Munka, otthon, biztonság! címmel tartotta a Fidesz kampánynyitó gyűlését

Beszédében Orbán Viktor többek között ezt mondta:
"A közösség sorsát úgy javíthatjuk, ha magunkat tesszük nemcsak jobbá, de becsületesebbé és alázatosabbá."
Szép gondolat. Komolyan, egész meghatódtam volna, ha nem élne bennem olyan elevenen a két évvel ezelőtti választási kampány, és kevésbé elevenen, de még mindíg elég tisztán az azt megelőző majd' másfél évtized. Ha valakinek, hát a Fidesznek volt esélye arra, hogy a saját példáján keresztül jobbá, becsületesebbé, alázatosabbá formálja ezt a nemzetet.
Ehelyett?
Előbb kinevelte magában, majd elültette a szavazóiban az oktalan gőgöt, a pökhendiséget, az ellenfél legyalulásának a vágyát.

Két éve, vagy 2-3 nappal az április 7-i választás után, amikor már javában tartott a választási kampány második része, jöttem le a Ferenciek terén a lépcsőn. Könnyű kabátban, nehéz szívvel, éppen előtte láttam egy tucatnyi tizenkét-tizenhárom éves, kokárdát viselő gyereket egy jó ötvenes nő vezényletével szórólapokat osztogatni. A srácok szemmel láthatóan élvezték a nyüzsgést. Persze nálam is volt egy maréknyi szórólap, kicsit ugyan más színű mint a fiúknál. Jött velem szemben egy tenyérnyi kokárdát viselő férfi, igen erősen nézte a mellemet. Vagy fölötte a kabátot, mint később kiderült.

(Megszoktam én az ilyesmit, a másodperc töredéke alatt felmérem hogy kivel állok szemben. Ilyenkor a férfiak nagyon védtelenek, könnyen fel lehet ismerni rajtuk a "Hhúúú, azannya! dekiharapnálakabugyidból!!" szalmaláng-lelkesedését, az "Egy pár kilót azért fogyhatnál" fitnesz-cica kergető illúzióját vagy a "Fogadjunk hogy ezt is unja valaki" szkepticizmusát és az összes többi férfi-emóciót. Nos, ezúttal nem erről volt szó. )

Ez az ember keresett rajtam valamit, amit nem talált. A szeme a mellem, a gallérom és a hónom alatt fogott röpcsiköteg kilógó csücske rajzolta háromszögben cikázott. Aztán a szemembe nézett és köpött egyet. Nem rám, nem engem köpött le, csak úgy mellém, de egyértelműen nekem szólt. Mint ahogyan a jól hallhatóan sziszegett - "Mocsok zsidó kurva!"- is engem illetett. Aztán ment tovább.
Kis magyar politikai pornográfia? Túlfeszített kampányhangulat? Vagy csak egy tuskó feszültséglevezetése?
Bármi is volt, ilyet csak fanatikus csinál.

Demokráciákban, ahol 4-8-10 évente váltják egymást a pártok, senkinek sincs oka kétségbeesni egy választási vereség miatt, mert nagy valószínűséggel még az ő életében visszakerül a hatalomba az a párt amelyet favorizál. Senkinek sincs oka arra, hogy halálos ellenséget lásson egy másik pártban. Senkinek sincs joga arra, hogy halálos ellenséget misztifikáljon az ellentábor szavazójából.

Engem nem csak strigának neveztek, azt is csináltak belőlem. Éjszakánként vámpírfogakat és bojtos farkat növesztettem, a számból nyál helyett tapétaragasztó folyt, amit a farkammal pemzliztem rá a plakátok hátuljára. A lólábam hangosan kopogott az aszfalton amikor megkergettek az ellentábor plakátragasztói

Ha mégis rémképeket fest, ha apokalipszisnek vagy nemzet-tragédiának állít be egy egyszerű választási vereséget, akkor nem észérvekkel politizál. Nem gazdaságpolitikával, nem társadalmi jövőkép felvázolásával akar nyerni, hanem szimpla gyűlöletkeltéssel. Az érzelmekre akar hatni, minél szélesebb sávot akar nyitni a pozitív érzelem (szeretem) és a negatív érzelem (gyűlölöm) között. Még arra sem fordít energiát, hogy megmagyarázza: Szeretem, mert.... vagy Gyűlölöm, mert.... Nem, ilyesmire nem fecsérel sem időt, sem energiát. Ehelyett egyszerűen, tudományosan kidolgozott PR-módszerekkel fanatizál. Rövid, könnyen megjegyezhető, ritmikusan skandálható jelzőkkel illeti az ellentábort.

Egy jó politikus, pláne egy jó politikai párt legyen hűvös, okos, észérvekkel operáló. Akarjon meggyőzni.
Ha nem ilyen, ha ehelyett azt mondja, hogy "ha nem szeretsz engem, akkor én gyűlöllek téged", akkor az nem jó politikus, és pláne nem jó politikai párt.
Hiába a szép gondolatok.