Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/11/05

:-)) Szépjóestét!

Hazudok ám, már ami a szmájlit illeti.
Szépen indult pedig a nap, négy óra felé elaludtam, fél hatkor keltem, kora reggel mentünk sétálni. A Nap egész lapos szögben sütött, a Duna fölött laza pamacsokban gomolygott a köd, az árnyékom meg pont a folyó közepéig ért. Képzeljétek el, hogy a Duna közepén a ködgomolyagban, mint egy vetítővásznon látjátok, ahogy léptek. Nagyon szép volt.

Aztán munkába menet a járdán majdnem elgázolt egy bringás. Jobbról előzött, teljes sebeséggel, vitte magával a kabátujjamat is. én kurvanyáztam egyet, ő megállt, és ordított hogy hogy beszélek. Én meg ordítottam, hogy hogy közlekedik. Kellemes volt. Még most is érzem a körmeimben, ahogy reped a bőre. Iszonyú rossz érzés a meglázottság és a kielégítetlen bosszúvágy. Lelkiismeretfurdalás nélkül a falhoz tudnám verni az ilyeneket.

Aztán az irodában is úgy indult, hogy be akartam tenni a salátám a hűtőbe, viszont kiesett az ajtóból egy fél üveg névnapos pezsgő. Legalább másfél deci kiömlött belőle, ennek a fele a cipőmbe. A főnököm éppen akkor lépett be, amikor féllábon állva próbáltam a zoknimból kirázni a pezsgőt. Mondtam neki, hogy ha szeretne egyszer pezsgőt inni a cipőmből (na jó, habzóbort) akkor itt a soha vissza nem térő alkalom. Tetszett neki, nevetett.
Ez volt ma az utolsó vicces dolog.

A vizsgák, hát azok lidércesek voltak.
Az üzleti informatika egyik kérdését idemásolom :
Az információ technológia trendjeinek vizsgálatakor manapság a következő jellegzetes trendeket figyelhetjük meg:
A) a mainframek újbóli térnyerése, az internet megjelenése és az ár/teljesítmény hányados javulásának megtorpanása
B) a kommunikációs hálózatok kiterjedése, az adatbázisok bővülése, a mesterséges intelligencia térhódítása és a felhasználó barát megoldások általánossá válása
C) az információ technológia teljesítmények javulása, a tranzakció feldolgozó rendszerek általános elterjedése
D) a kommunikációs hálózatok burjánzása, az adatbázisok elérhetőségének javulása, a fejlett interface-szel rendelkező PC-k terjedése és az ár/teljesítmény hányados növekedése.

Nno. Hát már csak az érdekelne, hogy egy ilyen kérdés milyen tudást mér azon kívül, hogy a megválaszolásához szó szerint be kell seggelni egy 360 oldalas könyvet?
Egyébként kérdésenként egy pont, százból hatvanhat kell a megfelelthez.
A külgazdaság előtt volt másfél órám, de akkora ricsaj volt a folyosón, hogy kínomban beültem a slojzira tanulni. A szélső fülkének hatalmas ablaka van, jó széles párkánnyal. Lehajtottam a WC-fedelet és magoltam. Jó csend volt, sokat tudtam memorizálni, az összes fuvar-paritást be kellett vágnom, nem beszélve a mindenféle inkasszókról, vámtarifákról, kockázatviselésről és egyéb nyalánkságokról. Nem mondom, hogy egy informatikus mérnöknek fölösleges az ilyesmi mert tapasztalatból tudom, hogy a legváratlanabb helyzetekben tudok előkapni innen-onnan összeszedett tudásmorzsákat, amiknek az elszórásával elképesztő intelligensnek és okosnak tüntethetem fel magam. De tán mégsem létfontosságú tudnom, hogy az áru hajókorláton való átemelése után ki viseli a sztrájkból eredő kockázatot.
Ezután már csak negyedórát kellett toporognom a buszmegállóban, ugyanannyit a villamosmegállóban, a metró hálistennek gyorsan jött. Mire kikeveredtem a föld alól, úgy begörcsöltem, hogy megszavaztam magmnak egy kis unikumot, ott rögtön, az aluljáróbéli köpködőben. Mondjuk, még ez a jobbik eset, rosszabb lett volna, reggel tör rám.
Remélem az unikum hatása kitart amíg elalszom. Most 36 órányi tömény önsajnálat és paplan alatt való gömbölyödés következik.