mond, mint amit a szöveg. Ha a zenében mögöttes érzések, célzások vannak, az ők mind tudják, és belerendezik a darabba.
Ezt Magyarországon nem sokan csinálják, legalábbis a jelenleg futó, más rendezők által jegyzett előadásokon egyáltalán nem látszik, hogy valaha valaki ilyesmivel próbálkozott volna.
És ez a két nagyszerű szakember ott rúg egymásba, ahol csak tud.
Az elmúl években Kovalik volt helyzetben, elbocsátásáig ő volt az Operaház főrendezője. Drámai volt a folyamat, ahogy engedte lerohadni Vidnyánszky rendezéseit.
A Végzet hatalmából eltünt a kis papircsónak, ami oly szivszoritóan érzékeltette Alvaro honvágyát. Eltünt a Leonora beavatási szertartása alatt forgó korong mögül a fény, ami lehet ugyan, hogy csak egy rendezői truváj volt, de gyönyörű volt, ahogy a sötét nézőtéren szétszóródtak a vékony fénysugarak. Az angyallá vált Leonorával nem forog ki a diszlet, ott áll az elvileg halott lány magasra tartott karokkal, ami elég idiótán hat.
Kovalik hagyta, hogy Perencz Béla torgyánjózsefi hordószonokká silányitsa Hans Sachsot a Nürnbergiben. Sőt, inkább kis zsebhitlerré, mert évek óta megtörténik az a gyalázat a Magyar Állami Operaház szinpadán, hogy a záró jelenetben Hans Sachs, a békés, verseket irogató cipészmester kiveszi a kardot Walter kezéből, megcsókolja, és magasra tartva körbehordozza a szinpadon. Teszi ezt annak ellenére, hogy az eredeti rendezésben szó sem volt ilyesmiről. Tudom, már a második előadást is láttam, és utána még jópárat, ezt egyedül Perencz Béla engedi meg magának. És az Operaház főrendezője nem szól rá, nem vonja félre, nem csinál fegyelmi ügyet ebből a gyalázatból. Mondom ezt úgy, hogy a Nürnbergi Vidnyánszky leggyengébb munkája, kifejezetten nem szeretem, de attól még a darab egysége érdekében nem hozathat be egy énekes egy diszletbe nem illő kisasztalt, merthogy ő nem fog egy könyvcsomón ücsörögni. A kardcsókolgatásról nem is szólva.
De ugyanez a zseniális rendező Kovalik Balázs engedte vissza főrendezőként a Házba Manont, aki a kerben körbesétálgatva kilincsre, szökőkútra, mindehova akaszt egy gyöngysort, hogy aztán amikor menekülni kell, legyen mit összeszednie. Ő engedte vissza a Nabuccot, ahol még azt sem tudja a néző eldönteni, hogy Izmael a zsidóktól vagy a zsidókhoz szökteti Fenénát.
Merthogy egy darabot pihentetnek pár évig, az ok. Az is világos, hogy a rendezés már akkor is semmilyen volt, amikor eredetileg szinpadra került, az évek meg csak koptatnak rajta. De ha van egy Operaháznak egy rendezőként zseniális főrendezője, akkor az miért engedi, hogy mindenféle asszisztensek mondják meg az énekeseknek, hogy jobbról bejössz, a szinpad közepe előtt két lépéssel megállsz, énekelsz és balra kimész?
Miért nem szán rá egy egyébként zseniális rendező főrendező egy hétnyi próbát arra, hogy a már meglévő diszletekbe valamennyire beállitsa az énekeseket? Miért kell nékem minden egyes Bohéméletben azt nézni, hogy a bohémek hülyéskednek egymással, aztán amikor Musette beesik, hogy jön a halálos beteg Mimi, akkor rohannak, eltolják a paravánt és a szinpad közepére vonszolják az ágyat, hogy Miminek legyen miben haldokolni? Ha már úgyis bohóckodnak, akkor miért nem mondja meg nekik egy egyébként zseniális rendezőként elismert főrendező, hogy gyerekek, futkároztok, a partvissal kardoztok, Te meg Schunard közben rágurasz az ágyra, Te meg Marcell tologatni kezded, mintha barrikádod épitenél. Oszt tessék, mire Roldolfo betámogatja Mimit, ott is van az ágy középen, anélkül, hogy jelmezes diszeletezőmunkásnak tünnének a bohémek. Kovaliknak tökéletesen igaza van abban, a magyar operajátszás a béka segge alatt van, hogy az átlag magyar operanéző izlése még annál is mélyebben, de főrendezőként a világon semmit nem tett annak érdekében, hogy ez megváltozzon. Rendezőként igen, ami a keze alól kikerül, az zseniális – még ha nem is mindenki számára érthető.
Most fordul a kocka, a Teátrumi Társaság elnökeként Vidnyánszky kerül felülre. Kiváncsi vagyok, mennyire fognak lerohadni Kovalik rendezései. Amiket imádok, de amiket ha nem tartanak karban, tényleg egy katyvasz lesz belőlük. Nem szeretném pedig elvesziteni sem az Elektrát, sem a Fideliót, pláne sőt nem az Anyegint. Az a kedvencem, csodálatos szinház.

