:-)) Szépjóestét!
Kicsit ki vagyok facsarva, de nem baj, ez most jó. Úgy fogok aludni mint a tej.
Ma másodállásba menet megint klubrádióztam, a neten is olvasgattam: bekeményít a rendőrség a neonácikkal szemben. (index)
Én meg azt hiszem, a rendőrség már úgy lejáratta magát a szélsőséges tüntetések kezelésével, hogy jobb lenne neki most csendben maradni. Az elmúlt két-két és fél évben össze-vissza kutyulták már a bejelentések tudomásulvételét, engedték a szélsőjobbot rászerveződni a kender-tüntetésekre, hanuka ünnepségre, csináltak már 1000 fős erődemonstrációt maroknyi idióta kedvéért, nem ismerik fel a nyilaskeresztet és így tovább, így tovább. Úgy viselkednek, mint az egyszeri legény, aki mindig cak az utolsó jótanácsra emlékszik, aztán a sonkát a kalapja mellé tűzi, a kisborjút felakasztja a kamrában a rúdra, a szép leányt meg beköti az istállóba és szénát vet eléje.
Mondjuk, nem csodálom hogy meg vannak keveredve, ebben az országban köszönőviszonyban sincs egymással a jog és az erkölcs, ami erköcstelen az még lehet jogszerű, ami törvénytelenség pontosan meg van határozva, az picit átfazonírozva már nem törvénybeütköző és vannak olyan bűnök, amikhez meg nem tartozik paragrafus.
Az emberek erkölcsi érzéke meg enélkül is megbuggyant, miért pont a rendőrök lennének kivételek? Naná hogy ők se tudják eldönteni, mi a jogos, mi törvénybeütköző.
Szóval jobb lenne a rendőrségnek most kicsit visszafogni magát, és ránk, civilekre bízni, hogy mit tűrünk el.
Úgy tűnik, ezt nem fogjuk.
Már többféle e-mailt kaptam, az egyik, amiben azt javasolják, hogy menjünk oda egy sárga csillaggal a mellünkön, szerintem elhibázott ötlet. Azért tartom annak, mert a zsidókérdésre redukálná a problámát, ami annál sokkal széleskörűbb: emberként tiltakozom az ellen, hogy népírtó rezsimek előtt tisztelegjenek a jelenlegi követőik.
A sárga csillagnál jobb ötletnek tűnik egy fekete gyásszalag kitűzése, ez úgy tudom, a klubrádióból indult el. Ez igen jó ötlet, a mi kultúránkban a fekete a gyász szine, felekezetre való tekintet nélkül. Azt kitűzném. Illetve, ki fogom tűzni október 15-én.
Az Új Generáció is tervez egy demonstrációt, tavaly is gyertyát gyújtottak, az idén is. Ha nem dolgozok, ott leszek én is velük. Hanem ezzel meg az a baj, hogy túlságosan párthoz kötődik, akik elutasítják a szadeszt, ide nem fognak eljönni.
Én egész mást szeretnék látni.
Azt szeretném, hogy amikor ezek az egyenbakancsosok vonulnak az Andrássy úton, rengeteg ember legyen a járdákon. És amerre elhaladnak, ott mindenki egyszerre fordítson hátat neki. Egyetlen szó nélkül, egyetlen transzparens nélkül, csak simán fordítsunk nekik hátat. Menetelhetnének a néma hátak sorfala között.
Sokukat kijózaníthatná a látvány.
Mert mindnyájunknak az lenne a legjobb, ha kijózanodnának és minél kisebb merítése lenne a népvezérnőnek.
Sok kiábrándult fiatalt vonz a katonás fegyelem. Sok fiatal szereti a legendákat, miért ne hinnék el, hogy Jézus magyar volt, hogy mi magyarok vagyunk minden jónak és szépnek a megalkotója? Hogy nekünk kilencszer csavarodik a DNS-láncunk?
Hiszen mindez olyan jól hangzik, hát ki ne szeretne mindenek fölött lebegni, nemes és mindenki mástól különböző lenni? Mivel a mindenkori Szálasik el tudják ezt velük hitetni, hát nekünk, ép erkölcsi érzékű embereknek kell őket kijózanítani.
Nincs az a rendőri fellépés, ami ezt meg tudná tenni helyettünk.
Úgyhogy a rendőrség csak ne rombolja tovább a már amúgy is elég ramacs renoméját. Maradjon csak nyugton, majd mi civilek kitűzzük a gyásszalagot és kimutatjuk a megvetésünket.
Legalábbis remélem.
Ez egy soha vissza nem térő alkalom, hát nagyon észen kell lennünk, ha nem akarjuk hogy tovább üszkösödjön az országunk.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home