Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/04/10

:-) Szépjóreggelt!
Nagyon szép napom volt tegnap, gyönyörű volt a Parsifal.
Molnár András jó formában énekelt, Németh Judittal ketten egy igen emlékezetes II. felvonást produkáltak.
De egyáltalán, szinte mindneki kiváló volt tegnap este; a Gurnemanzként vendégeskedő Kunder Friedemann jól hallhatóan bátrab és otthonosabb ebben a szerepben mint Nürnbergi főszerepében. Perencz Béla hagyományosan erős, szenvedő Amfortast énekelt és végre, végre, végre igazi, kacér, romlott viráglányokat hallhattunk. És egy -pontosabban két- csodálatos kórust. A férfikar ugye a szinpadon, a női kar pedig a háttérben, a függöny mögül énekli a szférák, a lélek zenéjét.
Szép volt nagyon.
Az egyik székszomszédom mondta is, hogy ez a hangulat most jó pár napig vele marad. Ő az idén először hallgatott Wagnert az Operában, egyszer rádióban hallott valami közvetítést és úgy érezte, hogy a zene hatására meg kell állnia egy pillanatra, lassulnia kell és figyelni. Ő sem talált magának partnert a bérletvásárláshoz, mindneki csak hüledezik hogy hűű, Wagner, hát az túl nehéz. Ő meg nem magyarázza hogy pont ellenkezőleg, nagyon is könnyű és egyszerű.
A másik székszomszédommal is próbáltam szóba elegyedni, kérdeztem, hallotta-e, hogy le akarják venni a wagnereket a műsorról. Kérdi, hol hallottam. Mondtam, a Népszabadságban olvastam, de csak egy utalás, nem tudom elhinni. Végigmért és legyintett, hogy ja, hát ő olyan szemetet nem olvas, ezzel a téma le is lett zárva.
Éppen csak egy pici szúrást éreztem a gyomrom tájékán, de tényleg szép előadás volt, hát nem hagytam elrontani a hangulatom.
Mindenesetre, ha jövőre tényleg nem adnak wagnereket Pesten, nem ők lesznek azok akiket majd megkeresek, hogy ugyan már fogjunk össze és ugorjunk ki Bécsbe egy kis zenehallgatásra. Érdemes rákattintani a "Seating Plan"-re, az alsókategóriás helyek nem sokkal drágábbak, mint a pesti jegyárak.
Egy évben 2-3-szor legalábbis simán ki lehet gazdálkodni.
Az csak a baj, hogy Pestről Bécsbe az út 3 óra, és azalatt miről fogunk beszélgetni, ha már egy egyszerű kérdésre is ilyen kategorikus le- és félrenézés a válasz?