Szóval, itt vagyunk egy politikainak tűnő purparlé sorozat kellős közepén. Vagy lehet, hogy még csak az elején. Megy az adok kapok, dúl a pozicióharc, csattognak az előszobakilincsek, pletykák születnek, hátak mögött súgnak és/vagy mosolyognak össze. Telefonszámok keresődnek ki rég fiókok mélyén penészedő noteszekből. Felmondási levelek iródnak, bizottságok alakulnak és üléseznek, aktacsomók porolódnak le.

Ilyen a mai magyar közélet, mondja a mai magya átlagember.

Egy nagy lófaszt, mondom én.
Ilyen az ember.
A tehetség és a zsenialitás semmire sem garancia. Még arra sem, hogy valaki tényleg zseni.
Arra meg aztán végképp nem, hogy ne legyen irigy. Hogy ne féltse a kenyerét-kalácsát. Hogy ne féltse a pozicióját. Sőt, sajnos arra sem, hogy más tehetségekkel együtt tudjon működni.
Szerencséjükre mindezen a gyengeségeket igy kormányváltások körüli időben rá lehet kenni a politikára.
A kedves magyar néző meg vagy szurkol az egyiknek és utálja a másikat, vagy utálja az egyiket és szurkol a másiknak, de legfőképpen nem érti az egészet.

ki vagyok merülve,

2010-09-08T22:42:00.002+02:00

de nagyon.
Valahogy a munka is összejött, az üres lakásba hazajönni sem igazán szeretek. Ma is mire észrevettem, nyolc elmúlt, és én még dolgoztam. A múlt héten végig egy amerikai csávót molesztáltam. Multiéknál az a divat, hogy mindenki mindenféle processzeket meg templéteket szül. Én teljesen el vagyok képedve, hogy milyen iszonyat bonyolult dolgokat képesek kitalálni arra, hogy két alkalmazást összekössenek egymással. Hihetetlen, nem arra törekszenek, hogy kiválasszák, hogy két bérszámfejtő vagy raktári rendszer közül melyik a jobb, hanem ha éppen úgy alakul, hogy felvásárolják egymást, egyesülnek, mit tudom én, akkor a két- háromféle bérszámfejtést meg miegyebet PÁRHUZAMOSAN viszik.
Aztán persze csodálkoznak, hogy nem konzisztensek az adatok, és mindenféle cifrábbnál cifrább riportokat kreálnak, excelbe importálnak, makróznak, mikróznak, és máris ott tartunk, hogy információs társadalom ide vagy oda, a szabadságos tömb meg a bérkarton hatékonyabb, és kevesebb adminsztrátort igényel, mint a plasztikkártyák meg leolvasók, műholdas kapcsolattal.
Nem viccelek, az egész múlt hetem egy ilyen idióta, agyonmakrózott exceltáblával ment el, meg a roppant elégedett megalkotójával.
Aztán ha az ember este kilenckor ér haza, naná, hogy kell még kis idő, hogy lecsengjen.
Éjjel 1, 2 óra, mire el tudok aludni.

Itt van az ősz

2010-09-07T22:59:00.004+02:00

Két jele is van.
Az egyik, hogy a paplanhuzatba behúztam egy takarót.
A másik, hogy vasárnap elkezdődöt a Másik

Hogy ez egy milyen iszonyat rossz poén! Bocsánat! Irulok, pirulok, de most csak ennyi telik tőlem.
Mindegy, odakattintani érdemes, új darabbal készülünk, Garaczi László Imoga cimű kutyakomédiájával.

Népviseletté nemesülni

2010-09-04T12:51:00.002+02:00

Szinte egész augusztusban Városnapokkal örvendeztetett meg bennünket az önkormányzat. Majd’ minden hétvégén volt szinház, koncert, a művelődési központ ilyen-olyan csoportjainak bemutatója. Meg hát persze kirakodóvásár, mert anélkül már nem létezik városnapok. A kisebbségi önkormányzatok, a meglehetősen militánsnak kinéző polgárvédelmisek, a medvecukor árusok, keramikusok, gyertyaöntők mellett van már aurafotós és sorselemző sátor is. Kedvencem az üvegfestő, a pultján izlésesen, méret szerint sorbarakva a nagymagyarországos, a pléjbojnyuszis, az „Én vagyok a Főnök”, a ’Világ legjobb férje’ és a „Sörhasba sört!” matricás korsókkal.

