:-)) Jól elfáradtam ma.
Délután kettőig egyetlen szabad percem se volt, utána szusszanhattam egy kicsit, nem beszélve az új főnököket bemutató értekezletről.
Nincs ezzel semmi baj, a hiba megint az én készülékemben van.
Anyiszor kérték már a közreműködésem, a segítségem, a megértésem, a lelkesedésem, a pozitiv hozzáállásom, a mittudoménmicsodám egy munkahely működtetéséhez, hogy én már semmi ilyen megnyilvánulás őszinteségében nem hiszek. Ez is egy kör, amit le kell futniuk, ki kell pipálniuk.
Kár pedig hogy ilyen -már majdnem cinikus, de mindenféleképpen lelkesedés nélküli- lettem. Másmilyennek indultam én, nem is tudom, hogy hol és mikor veszítettem el a bizalmam. Lehet, hogy el se veszítettem, csak lekopott rólam? Ez nem igaz, nem máz volt, nekem tényleg fontos volt, hogy jól érezzem magam a munkahelyemen és teljes erőbedobással dolgozzak. Aztán most itt vagyok. A kötelességtudatom még úgy-ahogy működik, de a lelkesedés? A jobbító szándék? Már nyomokban sincs meg bennem.

A másodállásomban is elég lehangoló kép fogadott. Ezek a finom kultúremberek úgy le tudnak amortizálni egy épületet, hogy az hihetetlen. A tej beleöntve az evőeszközös fiókba, a kávéfőző lefröcskölve pörköltszafttal, a hűtő ragad a narancslétől, a törölköző csücske belelóg a mosogatóba, ami természetesen dugig van kávésbögrékkel, piszkos tányérokkal és szutykos áztatóvízzel. A mosogatógép üres, ugyan miért is pakolnának bele, még összepiszkítják a fogantyúját?! A mikrót már nem is említem, ki kell súrolnom, ha valamit melegíteni akarok benne. Mint egy disznóól, úgy hagyják a munkahelyüket.

undorodom.