:-) Szépjónapot!
Kicsit késésben vagyok a pénteki Walkürrel, de jobb később mint soha - ez az este megahtározó volt számomra.
In medias res:
Soha, soha, soha nem hallottam még olyan Brünnhildét mint Linda Wattson!
Végre egy valkür aki ki tudott lépni a klónlétből vagy a harcias széplány szerepéből.
Linda Wattson Brünnhildéje gondolkodott, vitatkozott, szembeszállt, kiállt az igazáért és volt szive, hatalmas nagy szive. Szerintem jó pár évig a fülembe fog csengeni az ő kristálytiszta, jókedvű, könnyedén, erőlködés nélkül kiénekelt Hoj-to-jo-ho--ja vagy amikor szembefordult az apjával és rákérdezett, hogy álljon már meg a menet, hát Te akartad, hogy Siegmundot védjem, hát akkor most mi van, most meg büntetsz... és még sorolhatnám, minden hangja tökéletes volt, kontrollált és hibátlanul megformált mind technikailag mind a drámai erejét tekintve.

Nagyon boldog vagyok hogy hallhattam és remélem sokszor jön még ide énekelni.

Aztán Németh Judit Frickája. Őt már a csütörtöki Rajna kincse után is egekbe dicsértem, nincs is mit hozzátennem az akkor leírtakhoz. Németh egy született Fricka; kicsinyes követelőzését elképesztő mennyiségű méltóság mögé bújtatja, szép és hajlékony hangjával teljesen elbűvölt.

És hát az est sztárja, az én újabb szívszerelmem, Christian Franz Siegmundja. Csütörtökön Logét énekelt, akkor is írtam róla egy fél oldalt dícséretet mert nagyon tetszett ahogy a sértett, cselszövő, bosszúszomjas, ám mégis jó adag igazságérzettel megáldott félistent alakította. Ehhez képest Siegmund karaktere teljesen más, ő egy szerelembe esett hős, aki balszerencséjére az istenek útjába kerül és pusztulnia kell. Hogy lehet csütörtökön cselszövőt, pénteken meg hőssszerelmest énekelni nem tudom, de Christian Franznak sikerült. Egész elképesztő volt, az I. felvonás híres tavaszi dalát például olyan gyöngéden, finoman énekelte, hogy ha kicsit hosszabb, magam is cseppfolyóssá válok és az erkély résein keresztül lefolyok a zenekari árokba (merthogy oda vettem jegyet, szeretem látni a zenekart is ha operát nézek). Gyönyörű volt, Franz kristálytisztán ráérzett arra, hogy a nehéz sorsú, kiszolgáltatott, megerőszakolt Sieglindét nem lehet nagy hangú ordibálással meghódítani. A Winterstrümert soha, senkitől nem hallottam még ilyen gyöngéden, ilyen odaadó figyelemmel és óvó öleléssel énekelni. És ilyen pianóban persze, a legtöbb tenor szereti kiereszteni a hangját közben. Franz nem, az ő éneke egy gyöngéd, megnyugtató suttogás volt. Imádtam azt is, ahogy Fischer Ádám vette a lapot és azonnal minimumra csavarta a zenekart. Szerintem zenetörténeti eseménynek votlam a tanúja, ennek a dalnak ez az előadásmódja teljesen új és nekem roppant tetszik. Sőt, majdnem mindenkinek tetszett akikkel beszéltem róla, egyetlen valaki ciccegett csak, de persze aki csak a szétvetett lábakkal, nagy hangon ordibáló tenorokat szereti, hát az lehet kicsit csalódott volt. Remélem hogy mihamarabb kiadják ezt az előadást lemezen, mert ha másért nem, ezért a Winterstümerért meg kell venni.

Méltó párja volt Michaela Schuster aki gyönyörű, ijedt és rebbenékeny Sieglindét énekelt, akiből azért a sok szenvedés még nem ölte ki teljesen a kíváncsi és érzéki nőt. A férje iránt érzett undora is ki-kivillant időnként a hangjából. Teszett nagyon.