A nagy attrakció egy borsodi kis falucska vendégszereplése volt. Épitettek egy nagy tűzhelyet, és ott helyben, üstben főzték a szilvalekvárt. A másik sátorban szintén üstből, 150 ft/db áron árultak hüvelykujjnyi méretű, izetlen, szárazra melegitett töltöttkáposztát. Még szerencse, hogy nem nálunk kóstoltam életem első töltöttkáposztáját, aligha érteném, hogy mitől is olyan népszerű ez az étel, hogy ettől kell félteni a magyarok egészségét.
Mindenestre biztosan nagyon autentikus recept alapján készült, mert az asszonyok mind ’népviseletben’ voltak. Egyforma, műszálas kékfestő anyagból varrott rokolya, fehér blúz. Az mindenféle volt, kettejükön a FÉKON ’80-as években BNV dijat nyert ballagási kollekciójának egy-egy darabját fedeztem fel. 30% pamut, 70% műszál üni anyagból, az egyik parasztos szabású, nyakban ráncos, puffos ujjú, a másik ugyanabból az anyagból, kis kerek bubigallérral.
Lehet, hogy mégsem csináltunk mi akkor olyan szarokat? Én nagyon utáltam ezeket a kevert anyagokat, még a fehérben sem volt soha két egyforma szinű. Ha belevarrtuk az ujját, vagy rávarrtuk a gallért, akkor látszott, hogy az egyik sárgás-, a másik drappos-, a harmadik kékesfehér. Sőt, olyan is volt, hogy egyik-másik alkatrész kissé sűrűbb vagy ritkább szövésű volt, mint a többi. Egész konkrétan mondjuk a blúz bal ujján átsejlett a kar, a jobb ujján nem. Vagy a jobb elején átlétszott a melltartó, a balon nem. Nagy szivás volt az egész, a magyar ruhaipar ennyit tudott felajánlani a 14-18 éves lányoknak, mint divatos viseletet. Nem is csodálom, hogy akkoriban úgy felvirágzott a butikipar és hogy a remdszerváltás után olyan hamar összeomlott a ruhaiparunk.
És most tessék, majd’ 30 év után itt jönnek velem szemben ezek a blúzok. Kibirták a szekrényeket, továbbajándékozásokat, a mosásokat, a vasalásokat, a hipózásokat.
Mindent kibirtak. Még mindig nem szépek, a régi, finom minőségű holmik bájos, ódivatú patinája is hiányzik belőlük. Sőt, pont ellenkezőleg; a mindenféle öblitők meg fehéritők ellenére is árasztják magukból a szegénység szagát.
De egyben vannak, viselhetőek, sőt, népviseletté avanzsáltak. Belőlem, a szakmai versenyek nyerteséből meg egy multinál lett SAP masszőr és excel-guru.

A hét képe

2010-08-30T10:32:00.001+02:00

hvg.hu
I. Nemzeti Tanévnyitó

több mint két hete

2010-08-28T06:52:00.002+02:00

ez volt az első éjszaka, amit végigaludtam.
Segitettem persze magamon némi komlótablettával, de akkos is, már lehetett érezni, hogy vékonyodnak az idegeim.
Hát most kimegyek a piacra zöldségért meg dinnyéért, aztán fekszem vissza.
Hiányzik pedig nagyon a reggeli séta, pláne a hosszú hétvégi napozások meg úszások meg pizzázó teraszán kávézások.
De tegnap reggel is beálltam a hentes előtti sorba. Már majdnem én kerültem sorra, amikor kezdték kipakolni a hatalmas, friss gégégeket. El is sirtam magam majdnem, mert hogy örült volna a kis Kereksenekűm a sok porcogónak.
Az ilyen eseteket elkerülendő jobb nékem, ha eszek inkább rántott pattiszont meg sajttal rakott padlizsánt.
Szerintem biztos jól érzi magát, szép helyen van. Szerdán nagyon későig dolgoztam, már sötétedett, amikor hazaértem, gondoltam, kiugrom hozzá. Pont a Duna közepén van, nagyon szép kilátás van a budai hegyekre. Az utolsó sirályok akkor értek haza a portyázásból, és a hid alatti résekből már kezdtek készülődni a baglyok is. Szóval tök érdekes hely, mindig történik valami, bőven akad vadászni való is. Az úszásról nem beszélve, ugye mindig is az volt a legfontosabb. Szóval ha van olyan, akkor most szerintem jól érzi magát.
Persze naná, hogy nincs ilyen.
Nekem viszont tényleg jó volt a langyos esti szellőben hűsölni.

