Már pár hete hallom a híreket arról, hogy a Simon Wiesenthal alapítvány "Utolsó esély" szlogennel akciót hírdetett a még élő náci háborús bűnösök leleplezésére.
Nos, az emberiesség elleni bűnök soha nem évülnek el.
Még akkor se, ha kisemberek, házmesterek, hatalomtól és vérgőztől elvakult csőcselékek használták ki a "lehetőséget", hogy állati ösztöneiket a zsidótörvényektől -és a végletekig felkorbácsolt antiszemita közhangulattól mintegy "támogatva"- éljék ki.
Ezek fölött az emberek fölött ítélkezni kell, ez minden épérzékű ember számára nyilvánvaló.
Azok az emberek, akik 44-ben embereket gyilkoltak, ma 80-90 évesek. Ha élnek, már valószínűleg dédapák/anyák.
1944. óta a negyedik generáció nőtt fel, a kegyetlen zsidógyilkosok unokái most 20 évesek, talán éppen ebben a pillanatban nemzik a feljelentésre érdemes gyilkosok dédunokáit.
Negyediziglen üt vissza a szégyen amiatt, amit a nagyapák követtek el.
Négy generáció alatt bőven ki lehet nemesíteni egy olyan gyümölcsfát, aminek a tulajdonságai teljesen eltérnek a kiinduló egyedétől.

Ismétlem: az emberiesség elleni bűnök soha nem évülnek el.

A kérdés csak az, hogy megéri-e a vétkeseket MOST, 60 évvel a borzalmak után bíróság elé állítani.
A kérdésem az, hogy milyen tudati változást, milyen pedagógia hatást vált ki egy ilyen akció azokban, akik most a harmadik-negyedik generációt képviselik?
Szerintem dacot.
Szerintem azok az ideológiai áramlatok amelyeknek ma is az antiszemitizmus a legfőbb jellemzője, muníciót és gyűlölködnivalót találnának egy ilyen, roskatag vénember (bocsánat) elleni perben.

Nagyon nehéz ezt megmagyaráznom, mert racionális érvekkel alig lehet operálni, amikor egy ilyen rettenetes dologról van szó mint a holokauszt.
A modern marketing-tudomány egyik legfontosabb tétele: nem szabad negatív üzeneteket közvetíteni a vevő felé. Azt kell sugallni, hogy a termék vásárlója milyen jó fej (milyen szép, fiatal és belevaló, blablabla, ha a terméket megveszi.)
Egy ideológia, egy politikai irányvonal, egy új magatartásforma "eladása" pont olyan módszereket igényel mint egy mobiltelefon vagy egy mosópor eladása. Kiábrándító, de így van, a politikai pártok erre már vagy rájöttek, vagy most kezdik felismerni.

Miért lenne kivétel ez alól a szabály alól az antiszemitizmus elleni küzdelem?

Ott is pozitív üzenetekre van szükség, nem pedig arra, hogy unokákat és dédunokákat billogozzunk meg azzal a borzalommal, amit a nagyapjuk/dédapjuk követett el.
Merthogy az ember sajnos így működik: a negatívat, a rosszat, a gonoszt hagyományozza az utódokra. Összesúgnak a bűnözők gyerekeinek a háta mögött. Nem engedik, hogy a gyerekük mellette üljön az iskolában, vagy hogy játszópajtások legyenek. Félnek. Attól félnek, hogy a rossz, a gonosz, a gyilkos hajlam öröklődik. Akár hetediziglen is öröklődik.
A megbillogozottak pedig -ha már úgyis rajtuk a szégyen- teljesen véletlenszerűen válnak maguk is örökösökké. Az antiszemitizmus, az ártatlanul elszenvedett megaláztatásból -hisz ők semmit sem csináltak, csak a nagyapjuk- eredő dacból kifejlődő gyűlölet örököseivé.

Nem helyeslem a Wiesenthal Alapítvány felhívását. A jutalom kitűzését még kevésbé, de az alaphiba szerintem maga a felhívás.
Pozitív példákat kéne állítani.
Mint a Yad Vasem Intézet, akik azokat az embereket kutatják és keresik, akik zsidókat mentettek.
Szerintem az ilyen Embereket kéne felkutatni, minél többet belőlük, még amíg élnek, még amíg le tudjuk róni a hálánkat.

Mert milyen más érzés egy olyan ember unokájának lenni aki emberek életét mentette meg, mint egy olyanénak, aki embereket gyilkolt. Milyen más érzés egy olyan gyerekkel egy iskolába járni akinek a nagyapja nevét márványtáblára vésték és fát neveztek el róla, mint egy olyan gyerek padszomszédja lenni, akinek a nagyapja/dédapja tömeggyilkos.
Itt a pozitív üzenet.
Emlékezni az eseményekre, szembenézni a borzalmakkal, elismerni hogy eleink részt vettek a gyilkosságokban, de három nemzedéknyi idővel később már nem sütni a szégyenbélyeget az utódokra. Hanem pont ellenkezőleg, pozitív példákat állítani, akikre büszkék lehetnek a dédunokák.
Nem bírósági ítéleteket, hanem köszönőleveleket hagyományozni az ükunokákra.
Szerintem inkább azt kéne csinálnunk.