A hétvégén kimaradt (valahogy nem volt kedvem írni, van ez így), hogy megnéztük a Tigris a hóban című olasz vígjátékot.
Mostanában láttam elég drámát és háborús filmet, valami könnyedre és humorosra vágytam. (igaziból egy jó pasira vágytam volna, de pár hónapja sikerült végleg szakítanom vele, úgyhogy ezt inkáb hagyjuk)
Szóval Tigris a hóban.
Valódi olasz vígáték, nagyon olasz humorral.
Egy szerencsétlen kinézetű, szórakozott, lúzer pasiról szól a film, aki álmai nőjét hajkurássza. Fut a szoknyája után, nem lát, nem hall, mindenképpen meg akarja dugkapni és mire észreveszi, a háború dúlta Bagdadban találja magát. A nő balesetet szenved, ez a szerencsétlen meg Stan és Pan, vagy még inkább Chaplin stílusában próbálja megmenteni az életét. Persze sikerül neki, naná hogy sikerül, a lúzerek, ha elég kitartóak, mindig sikerrel járnak. A nőt azért nem kapja meg, legalábbis a vásznon nem, de a nézővel tudatják, hogy folyt. köv., aki megdugni való az nem maradhat megdugatlan.
Más csattanója is van a filmnek, az olaszok nagyon jók az intellektuális humor műfajában. Az a bizonyos csattanó a legjobb amit manapság láttam-hallottam, még engem is meglepett - én pedig elég jó vagyok abban, hogy egy film első öt percéből kitaláljam az utolsó öt percét.
Szóval az első kockától az utolsóig végigröhögtem a filmet és csak most, három nappal a megtekintése után jutott el a tudatomig, hogy atyaég, az olaszoknak nem is tudom hány embere veszett oda, és mégis mernek viccelni az iraki háborúval.