tüzijáték Újpesten

2010-08-22T16:12:00.005+02:00

Hét ember szenvedett égési sérülést. hvg.hu
Én pár száz méterre lakom attól, ahol ez történt, és ki kellett nyitnom az ablakot, mert attól féltem, hogy kitörik az üveg. Minden egyes rakétánál dörrent egyet, és megremegtek az üvegek, összekoccantak a mosogatóban száradó tányérok.
Bazdmeg, ember, érted? Kocogtak a tányérok, mintha csak földrengés lett volna. Vagy háború.
Esküszöm, nem normálisak. Cirkusz kell a népnek, látványosság, de spóroljunk is, meg esetleg netán kapjunk is vissza valamit belőle, találjuk meg a legolcsóbbat - vagy aki a legtöbbet csorgatja vissza.
Az emberek meg mennek, bámulják, mintha isten tudja micsoda gyönyörűséget látnának.
Lófaszt, azt!
Az augusztusi csillaghullás, meg a holdfogyatkozás vörös fénye, az gyönyörű, de ezek a pukkanós szikrák, ezeknek a szépséghez annyi közük van, mint lócitromnak a limonádéhoz.
Az eszem megáll, most a nagy országos buliban valamiféle visszafogottságot hirdettek meg, erre az önkormányzatok rárántanak, hogy nehogy már szines szikrák nélkül maradjon a jónép. Sirnak, hogy nincs pénz, nincs az embereknek igénye a kultúrára, hüpp, hüpp, közben meg közpénzekből elégitik ki a leggagyibb igényeket. Jól össze is égetik szerencsétleneket, az eszem megáll, hogy lehet ilyet csinálni.

blogolás helyett

2010-08-21T23:32:00.002+02:00

beszálltam egy vitába.
Vidnyánszky Attila nyilatkozott a Népszavának. Én hülye bolha meg köhécselni kezdtem.

Örömanyák

2010-08-15T17:46:00.005+02:00

Bácskai Juli Pszichoszinháza az újpesti Főtéren.
Teljesen véletlenül láttam meg a plakátot, félig el is takarta a piac-csarnok tolóajtaja. Szombaton és vasárnap este 8 órakor két előadásuk is lesz. Nosza, ha már, akkor ott a helyem. Végre valami szabadtéri dolog, ami se nem Zoltán Erika, se nem tüzijáték, hanem valami érdekes. Nem is értem, miért titkolják, szombaton már az a félig eltakart plakát sem volt kint.
Ehhez képest meglehetős számú közönség gyülekezik a műanyag kerti székeken. A hajléktalanoknak külön páholyuk van, két virágággyás közötti átjáróra gyüjtöttek be pár széket maguknak. A székek alatt műanyagpalackos borok, jó hangulatú estélyük lesz.
Én a nemrégiben felújitott Főtér egyik attrakciója, a lapos köveken felbugyogó, mezitlábas dagonyázásra csábitó szökőkútféleség felé húztam a széket. Le is vettem a cipőm, élveztem a lábujjaim között felbugyogó viz hűvösét.
Érdekes lett ez az új főtér, roppant elegáns kőburkolat, a már emlitett lapos izék mellett valódi szökőkutak is, ritmusra lövellő vizsugarakkal. Minden jel arra mutat, hogy igen gondos munkával tervezték, és egy nagyvárosi közösségi teret akartak létrehozni. A már emlitett lábáztatók is valósággal arra vannak kitalálva, hogy a nagy nyári hőségben kisgyerekek pancsikoljanak rajtuk, amig a nagyobbak a magasra szökellő vizsugarakkal játszanak, a szülők meg a padokról gyönyörködnek bennük és közben el-elszaladnak a közeli piacra egy lángosért, korsó sörért, fagyiért. Ehhez képest a padokat egymásnak háttal forditották, hogy az emberek még véletlenül se tudjanak beszélgetni. Asztalok sincsenek, pedig komolyan mondom, a rengeteg viz és a templomkertben megmaradt fák árnyéka hűsölésre, nagyvárosi társasági életre csábit.

