A munka nem megy az ember után, ezért az embernek kell mennie a munka után, tehát a gépkocsi nagyon sok ember számára a munkához jutás eszköze. Ezért mi azt javasoljuk, hogy a családi gépkocsi-programba tartozó autókra külön szabályokat léptessünk életbe. Családi gépkocsinak minősüljön minden 1600 köbcentis vagy annál kisebb gépkocsi, luxusautókra nem vonatkozik ez. fidesz.hu
A hajam égnek áll, komolyan, ezeknek tényleg elmentek otthonról.
Először is: a munkába járáshoz (és egyébként is, az energia takarékosság miatt, az utak zsúfoltságának csökkentése miatt, a környezet védelme miatt és így tovább) sokkal inkább a közösségi közlekedést, a sűrűbb buszjáratokat, a falugondnokok kisbuszhálózatát (és beszéljek nyugodtan haza, igenis a kerékpárutakat) és ilyesmiket kéne fejleszteni. Elég csak reggel a Váci út egyik zebrájánál állni másfél percet és máris kész a statisztika: az autók 80%-ban egyetlen ember ül. Mi alapján fizessek én több adót csak azért, hogy valakik az államilag támogatott, regisztrációs adó mentesen vásárolt autójukkal finghassák tele benzingőzzel a várost?
Mert ha mondjuk hárman összeállnának és megszerveznék, hogy felváltva hozzák be egymást a városba, akkor máris spórolnának, nem lenne szükségük 'támogatásra' se és a város is élhetőbb lenne.
Arról nem beszélve, hogy az Alsó-Falufarkán élő Mári néninek ez sem segítség, neki inkább az kéne, hogy ne csak reggel, délben meg este legyen egy busz amivel be tud menni a városba, hanem mondjuk reggel bebattyoghasson a polgármesteri hivatalba és megkérdezhesse a falugondnok Józsit, hogy hány órakor indul a falu furgonjával a városba, mert bejelentkezne egy fuvarra, szemüveget is kéne íratni és a só, cukor, liszt is fogytán van, sütőpor meg már nincs egy morzsányi se.
Másrészt pedig, ahogy a mai autókat elnézem, egy 1600 köbcentisnél kisebb kocsiba egy fidesz által elképzelt ideális család (három gyerek, négy (+ pót)kerék) be sem fér. Legalábbis szabályosan, gyerekülésbe kötve semmiképpen.
Akkor most mi van?
uhh. nem is folytatom, inkább megyek moziba, már régóta meg akarom nézni a Rokonokat. nem sok jót hallottam a filmről, de nem hiszek a szóbeszédeknek amig magam nem látom a filmet. Egyébként sem hiszem, hogy egy Móricz regényt el lehetne rontani. Pláne nem úgy, hogy abban Csányi Sándor és Eperjes Károly szerepel.

1 Comments:
At 2:49 du., Névtelen said…
Na persze, remekül lehet azzal kampányolni, hogy szavazzatok ránk, mi majd kocsit teszünk a seggetek alá.
Ha már nem kényelemről van szó, hanem tényleg arról, hogy az ember munkába járását segítsék elő, akkor valóban inkább a tömegközlekedésre kéne fordítani. Meg abban is igazad van, hogy kis falvakból sokszor lehetetlen munkába járni. Szóval reggel elindulhatnának a munkásszállító buszok, mint régen. Na erre kéne pénzt adni, nem az autókra.
Megjegyzés küldése
<< Home