Walter Fink hatalmas, erőteljes és ijesztú Hunding volt. A valkürök is tökéletesek voltak, valamennyien. Tetszett Thomas Konieczny Wotanja is, de Wattson, Németh és Franz feldícsérése után rá már egyszerűen nem maradtak jelzőim.
Illetve ami maradt, azt még fel kell hazsnálnom, hogy Fischer Ádámot dícsérjem vele. Azt már említettem, hogy milyen érzékenyen követi az énekeseit. Persze ez így nyilván nem igaz hisz több tucat próba alatt csiszolhatták össze a produkciót de azt mindenképpen meg kell említeni, hogy példátlan alázatról téve tanúbizonyságot abszolút énekesközpontú előadást vezényelt. És abszolút zenészközpontút is. Többször láttam, ahogy egy-egy szép piano után rákacsintott a zenészre, hogy "szép volt!". Kell is nekik a bátorítás, ezt a darabot még nem birtokolja maradéktalanul a zenekar. Apró gikszerek voltak a csellókkal és a fúvósokkal az első felvonásban. Tényleg nagyon apróságok csak, más teremben nyilván észre sem lehetett volna venni őket, csak a MüPa hanglabori körülményei között hallatszottak. Abban viszont ezer százalékig biztos vagyok, hogy jövőre már a világ legjobb előadásai között fogják jegyezni a Rádiózenekar Walkürjét.
Nem is fogom kihagyni a világ semmi kincséért sem, ott leszek, valószínűleg megint az oldalpáholyban, a zenekari árok fölött. Mert tetszik nekem az a hely. Valamennyit nyilván veszítek a szinpadi történésekből de annál sokkal többet nyerek azzal, hogy látom a karmestert és a zenészeket is.

Pár szó még a rendezésről.
Bár -néhány részlettől, mondjuk a Brünnhilde sziklájának szánt lépcsőtől eltekintve- szerettem az operaházi Ringet és nagyon sajnálom hogy levették a műsorról, de én már nagyon vártam egy új, egy frissebb rendezést a tetralógiából.
Nekem tetszik ez a semleges játéktér és a háttérbe vetített képek egyszerű és egyértelmű szimbolikája. Nagyon szép volt például, ahogy a kitagadott Brünnhildével (nyilván egy ejtőernyőre szerelt kamera felvételeivel) hirtelen az égből a Földre zuhantunk. Én a táncosokat is szerettem, amikor például Hundinggal együtt a kutyái is besomfordálnak és a tűz körül elfeküdve, mégis gyanakodva hallgatják az eltévedt farkasfi, Siegmund történetét, nos, az egészen borzongató volt. Nekem Wotan hollói is tetszettek ahogy lassított felvételen repkedték körbe a kétségbeesett Brünnhildét. Tapasztalatból tudom, hogy ha valaki bajban van, valóban lelassul körülötte az idő. Ez az ábrázolásmód tökéletesen lefedte a lány lelkiállapotát. Ami nem tetszett annyira, az a lovagló valkűrök megjelenítése volt. Az énekesnők mögötti kis emelvényen lófejet tartó táncosok imitálják a lovak mozgását. Sajnos nem jól, azon a koreográfián még kellene kicsit dolgozni. És a jelmezek sem szerencsések, ezek a lányok harchoz vannak öltözve, akadályozná őket a hatalmas tornűr, pláne Brünnhilde uszája lehetett nagyon kényelmetlen. Azon a koreográfián még dolgoznék kicsit.
Az árnyékok alkalmazása viszont ismét zseniálisan sikerült. Siegmund farkas énje, vagy a valkürök belovaglása alatt a semmibe hulló testek, nagyon hatásos és mégis egyszerű, letisztult gondolatiságú képek voltak. Az meg, hogy a valkűrök időnként még taszítottak is egyet-egyet néhány halotton, hát az külön tetszett. Én ugyanis a valküröket egyfajta gyilkolásra kifejlesztett klónhadseregnek tartom, akik közül az egyetlen Brünnhilde tudott kiemelkedni és ő is csak azért, mert a szenvedő Siegmund szánalmat tudott ébreszteni a szivében és ezzel emberré vált. Nem Wotan csókjától lett ugyanis Brünnhilde ember, hanem akkor, amikor megígérte Siegmundnak, hogy őt fogja védeni.

További képek a rádió honlapján.
nem igazán tudom miylen videót tehetnék be ide, mert semmi olyasmit nem találtam eddig, ami illene ehhez az előadáshoz. A Winterstrüme más előadókkal nekem már nem az igazi, még Domingo sem közelíti azt a finom érzékenységet, amit tegnap Christian Franz mutatott.
Talán a valkűrök belovaglása, az a hátborzongató verzió, ahogy az Apokalipszis most!-ban hallhatjuk?
Hát jó, legyen: