:-)) Szépjóónapoootttt!!
Visszatérve a tegnap estére ; hmm, nyamm, fincsi, szórakoztató, intellektuális este volt :-))) Kicsit spicces is, de csak azért, mert délben ettem egy káposztás lángost, az egész napra eltömített, nem ettem utána semmit, aztán este ittam egy pohár sört és aztán még egyet, hát az a déli lángos kihűlt helyének kicsit sok volt. Viszont jól esett :-))

Szóval a tegnap este Kaptárlakóval a Művészetek Palotájában voltunk egy igen érdekes koncerten - az elmúlt száz év 6 leghíresebb elektronikus hangszerét gyűjtötték össze és szólaltatták meg egy szinpadon. Ráadásul nem akárkik, a Hammond orgonán például Fogarasi János, a Fenderen pedig Szakcsi Lakatos Béla játszott - csak hogy a magyrokat említsem.
De ne szaladjak annyira előre, ez már a koncert második felében volt.
Az első hangszer egy Theremin volt, amiről én még soha nem hallottam. Nem csoda, eddig nem különösebben érdekeltek az elektronikus hangszerek - azért is mentem el a koncertre, hogy pótoljak valamennyit ebből a mulasztásomból.
El voltam bűvölve.
Soha nem láttam-hallottam még olyan hangszert, amit a művésznek nem kell megérinteni ahhoz hogy megszólaltassa. Ha ez engem, a digitális világ születésének szemtanúját ennyire meglepett, elképzelem, milyen hatást gyakorolhatott 1906-ban!
Mint egy varázslat!
A művésznő mozdulatlanul, mezítláb állt a hangszer előtt, egyik kezét egy hurok alakú antenna fölött, a másik kezét pedig egy egyenes antenna előtt mozgatta. Nagyon finom mozgásokat kell elképzelni, kitárta az ujjait, vagy csak finoman feljebb emelte, mindig más színű és erősségű hangokat csalt ki a gépből. A titok könnyen megfejtehető; egy elektromágneses térben mozgatta a kezeit és a hangszer ennek a mágneses térnek a változásait konvertálta hangokká. Elképesztő. És ráadásul a hangszer gyönyörűen szólt, leginkább egy fátyolos, távoli gordonkára hasonlított a hang. És nem akármilyen művek szólaltak meg rajta, Ravel és Rahmanyinov írt darabokat a Thereminre.
A többi hangszer már nem volt rám ilyen elementáris hatással, azok már billentyűzettel felszerelt elektromos orgona kinézetű szerkezetek voltak - legalábbis ránézésre.
A műsor szerves részét képező kultúr-, zene- és tudománytörténeti ismertető persze rányitotta a szemem a kölönbségekre. Az egyik hangszer különböző anyagokból készült membránokat (gongokat) szólaltat meg, a másikban rövid kis magnószalagokra rögzített hangmintákat. Hegedű, fuvola, mindenféle hangok fel vannak véve magnóra, a művész "csak" a megfelelő billentyű lenyomásával kiválasztja, hogy éppen melyik hangszer melyik hangját kívánja megszólaltatni.
Lenyűgöző.
Voltak persze apró hiányérzeteim.
Nagyon szerettem volna pédául, ha az Ondes Martenot-on játszó művésznő kezét kivetítik. Ő ugyanis nem csak a billentyűzeten játszott, de a bal kezével egy kis fiókocskában is matatott, hát nagyon szerettem volna tudni, hogy ott mi történik.
Vagy a Hammond orgona. Ha már elmondják, hogy elsősorban a méregdrága templomi orgonák kiváltására fejlesztették ki, nagyon szívesen hallottam volna rajta mondjuk Bachot vagy egy jó gospelt.
És a Mellotron. Szakcsi Lakatos fantasztikusan játszotta a Fenderen Duke Ellington egyik híres számát, de a Mellotron nem az ő hangszere, nyávogott a keze alatt. Nagyon jó lett volna ha egy olyan művész szólaltatja meg, akinek ez a hangszer a specialitása - ha már a Beatles is ezt használta. Egyébként is, nagyon hiányzott a rock erről a koncertről. A szintetizátorokat legtöbbet mégis a rock bandák használták/használják, hát helye lett volna valami Doors-nak vagy Mick Jaggernek.

Ezek persze csak az én apró kis hiányérzeteim, a koncert mindezzel együtt is egy potenciális világszenzáció. Én a szervezők helyében nem hagynám itt abba. Ha már hosszú hónapok munkájával összeszedték ezeket a múzeális hangszereket és a rajtuk játszani tudó művészeket, hát én bizony együtt tartanám a csapatot és elindulnék egy világkörüli útra. A MűPa dugig volt, máshol is vannak a technika és a zene iránt érdeklődők.
A neten három jegyet rendeltem, de végül Kaptárlakó barátnője nem tudott eljönni. A pénztárnál próbálkoztunk túladni a feleslegessé vált jegyen, azonnal hárman csaptak le rá - egy idős úr lett a nyertes, azon egyszerű oknál fogva, hogy csak egy jegyünk volt, a többieknek kettő kellett volna. Valami mérnökember volt, nagy boldogan szorongatta a jegyet és csak azt sajnálta, hogy a műsorfüzetben nincsenek kapcsolási rajzok.
Én nem vagyok ennyire maximalista, engem bőven kielégített az, hogy bepillanthattam az elmúlt száz év kultúr- és technikatörténetébe.
Köszönet a rendezőknek.