:-) Szépjóestét!
kicsit megbántam a tecckót. Iszonyú tömeg volt, az ilyet mindig rosszul viselem. Mostmár mindegy.
Nagyon szép a Tannhauser a Bartókon. Jólesik most így, zene mellett az ajándékcsomagolással babrálni, közben hagyom, hogy kalandozzon a képzeletem. Az egyik kedvencem ez az opera; Wagner nem csak zseniális zeneszerző volt, hanem legalább olyan kiváló szövegíró és dramaturg is. Elképesztő, hogy ez a 700 éve játszódó, majd' 150 évvel ezelőtt íródott darab még mindig mennyire friss és aktuális.
Egy olyan pasiról szól, akit a kalandvágy elcsalt otthonról. A nagyvilágban aztán belekóstolt minden jóba, belenyalt minden útjába eső mézescsuporba; magával Vénusszal eshetett szerelembe. Aztán amikor már minden finomságot kipróbált, egyszercsak az eszébe jutott, hogy tán haza kéne menni, és mindezzel otthon eldicsekedni. Mondjuk, ha én lennék Vénusz, én se nagyon örülnék egy ilyen elhatározásnak. Nem csak a férfihús elvesztése fájna, de sértené a hiúságom, összetörné a férfiak feletti hatalmamba vetett hitem is. Szóval, Vénusz őrjöng, Tannhauser felégeti maga mögött a visszavezető utat. Nem nagoyn bánja, gondolja ő, hogy majd otthon, ott majd mindenki hasraesik előtte, ő lesz a világotjárt, a tapasztalt, a nagymenő, a lábai elé omlanak a csajok. Legfőképpen Erzsébet hullik majd az ölébe. Jó kis nő, rendes is, mindig is tetszett neki. Majd Erzsébet. Vénusz úgyis csak egy lotyó.
Csakhát nagyon elszámítja magát, otthon egyáltalán nem fogadják azzal a kitörő lelkesedéssel mint amire számított. Riválisai is vannak. Az erkölcsök sem változtak. Ami neki egy nyalintás egy mézescsuporba, egy frissítő kis kettyintés, azt mások még mindig csak sötétben, paplan alatt, esküvő után tudják elképzelni. Akkora követ dob az állóvízbe, hogy a felcsapó hullámok elsodorják őt is, megriasztják Erzsébetet is. Hiába kapcsol, hiába omlik össze, hiába fogja könyörgőre, otthon nem fogadják vissza. Elüldözik. Összedől a világ körülötte. Nem menő csávó, nem kell a nőknek, a barátai -ha voltak egyáltalán valaha- elfordultak tőle.
Talán majd a vallás. Ha Isten megbocsát neki, akkor már nem impotens lesz, hanem szerzetes. Csak hát Isten sem bocsát meg neki, az se hülye, észreveszi rajta, hogy csak színészkedik, hogy semmi mást nem akar, mint menő csávó lenni. Ha a nők között nem, ha a Thüringiában nem, hát akkor legalább egy kolostorban. Isten, azaz az ő földi helytartója fityiszt mutat Tannhausernek. Persze lehet hogy ő sem gondolja komolyan a kiátkozást, csak teker még egyet a lelki spanyolcsizmán, teljesen össze akarja törni, porig akarja alázni. Csak így érheti el, hogy Tannhauser tényleg megváltozzon. Az meg, maradék erejével fellázad. Ha Istennek se kell, hát akkor visszamegy Vénuszhoz. Vénusznak ugyan kéne, de vagy azért, hogy visszaszívathassa, vagy azért, mert jó lenne neki otthon egy papucs alatt tartható, vezényszóra acélosodó farok.
Közben otthon, a halálra rémített szűz, a jókislány Erzsébet belebetegszik abba, hogy el kellett veszítenie az álmait. Merthogy a kis boldogtalan szerelmes volt Tannhauserba, csak éppen jó kislány ezt nem mutatja ki. Gondolta ő, meg biztos az anyukéájától is úgy tanulta, hogy a férfiak elmennek, idegenben kitombolják magukat és aztán amikor hazajönnek, jó férjek lesznek. Ő meg várta, visszavárta, azt se vette észre, hogy más pasik, jó pasik, rendes pasik közben halál szerelemesek voltak belé. Ő csak Tannhausert várja, aki végre hazajött, de nem maradt itthon, nem kérte meg a kezét, nem lett jó férj, hanem csak meg akarta dugni, összeveszett mindenkivel, ellenségeket szerzett és elment szerzetesnek. Elveszett, örökre elveszett számára az első szerelem. Szerencsétlen belehal.
Pont eddigre ér vissza Tannhauser. Könnyek, megbánás, még az Isten szíve is meglágyul ennyi fájdalomtól. A pásztorbot kizöldül.
bizonyos szempontból heppiend.
Csakhát manapság több százezer ilyen gyökértelen, álmokat kergető, soha ki nem elégülő Tannhauser kóvályog közöttünk.

Aki nem bír végigülni egy három (maratoni) felvonásos Wagner operát, az nézze meg a Találkozás Vénusszal című filmet. Más történet, egy, a vasfüggöny mögül frissen Párizsba került karmester és egy operacsillag hamvába holt szerelmét meséli el, de az opera legszebb részletei szerves részei a történetnek. Az utolsó öt perc kivételével a film is nagyon jó. Az utolsó néhány jelenet kicsit túl van rendezve, túl van játszva, de pont azok alatt hangzik el az opera legszebb részlete, a Zarándokok kórusa.
Ja, és itt van az eredeti szöveg fordítása.