Kutyamasszőrnél

Igen, ilyen is van már.
Hálistennek, mondom én. Azt meg leszarom, hogy más mit mond.
Szóval ma este kutyamasszőrnél voltunk. Igaziból csak ellenőrizni akartam, hogy jó-e az, amit a kutyának csinálok, és esetleg eltanulni pár fogást.
Azt kell mondjam, hogy a profi masszőr (aki egyébként állatorvos) majdnem pont ugyanazt csinálta mint amit én ösztönből kitaláltam, csak sokkal, sokkal-sokkal lassabban. Ezt jó tudni, lassitok, nekem is jobb, ha nem csepeg az orrom hegyéről az izzadság.
Azt is megtudtam, hogy a kutyának, pláne az olyan állapotú kutyának, mint Lujza, jó lépcsőn FELFELÉ menni. Hát igen, jó ideje már ölben viszem LEFELÉ, és cirógatva, falatkákkal csábitgatva csalogatom FELFELÉ. Pedig hát az én térdem is hasogat, ha LEFELÉ kell menni. Liftes ház kerestetik, felkocogunk a másodikra, lejövünk lifttel, aztán újra fel a másodikra, és igy tovább, amig kedvünk van.
Azt is feltérképezte a masszőr, hogy hol fáj, hol sorvad, ettől függően kell meleggel borogatni vagy hideggel masszirozni a testtájékokat.
És azt javasolta, hogy hagyjam abba a fájdalomcsillapitó adását, fölöslegesen terheli a máját, és igaziból nem használ. Ez is világos volt már egy ideje, mert ha három havi gyógyszerezés mellett folyamatosan romlott a kutya állapota, amit egy heti masszirozással a fél évvel ezelőtti szintre tudtam feljavitani, szóval nem csak az a havi tiz rongy megtakaritás ösztönöz arra, hogy ne adjam neki a fájdalomcsillapitót.
Hát igy.
Szeptember első szombatján pedig tanfolyam, anatómiai ismeretekkel és gyakorlati oktatással.
Tessenek velem örülni.
Meg persze Kereksenekű I. Lujzával, aki megint kiváncsi, érdeklődő, időnként szemtelen. Sántit, húzza a lábát, rogyadozik, hamar elfárad, de kiváncsi, érdeklődő.
Ennél több pedig nem kell.
Addig érdemes élni, amig valakit érdekel a világ, ami körbeveszi.