De nem is ez a lényeg, hanem a Pszichoszinház előadása, az Örömanyák.
Két szinésznő, Lábán Kati és Tordai Teri alakit két anyóst, az ő életükből vett kis jeleneteket Bácskai Juli pszichológus köti össze. A felvezetőből megtudhatjuk, hogy a párbeszédek nincsenek előre megirva, csak a karaktereket és a szituációkat irta meg a pszichológus, a többi a két szinészre van bizva.
Az ötlet zseniális, egy pszichológus nyilván ezermillió féle karakterrel és élethelyzettel találkozott már, érzékeny, imporvizálni képes művészek pedig néhány alapinformációból fergeteges, életszagú szinházat tudnak csinálni; tragédiát, komédiát, tragikomédiát, mikor mit, ahogy az a valóságban is van.
Aztán valahogy mégsem ez történt, én legalábbis nem igazán tudtam élvezni az előadást.
Lehet, az volt az oka, hogy a tegnapi estére választott két karakter a társadalom két szélső pontjáról lett kiválasztva - egy gazdag, flegma úrinő (Tordai Teri) és egy csóri kocsmárosné (Lábán Kati) figurája annyira közhelyes, annyira előre kiszámitható volt, hogy az első két mondatból már tudtam, mire fog kilyukadni a jelenet. Lehet persze a szinésznők is tudták, egy srófra jár az agyunk. Csak hát én igy egy kicsit bizony unatkoztam. Ha nem ennyira sarkitottak a figurák, ha nem ennyire kiszámithatóak a kifutások, akkor ez egy sokkal jobb szinház lehetett volna.
A művészek és a szerző védelmében azt még el kell mondani, hogy egészen pocsék volt a technika, gyenge a világitás (a darab végére el is ment a szinpadi fény) és egészen kritikán aluli, magyarul fos volt a hangositás. Vagy egyik szinésznőt lehetett hallani, vagy a másikat, időnként egész mondatok vesztek el, időnként összegerjedtek, tényleg borzasztó volt. Egyébként is, ez egy intim, kicsi szinházba való műfaj, akár még szinpad sem kellene, hisz pont az benne a lényeg, hogy magunkra ismerjünk.
Hát ez tegnap nem sikerült, talán ma.
Vasárnap este férfi és nő játszik, Békényhagy-lak, Birtokol-lak cimmel.
Állati izgalmasan hangzik, ha nem megint két közhelyes szélsőséget akarnak majd szinpadra állitani - és persze Kakasy Dóra és Szanitter Dávid jó szinészek- akkor remek szinházi esténk lesz.
Ha nem, hát akkor nem jött be. Kár lenne, mert ebben a fajta szinházban tényleg óriási fantázia van.

Más:
ebédre túrós tészta volt. A maradék túró ilyenkor perzse mindig Lujzáé, mint ahogy a tejfölös pohár is. Hihetetlen türelemmel tudta tisztára nyalni a tejfölös és joghurtos poharakat, sokszor még órák múlva is ropogtatta a műanyagot.
Megállapitottam persze, hogy hát nincs már kiskutyám, nincs aki miatt jó vastagon otthagyjam a tejfölt a pohárban, belekapirgáltam hát a maradék túrót és pár levél citromfúvel meg steviával krémesre turmixoltam. Gondoltam, egy réteg valamilyen lekvárral jó lesz holnap ebéd utáni édességnek. Szóval turmix, ételhordó dobozkába két kanál lekvár, arra egy réteg túrókrém, megint lekvár, legfelülre túrókrém, kikaparni, nincs már kutya, aki kinyalja ami benne maradt. Ki is kapirgáltam egy kanállal, aztán automatikusan dobtam le a földre, a mosogató elé, ahol ilyenkor a kutya szokta a megfigyelőállást elfoglalni. Ha főztem, mindig a mosogató elé feküdt, egyetlen pillanatot sem akart elmulasztani, pláne nem leeső csirkeszivet, vagy éppen tejfölöspoharat.
Szóval ezt még gyakorolnom kell, hogy nem, nem dobálunk le a földre semmit, mert nincs, aki felszedje.
Édes kis kutymókám, megszakad a szivem.
Pénteken meghozták az urnáját, szombaton még utoljára elmentünk egy nagyot kirándulni. Majdnem mindenhova elmentem, ahova régebben szerettünk sétálni. Még oda is, ahova már régóta nem, mert vagy beépitették, lekeritették a területet, vagy már nem jutottunk el oda, mert nem birt volna annyit menni, a babakocsi meg nem volt alkalmas rá. Voltunk a Duna Bázison, ahova évekig jártunk debrecenit enni. Most is ettem egy párat, az utolsó falatot zsebre tettem, mint ahogy mindig is, az volt a kárpótlás, amiért várnia kellett. A kishajó sajnos már nem jár, azt nagyon sajnálom, az jó kis kirándulás volt, átmenni vele a túlpartra. Voltunk a Rómain is, ahány nagyobb botot találtam, azt mind bedobtam a vizbe. Jó messzire, ahogy régen, amikor még keresztül tudta volna úszni a Dunát, ha vissza nem kiabálom. Közben szedtem egy hatalmas csokor vadvirágot is, katángot, szarkalábat, ökörfarkkórót, cickafarkat. A hid közepén bedobtam egy nagy botot a Dunába, aztán az urnát, aztán a virágokat. Végül a darabka kolbászt. Igaziból szórni szerettem volna, de úgy leragasztották az urnát, hogy nem birtam kinyitni. Mindegy, jó ez igy is, A Duna volt a kedvenc helye, legyen ott örökre.

