Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/11/03

:-)) Szépjóestét!

Mozgalmas nap van mögöttünk, már ami a közéletet illeti.

Mióta megláttam a lentebb belinkelt képet a hófehér öltönyös, töretlen optimizmussal egy 0,3 %-os jelöltért kampányoló úriemberről, nem is igazán érdekel, hogy ki lesz az amerikai elnök. Ők már kölcsönösen gratuláltak egymásnak, illetve elismerték egymás nagyszerű ellenfél mivoltát, valamint az előre megtervezett szertartásrend szerint felszólították az amerikai népet az egységre. A demokraták aligha fognak hidakat lezárni. Amerikának tényleg egy őszinte "kubai" elnök kellene, úgy tűnik, hogy a saját kultúrájukból csak csupa jóképű, megnyerő mosolyú, egy perc alatt legalább 80 kezet megszorítani képes igérőautomatákat képesek kinevelni.


Itthon Gyurcsány bejelentette, hogy májusig hazajönnek a katonáink Irakból. Hiszem ha látom. Illetve, bár már látnám! Gyurcsány népszerűségi indexe mondjuk legalább 5 ponttal fog nőni.


Ahhoz, hogy a fidesz feljelentette a Budapest Rádiót csak annyit fűznék hozzá, hogy ha csúnyának látjuk magunkat, akkor nem a tükröt kéne összetörni. Ez ugyan nem dakota közmondás, de talán érdemes elgondolkodni rajta.

Abbahagyom az események felsorolását, mer nagyon unom a közéletet. A mai nap úgyis úgy fog bekerülni a magyar történelem könyvébe, hogy ezen a napon szünt meg a sorkatonaság. Ez akkora öröm, hogy még a fidesz kétszínűségével sem akarok ma foglalkozni.
Ezt is megértük! hip - hip hurRráááÁÁÁÁ!!