:-)) Szépjóestét!
Nno, hálistennek ennek a napnak is vége. Még mindig érzem a tarkómban annak az embernek a jelenlétét. Találkoztam már pár rosszindulatú vizsgáztatóval, bolti eladóval, hivatalnokkal és egyéb vadálattal, de azok mindig szemben voltak velem. Ez most a hátam mögött állt, semmi befolyásom nem volt rá, nem tudtam vele kontaktust teremteni, még a széket sem tudtam volna kirúgni magam alól, mert nagyon szorosan vannak a padok, úgy kell bemászni a gép mögé.
Mindegy, elmúlt, kettes csak meglesz.

Megint adós maradok a tökéletes feleségekkel.
Olvasgattam a Magyar Hírlap Népszavában megjelent utolsó számát. A negyedik oldalon van egy kép, mikrofonok és újságírók gyűrűjében áll egy kalapos nő nekünk háttal, vele szemben egy pikírt arckifejezésű biztonsági őr. A képaláírás: "R. Székely Julianna, a publicisztikai rovat munkatársa csak hosszas huzavona után tudott bejutni a munkahelyére".

Mire észrevettem magam, már fent álltam a kis hordócskámon.

Merthogy R. Székelynek olvastam egyszer egy kis írását, egy Salzburgban vásárolt kalapról szólt. Arról, hogy a széles karimájú, gyönyörűséges mélyzöld kalapnak micsoda hatása van a viselőjére is és az emberekre is. Olyanokat írt, hogy "fejemet fölemeli, vállamat kiegyenesíti". Aki látta, ha mérges volt, megenyhült, ha bunkó volt, egy kicsit megszelídült, ha morózus kedvében volt, visszább húzta a tüskéit.
Merthogy egy szép darab, egy európai darab, egy Magyarországon ötven évig nem viselhetett finom darab hat az emberekre. Szebbé, európaibbá, finomabbá változtatja őket.

Szóval, áll R. Székely a munkahelye ajtajában, fején a legendás salzburgi kalap és vele szemben egy pufidzsekis biztonsági őr. Bézból sapka ugyan nincs a fején, de lehetne. Most hálistennek nincs, így nem kell kijátszanom az olcsó poént a finom salzburgi kalap és a macsó bézból sapka csatájáról.
Nem is erről szól ez a történet. A biztonsági csak a munkáját végezte, utasítást hajtott végre, miszerint a munkahely bezárt, oda senki beengedni nem lehet.
Slussz-passz.
Parancsot megbaszni nem szabad mert szaporodik, ezt minden katonaviselt ember tudja, egy biztonsági pont ne tudná? Keresztbe is áll az ajtóban, nincs az az ember, viseljen akár salzburgi kalapot is, aki rajta keresztül oda be tudna menni.
Merthát az ember szeretne bemenni a munkahelyére. Még akkor is, ha csak volt munkahelye. Az ember már csak olyan, pláne ha nő és pláne ha mélyzöld kalapot hord: ragaszkodik a dolgaihoz. Esetleg fényképet tart az íróasztalán, vagy kaktuszt és azt szeretné kihozni. Vagy a gyereke (unokája, szeretője, a megfelelő rész aláhúzandó) első e-mailjét őrizgeti az irodai gépén, amit kimentene egy lemezre. Vagy csak elbúcsúzna a büféstől. Esetleg a (volt, jelenlegi, leendő, a megfelelő rész szintén aláhúzandó) munkatársaival szeretné eltölteni az utolsó munkanapját. De az is lehet, hogy engedelmeskedett a salzburgi kalapnak és úrinőként akart elbúcsúzni a volt munkaadójától.
Hiába no, aki sötétzöld salzburgi kalapot hord, az általában ódivatú és szentimentális, szereti megadni a módját a dolgoknak.

De az üzlet az üzlet, ha valami nem nyereséges, akkor azt be kell zárni, ez csak világos. Egy bezárt munkahelyre pedig nem lehet bemenni, ez is világos. Még volt munkatársaknak sem, még salzburgi kalapban sem. Ha valami be van zárva, az be van zárva, tessék tudomásulvenni.

Milyen kár, hogy ringierék nem Salzburgban vásárolnak kalapot.