Lujza

El kellett ma altatnom.
Már hetek óta ölben meg babakocsiban tudtam csak kivinni, iszonyat sokat kinlódtunk. De aztán ha kiértünk a partra, akkor örült a haveroknak, a havergazdiktól le-leeső virslikarikáknak, a Dunának, a viznek, a napnak. A viznek és a napnak különösen, órákig el tudott heverni a napos sóderen. Aztán úszott egy kicsit, legalábbis bevonszolta magát a bedobott bot után. Nagyon mélyre beengedni már nem mertem, féltem, elsodorja az ár, nem volt már ereje, hogy fenntartsa magát. De nem is az volt a lényeg, hanem hogy csobbant a bot, legalább hasig csobbant a kutya is, aztán lehetett birkózni az egyre kisebb botokkal. Régebben egész nyárfákat húzott ki, ha éppen úgy adódott, mostanában már csak karvastagságú botokat dobtam neki. Mindegy volt egyébként, örült annak is nagyon.
Az étvágya meg aztán kifogástalan volt, a literes lábasát fényesre nyalta mindig. Tegnap este negyed kiló túrót meg vagy fél kiló marhaszivet evett meg, fekve, oldalról, mert a fejét tartani már nem tudta.
Tegnap reggel összecsuklott alatta a lába, nem birta magát tartani. Bepróbálkoztam még egy steroid injekcióval, de az kétesélyes volt nagyon, a rosszabbik variáció jött be. Nem hiába tiltakoztam eddig ellene, inkább massziroztam minden nap, csak hogy ne kellessen terhelni a beteg máját.
Ezt már nem akartam.
Innestől kezdve már nem róla szólt a dolog. Pelenkázhattam volna persze, de nem akartam, hogy csupa fájdalomban heverjen a konyha közepén (a kosarába már hetek óta nem tudott bemászni), és mindenféle nejlonokkal meg rongyokkal itassam fel alóla a pisit. Biztos lett volna még pár hete, de ez már nem róla szólt volna, hanem rólam, hogy nem birok tőle elválni.
Borzasztó nehéz volt, még szerencse, hogy az orvos ismer, értette mit akarok.
Fél órája ment el, rendes volt nagyon, még azt a céget is kihivta, akik majd elviszik hamvasztani. Délben jönnek, addig még itt van velem. Olyan, mintha aludna egyébként. Kicsit még masszirozom a hasát, hogy a bent rekedt pisi kijöjjön belőle, aztán elviszik tőlem, nem fogom visszakapni, csak egy maráknyi hamut belőle. Be akarom majd szórni a Dunába. Ott érezte magát a legjobban, legyen ott a végső pihenője.
Aludj kicsim, jó utat, nagyon jó kiskutyám voltál.
Borzaszan sajnálom, hogy igy kellett végezned, hogy nem tudtam segiteni, hogy nem tudtalak itt tartani.
Olyan szépen süt a nap, milyen jól érezhetné most magát kint a parton, a napfoltos fűben.