Az ész megáll, vannak emberek, akik most, februárban rendelik meg azt a kiscicát, ami majd még csak augusztusban fog megszületni!!
Ehhez képest a barátném kukákból szedi ki a kétségbeesetten nyarvogó, nejlonzacskóba fojtott vaksi kis jószágokat és hetekig eteti pipettából, hogy életben tartsa őket. Vagy a másik véglet, amikor, elhalt nagynénik és egyéb ismerősök, távoli rokonok távoli rokonjainak elárvult, kövér, vén kandúrjainak biztosít szeretetteli nyugdíjasotthont a nekik még hátralévő 1-2 évre.
Ez a feltétlen és válogatás nélküli jószívűség az egyik tulajdonsága, amit tisztelek benne.
Azt hiszem, ha ő is hónapokat várna egy mindenféle pedigrékkel kistafírozott kiállítási macskára, egyáltalán nem bírnám elviselni a flitteres hajcsatjait.
Addig, amig ennyi kidobott, elveszett, elárvult kutya és macska kóborol a világban, addig soha, de tényleg soha nem fogok pénzt kiadni állatért.
(ez alól a fogadalom kivételt képez egy ara-papagály, mert azok ugyebár nem nagyon szoktak az utcán kódorogni)