Tegnap este nagyon jó volt a koncert.
VIP meghívóm volt, ott ültem a zongorával szemben, az alsó rakparton. Kérdezgettem a szomszédaimat, hogy ők mi alapján kapták a meghívót, egyetlen közös pontot találtam: mindnyájunknak volt opera-bérletünk. Mást el sem tudok képzelni.

Szóval, a koncert: nem hiába hirdették az óriás fazioli zongorát, az egész estét a valóban impozáns hangszer határozta meg. Csupa közismert, áradó, virtuóz, csillogó, érzelmes, grandiózus muzsika volt műsoron. A művész nyilván biztosra akart menni és a hangszer hangterjedelméhez választotta a zenék érzelmi skáláját. Nincs ezzel semmi gond, nagy tömegekhez szólt, köztük olyanokhoz is, akik egyébként egyáltalán nem hallgatnak klasszikus zenét.
Az estét elsősorban Liszt Ferenc előtti tisztelgésnek szánták, vele indult és vele végződött a koncert. Erre utalt az is, hogy Bogányi nem az előadóművészektől megszokott frakkot viselte, hanem egy olyan kabátot amilyet Liszt is hordott:

Bogányi kedvence Chopin lehet, nem csak a műsorba illesztette be néhány mazurkáját és egy polonézét, de a ráadásdarabok is tőle voltak.
Az est fénypontja -számomra- mégis Bartók Este a székelyeknél című műve volt. Nagyon, nagyon szép zene, meditatív előadásmód, háttérben a Duna, a természetesség érzete, de legalábbis illúziója egy díszkivilágított nagyvárosban. Giccs is lehetne, de Bartók annyira egyszerű, annyi "elhasználatlan energia" van benne, annyira a gyökereinkről szól a darab és Bogányi annyira tiszteletben tartja a művet, hogy még a kivilágított Parlamentet is elbírta a zene.

Csak a hangosítással volt megint egy kis gond, a zongora nem csak méreteiben, de hangjában is hatalmas, nagy távolságban is tisztán élvezhető. Csak hát a nagy távolságban már ott voltak a monstrum hangszórók is, néhány tizedmásodpercnyi késéssel.
Szabad térben tartott óriáskoncertek hátránya. Ez egyáltalán nem akadályozta meg az embereket abban, hogy még a pesti oldalon is megtöltsék a rakpartot és a túloldalról élvezzék a koncertet, sőt, az operabérletes vájtfülűeket sem akadályozta abban, hogy gyönyörködjenek a zenében.
Szép volt, jó ötlet ez az Örömkoncert, remélem, ez már hagyomány marad.
Annyi de annyi tehetséges zenészünk van, szükségük van ilyen monstre megmutatkozási lehetőségekre is. Ötletekben sincs hiány, szerintem száz évre előre meg lehetne állapítani olyan programot, amiben mindíg van valami meglepetés. Tavaly sokszáz énekes, az idén egyetlen zongora. De nagyon jópofa és élvezetes esemény volt mind a kettő.
Szóval, csak ne tessenek abbahagyni.

(Azért kibújik belőlem a rosszmáj is: az est háziasszonya, egyik híres szinésznőnk nem merte bevállalni, hogy élőben olvassa fel az összekötő szövegeket. Elég furcsa volt, amikor a kivetítőn szélesen mosolyogva ejtett ki olyan szavakat mint: sopen, zene, kút.
Arról nem beszélve, hogy első számú sminkszabály: kivágott ruhához a dekoltázsunkat is alapozni kell. Pláne tévéközvetítéshez, ahol a piros sokkal erősebb. Lángvörös haj, sápadtra púderezett, erőteljesen kontúrozott, pirosított arc és alatta egy piros-barnára égett nyak és váll. Úgy nézett ki a kivetítőn, mintha álarcot viselne.)