Ajándékok (2. rész)

18 éves

Éppen ebédeltek, amikor a mostohaanyja rákérdezett:
- Küldtél Kovácsnénak meghívót?
- Nem. Miért küldtem volna?
- Miért, miért, hát mert szomszédasszony, illik meghívni. Az Edit nekem küldött.
- Én nem. Úgyis ott lesz a ballagáson, minek küldenék neki? Különben is, ki nem állhat engem.
Az asszony hümmögött, de ebéd után, mosogatás közben mégegyszer odaállt mellé:
- Nem illik az hogy nem hívod meg Kovácsnét. Szomszédok vagyunk, Edittel egy osztályba jártok, ő meghívott minket. Már ajándékot is vettem neki. Manikűrkészletet.
- Én nem hívom meg. Sose állhatott se ő, se a lánya. Edit egy nyalis, az anyja meg egy kiállhatatlan vén pletykás.
- Nem nyalis, nagyon törekvő, még sokra viszi. Meghívni meg azért kell, mert ők is meghívtak minket, vettem neki egy manikürkészletet. Ha Te nem hívod meg akkor nem fogják viszonozni az ajándékot.
A lány kezében megállt a mosogatórongy.
- Azért kéne meghívnom, hogy ajándékot adhasson? Naneeee, el se fogadnám, hisz útál, bármit amit ad, előtte megátkozza.
- Illik meghívni, 10 éve vagyunk szomszédok.
- Nem!! Nekem Kovácsné ne adjon semmit, Edit meg hagyjon békén, nem akarok a vetélytársa lenni, nem kell áskálódnia.
Az asszony hirtelen gurult méregbe. Nem volt rossz aszony, talán még szerette is a mostohalányát de nem állta a csökönyösségét. Valahol legbelül érezte talán hogy igaza van a nagylánynak, de egy eladósorban lévő lány nem lehet makacs, ha majd asszony lesz, akkor engedelmeskednie kell, jobb ha kezdettől megszokja hogy azt csinálja amit mondanak neki.
- Engem Te nem hozol szégyenbe! Amíg az én kenyerem eszed, azt csinálod amit mondok. Küldesz neki egy meghívót és punktum!
A lányt is elfutotta a pulykaméreg, visszaejtette a lábast a vajdlingba.
- Nem küldök! A kenyered meg nem eszem, kapjátok utánam a családi pótlékot, dolgozok is eleget.
- Na, majd megtudod ha a magad lábára állsz, hogy mit jelent dolgozni. Majd ha férjhez mész, akkor megtudod mi a munka.
Ezt útálta a legjobban, amikor férjhez akarta adni. Ez már három éve, mióta az apja elvette, így ment: szinte minden hónapban megpendítette, hogy ez vagy az a fiú milyen jóravaló, szívesen udvarolna neki, menjen hozzá. Görcsbe rándult a gyomra, markolászta a mosogatórongyot kínjában.
- Ne erőlködj, nem megyek férjhez. Parancsra nem. Inkább elköltözök.
- Na, még csak az hiányozna, hogy mindenki azt vágja a fejemhez hogy kurvát neveltem belőled. Menj férjhez, akkor elköltözhetsz.
- Nem. Elköltözöm egedül, érettségi után rögtön.
Az asszony meghökkent.
- Képes lennél? Tartottunk, ruháztunk, és mire kicsit kereshetnél, hazaadhatnál, elköltöznél? Ha annyira szabadulni akarsz, miért nem mentél hozzá Ferihez?
- Mert nem szerettem, és nem is akartam 16 évesen féjhez menni. Miért nem hagytok úgy élni ahogy szeretnék?
Sokáig veszekedtek még, kihűlt a mosogatóvíz mire az asszony nagy dérrel-dúrral becsapta maga mögött a konyhaajtót. Amikor a lány kilöttyintette a zsíros lét a disznóknak, odaverte a vajdlingot az egyik kerítésculáphoz. Egészen megkönnyebbült amikor látta hogy a piros zománc jó féltenyérnyi darabon lepattant.
Két hónap múlva, érettségi utáni héten költözött az első albérletébe.


(folyt.köv.)