Nincs annál megnyugtatóbb

érzés, mint amikor a Duna parti lábáztatás közben elbambult, harmatos pohárban gyöngyöző hosszúlépésről álmodozó sziesztázó rájön, hogy az a viz hullámzásával tekergő, opálosan áttetsző, kocsonyás izé, ami a vizben ázó lábfejére tapadt nem egy elektromos rája, sőt, nem is egy medúza, hanem egy ártalmatlan, használt koton.