egyedül

2010-08-12T23:06:00.004+02:00

iszonyatosan érzem magam, nagyon hiányzik a kis kereksenekűm.
Először is ugye, a reggel.
Majd' 15 éve minden reggelem azzal kezdődött, hogy felébredtem, kidörzsöltem a csipát a szememből, magamra rántottam egy macskanadrágot meg egy pólót aztán mentünk a Dunára. Eleinte próbálkoztam normálisabban is felöltözni, rendes nadrág, cipő, de aztán rájöttem, hogy ha csak nem eleve sáros tappancsmintás, akkor tökmindegy mi van rajtam, visszafelé jövet mindenképpen úgy fogok kinézni, mint egy sárban fetrengő hajláktalan. Mert ha nem sáros voltam, akkor vizes, és a vizfoltokra ragadt a löszös homokos por.
Nem is az ébresztés hiányzott, már lassan egy éve nem jött fel a galériára ébreszteni, hanem maga az egész folyamat, a hajnali friss levegő, a langyos reggeli nap.

Aztán a hazaérkezés.
Eddig mindig az volt, hogy dühöngtem, ha valami miatt tovább bent kellett maradni. Ma viszont még hőztam az időt, kerestem, hogy mit csinálhatnék, csak hogy ne kellessen hazajönni és szembesülni az üres lakással.
Ez is megváltozott pedig az elmúlt évben, nem üdvözölt már az ajtóban, tök süket volt szegény, észre sem vette, ha beléptem a lakásba, csak amikor megsimogattam. De akkor már örült, de csak egy picit, mert aztán már futottunk is, hogy le tudja ereszteni azt a másfél-két liternyi vizet, amit a Kushim-kór megitatott vele. Vagy éppen szedegettem össze az átnedvesedett rongyszőnyegeket, pakoltam be a mosógépbe és a már hónapok óta kiszáradni sem tudó hipós moppal törölgettem a padlót a tiszta szőnyegek alá.
De mégiscsak volt öröm, meg egy kis csóválás, meg izgatott várakozás, hogy akkor most mi is lesz a vacsora.
Hát most nincs semmi, nem kell friss vizet venni a lábasba, nincs maszsirozás, nem kell azon gondolkodni, a hétvégére mit is vegyek neki, melyik hentesnél lesz vajon gége vagy pulykafartő.
Nagyon hiányzik.

2010-08-11T15:44:00.002+02:00

Rettenetes, rohamokban tör rám a lelkiismeretfurdalás. Ha csak még egy hetet hagytam volna, vagy legalább pár órát, hogy az üvegen betúző nap az élő testet melegitse, ne a lassan merevedő hullát.
borzasztó érzés.
Tudom pedig, az eszemmel tudom, hogy 14-15 éves kutyánál már nem lehet semmit visszaforditani, de hát most éppen nem az eszem irányit.

