:-) Szépjóestét!
Úgy déltől érett bennem egy jó szaftos, hisztérikus, vitriolos kirohanás a mindenféle könyvvizsgálók, revizorok, ellenőrök, auditorok, számvevők és egyéb állatkerti szökevények ellen.
Aztán fél négy után elszabadultam, bevásároltam a Lehelen a kutyakaját, a madáreleséget, leültem a kapucsinóm mellé (már megismernek a kávézóban, szerintem én vagyok a "pénteki nő"). Megállapítottam, hogy a hab ma sem esik össze. Pár perc szusszanás után már azt is beláttam, hogy ezek az aktakukacnak nevezett "homo kötekedikusz-ok" a dolgukat csinálják és hogy azon túl, hogy 5-6 éves iratokat kell előkeresgetnem, jó nekem, hogy így csinálják a dolgukat.
Szóval, a kirohanás elmarad.
Lesz helyette legalább 8 órányi mély, ájult alvás és ráadásként minimum két órányi szépítő gömbölyödés.
Holnap is dolgoznom kell, vasárnap is, hétfőn meg kezdődik a hét.
Délelőtt viszont kirándulni akarok, gyalogolni, hógolyózni a kutyámmal (imádja elkapni a hógolyót), hallani a talpam alatt a hó finom roppanását és élvezni, hogy káprázik a szemem a nagy fehérségtől.
És hideg, szúrós, friss, friss, mások leheletével be nem szennyezett levegővel akarom teleszívni a tüdőmet.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home