Azért történt ma velem jó is. :-))
Először is, titkárnő létemre teljesen egyedül tárgyaltam, ami meglehetős bizalomra vall. Azt még nem tudom eldönteni hogy a tárgyalási pozíciómat mennyiben rontotta a tény, hogy egy sarokba szorított kis gépíróasztal mögül kecmeregtem ki fogadni a partnereket (késtek, én meg utálok várni, hát addig is dolgoztam), de remélem hogy nem nagyon befolyásolta őket. Amúgy döbbenetes, hogy manapság, amikor tényleg tombol a piacgazdaság, egyes multicégek milyen rigidek tudnak lenni, mennyire nem tudnak alkalmazkodni a megrendelőhöz. Vagy csak az üzletkötők képzetlensége, akik így is - úgy is megélnek, bőven elég ha bevágnak 3 A4-es oldalnyi dumát, fölösleges nekik erőlködniük, a vevő eszi-nemeszi-nemkapmást. Remélem célt értem náluk, majd beszámolok.
Délután végre eljutottam jógázni is, sajnos kihagytam az utóbbi pár hetet. Lehet hogy az utolsó pillanatban kezdtem foglalkozni a testemmel, már itt ropog, ott kattog, fájdogál a hátam is, és már nem tudok olyan megkapó könnyedséggel hajolgatni virágszedés közben :-))) Egy-egy maratoni gombászás után meg kifejezetten nagyjavításra szorulónak érzem magam.
Mindenesetre nagyon élvezem ahogy tágulnak a testem dimenziói, egyre mélyebben tudok lehajolni, egyre rugalmasabb a gerincem, a csípőm. Talán a bal térdem az egyetlen, amin már nem lehet segíteni, az mindíg kicsit merevebb és érzékenyebb lesz mint a másik, és hangosan kattog. Remélem, legalább a kattogást sikerül "elhalkítani".
Itthon is csinálnám, de mivel a gyakorlatok jórésze fekve végzendő, egyszerűen belealszom.
Most megyek, a holnapi nap korán fog kezdődni és későn fog végződni.
Jóéjt! :-)

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home