Lujza

2010-08-11T09:33:00.005+02:00

El kellett ma altatnom.
Már hetek óta ölben meg babakocsiban tudtam csak kivinni, iszonyat sokat kinlódtunk. De aztán ha kiértünk a partra, akkor örült a haveroknak, a havergazdiktól le-leeső virslikarikáknak, a Dunának, a viznek, a napnak. A viznek és a napnak különösen, órákig el tudott heverni a napos sóderen. Aztán úszott egy kicsit, legalábbis bevonszolta magát a bedobott bot után. Nagyon mélyre beengedni már nem mertem, féltem, elsodorja az ár, nem volt már ereje, hogy fenntartsa magát. De nem is az volt a lényeg, hanem hogy csobbant a bot, legalább hasig csobbant a kutya is, aztán lehetett birkózni az egyre kisebb botokkal. Régebben egész nyárfákat húzott ki, ha éppen úgy adódott, mostanában már csak karvastagságú botokat dobtam neki. Mindegy volt egyébként, örült annak is nagyon.
Az étvágya meg aztán kifogástalan volt, a literes lábasát fényesre nyalta mindig. Tegnap este negyed kiló túrót meg vagy fél kiló marhaszivet evett meg, fekve, oldalról, mert a fejét tartani már nem tudta.
Tegnap reggel összecsuklott alatta a lába, nem birta magát tartani. Bepróbálkoztam még egy steroid injekcióval, de az kétesélyes volt nagyon, a rosszabbik variáció jött be. Nem hiába tiltakoztam eddig ellene, inkább massziroztam minden nap, csak hogy ne kellessen terhelni a beteg máját.
Ezt már nem akartam.
Innestől kezdve már nem róla szólt a dolog. Pelenkázhattam volna persze, de nem akartam, hogy csupa fájdalomban heverjen a konyha közepén (a kosarába már hetek óta nem tudott bemászni), és mindenféle nejlonokkal meg rongyokkal itassam fel alóla a pisit. Biztos lett volna még pár hete, de ez már nem róla szólt volna, hanem rólam, hogy nem birok tőle elválni.
Borzasztó nehéz volt, még szerencse, hogy az orvos ismer, értette mit akarok.
Fél órája ment el, rendes volt nagyon, még azt a céget is kihivta, akik majd elviszik hamvasztani. Délben jönnek, addig még itt van velem. Olyan, mintha aludna egyébként. Kicsit még masszirozom a hasát, hogy a bent rekedt pisi kijöjjön belőle, aztán elviszik tőlem, nem fogom visszakapni, csak egy maráknyi hamut belőle. Be akarom majd szórni a Dunába. Ott érezte magát a legjobban, legyen ott a végső pihenője.
Aludj kicsim, jó utat, nagyon jó kiskutyám voltál.
Borzaszan sajnálom, hogy igy kellett végezned, hogy nem tudtam segiteni, hogy nem tudtalak itt tartani.
Olyan szépen süt a nap, milyen jól érezhetné most magát kint a parton, a napfoltos fűben.

önkéntesség vagy mijaszösz

2010-06-29T22:11:00.003+02:00

meglehetős aktiv és gyakorlott ex KISZ titkár létemre már teljesen elfelejtettem, micsoda baromi nagy munka ~~társadalmi~~ önkéntes munkát szervezni.
16 kollégát szerveztem be, hogy ki tudjunk festeni egy kis gyermekvédelmi intézményt, amit a hónap elején eláztatott az árviz.

Régen ez olyan simán ment, most meg majd beledöglöttem, mire először is megtaláltam azt a helyet, ahol érdemes is segiteni és szivesen is fogadnak bennünket, aztán hogy legyen elég ember, hogy mindenkinek jó legyen az időpont, hogy legyen elég kocsi, hogy mindenkit behozzunk, aki nem saját kocsival jár, hogy legyen reggeli, hogy legyen ebéd(1), hogy legyen ásványviz, legyen elég gumikesztyű, legyen spakli, ecset és keverőszár, milyen magas az épület, kell-e teleszkópos nyél, megafranctuggya. Jah, és hogy legyen emblémás póló, mindenkinek, méretre.

Régen ez úgy ment, hogy észre sem vettem, aztán már túl is voltunk rajta. Meg volt javitja a gyermekotthon eresze, ágyneműkészlete, miegyebe, össze volt szedve a pénz az ajándékokra, meg voltak véve a mikulászacskók, a szaloncukor, a balaton-szelet, a narancs, a dió, az arany festék, össze is voltak rakva, a virgácsok bele voltak tűzve.
hipp-hopp, oda se néztem, aztán már kész is volt minden.

Most meg majd megdöglök, egy hete le nem szakadok a telefonról meg az e-mailről,
Most pénz sem számit, harmincezret simán otthagytam 17 ember reggelijére és egész napi ásványviz- meg lónyáladagjára (meg az esti két karton sörére), nem kell begyűjteni, elosztani, spórolni.
Mégis majd megpusztulok, dunsztom sincs, hogy birok majd 4 (mondom: 4!!!) órakor felkelni. És még várnom kell, hogy lejárjon a mosógép, mert az utolsó pillanatban mégiscsak bevágtam a használt paplant meg a törölközőket, amit ajándékba akarok vinni. Maximumra állitottam a centrifugát, remélem megszárad reggelre.

