:-))) Hátszépjóestét!
Iszonyú pocsék véget ért a nap, lapos első gumival értem be a másodállásomba, busszal kellett hazajönnöm. Bringához öltöztem, sztreccsnadrág, póló, kord ing, majd belémfagyott a lélek, ráadásul jó sokat kellett várni. És bevásárolni sem tudtam beugrani, gyalog elég messze van a tecckó, fáradt is vagyok. Holnap pedig vendégem jön, semmi olyasmi nincs itthon amivel ki lehetne húzni három napig vásárlás nélkül. Holnap délutánra kell mindent bezsúfolnom.
Jó hír-e, hogy Demszky lemond az Eu parlamenti mandátumáról? Annyiból jó, hogy az egyik kedvencem, Mohácsi Viktória kapja a mandátumát. Ez tehát nagyon jó.
A másik oldalon viszont ott van, hogy Demszky marad a nyakunkon. Azért mostmár tényleg ideje lenne váltani a fővárosban, sok már belőle, itt már nem válságmenedzselésre és folyamatos harcokra van szükség, hanem kreativitásra, szívósságra és projektmenedzselésre. Pontosabban, először egy jövőképre, aztán annak a menedzselésére. Demszky már nagyon rágörcsölt a saját ideáira, talán a sérelmeiért is itt-ott elégtételt akar venni.
Jót tett volna neki egy olyan új kihívás, mint az EU parlament. Szép visszavonulási lehetőség lett volna. Sőt, amilyen hiperaktiv személyiség, biztosra veszem hogy az ottani tevékenységével használni is tudott volna Budapestnek, az országnak.
Az is igaz, hogy ha a gerincességét akarta bizonyítani a lemondással, akkor jól számított. Magyarországon nem nagyon szoktak emberek poziciókról lemondani, ezt sokan a javára fogják írni. Én is, emberileg mindenképpen.
De az a nagy harci helyzet, hogy 2006-ban én már nem akarok rá szavazni. A szadesz jelöltjére akarok szavazni, de nem Demszkyre.
Tudom hogy azért maradt itthon, hogy a fővárost el ne veszítsék a liberálisok, Demszky húzónév, eddig még mindig nyert.
De most nem fog.
Húúú, nagyon fáradt vagyok, szétfutottak a gondolataim. Laposkúszás az ágyikóig.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home