Régen olyan természetes volt, hogy ezek a dolgok működnek, most meg egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy örülnek majd nekünk. Lehet, jobb lenne nekik közmunkásokkal megcsináltatni. Hogy akár várhatott is volna még, hogy jobban kiszáradjon. Hogy nem tudom, mennyit kell majd glettelni, be tudjuk-e fejezni. Hogy az önkéntesnek jelentkező kollégák tényleg önként jelentkeztek, vagy csak nem mertek nemet mondani.
Szóval nem elég, hogy hullára melóztam magam, még abban sem vagyok biztos, hogy érdemes volt.
Majd holnap meglátjuk.

Bizonyos kor után nem lenne már szabad ilyesmit bevállalni, öreg vagyok én már ehhez, kiábrándult és cinikus.

.........................................................................

(1) ebédet kapunk. De mire kiderült, én már futottam vagy három kört, hogy rendeljünk-e, vigyünk-e, készen, nyersen, ott főzzük, legyen bogrács, legyen tűzrevaló, ki főzzön, etc.

Mit érdemel

2010-06-04T17:26:00.006+02:00

az az önkormányzati hivatalnok, az az épitési hatóság, az a bárki, aki megengedte, hogy a Duna hullámterében üdülőnek nevezett lakóparkokat épitsenek?
Az én adóforintjaimból miért a gazdag-gettók lakóit kell menteni? Miért az anyám nyomorult kis Zagyva-parti vályogházának a mentésére jut miattuk kevesebb ember, homok és homokzsák?
Egyáltalán, mit érdemel az az ingatlantulajdonos, aki első perctől pontosan tudja, hogy 2-3 évente minimum elönti a Duna azt a telket, amin lakást vesz?

A kérdés költői, mert mind az önkormányzati hivatalnok, mind az épitési hatóság, mind az ingatlantulajdonos és egyáltalán mindenki, aki érintett az ügyben, egy nagy vastag lófaszt érdemel a seggébe.
Plusz még az önkormányzatisok és hatósági személyek egy alapos vagyonvizsgálatot is megérdemelnének.
index cikk és kép

Szombat reggeli kávé mellé

2010-05-29T08:00:00.001+02:00

Bacher újra ir!!!
Istenkém, már nagyon hiányzott.

Hétköznapi himtaplóság

2010-05-14T14:10:00.001+02:00

irodalmi köntösben

Hajszál hiján klima-katasztrófa

2010-05-07T22:23:00.004+02:00

itt

Napi aktualitás

2010-05-04T23:53:00.001+02:00

„Akkor azt mondd meg, Kritiász, hogyan válassza meg az ember az uralkodóját? Nem olyasvalakit fogunk választani, aki önmagában már jól tud uralkodni? Mert hiszen tudjuk, hogy az olyan uralkodói döntés, melynek rugója félelem, büszkeség vagy hiúság, hatásában ezerszeresen sújthatja a polgárokat.”

Platón idézet a Hajszál hiján harmadik felvonásában

A nap demokrácia-felfogása

2010-05-03T13:56:00.001+02:00

“Jól ügyelj, mit mondok: én az utolsó leheletig harcolni fogok ellened,
míg a szabadság a te szemedben csak annyit jelent, hogy átgázolhatsz mindenen. Amíg
ezt vallod, nincs kegyelem. Üldözni foglak a világ végéig is. Ugyanazt akarjuk mind a
ketten, de amíg rá nem jössz, hogy a szabadság mindenkit megillet, nemcsak téged, halálos ellenségem vagy és eltiporlak.”

George Antrobus a Hajszál hiján harmadik felvonásában

A nap lázadása

2010-05-02T03:24:00.002+02:00

"Mit próbáljak meg? Hogy veletek éljek? Itt?! Hogy bájtársalogjak minden magadfajta vénemberrel? Hogy álldogáljak az utcasarkon, mint a birka, és várjak, amíg a lámpa zöldre vált?"

Henry (régebben Káin) a Hajszál hiján harmadik felvonásában.

A nap összeesküvés-elmélete

2010-04-30T22:53:00.001+02:00

“Vedd tudomásul, George, másoknak nincsenek érzelmei! Nem úgy, mint nekünk: elnököknek, szépségkirálynőknek. Most, hogy elnök lettél, majd te is rájössz. Nézd, drágám, az emberiség színe-java egyetlen kis titkos társaság! A mi társaságunk. És csak mi tudjuk, hogy a világot nekünk teremtették. Mert mi az, ami az életben ér valamit? Kettő: az élvezet meg a hatalom. Minden más: halálos unalom.”

Sabina, a Hajszál hiján második felvonásában