:-))) Jóestét!

Legalább az este legyen jó. Hajnali háromkor keltem, bebringáztam dolgozni, negyed öttől negyed nyolcig meló, hazabringázás, zuhany, smink, öltözködés (persze megint pulcsi mert soha nincs időm vasalni, pedig már úgy szeretnék finom kis selyemblúzokat hordani!!!) aztán metrózás a másik (fő)munkahelyre. Szerencsére fél kettőre lement a neheze, de közben volt egy fél óra amikor alig bírtam tartani magam. Az a baj, hogy egyszerre csak egy dologra tudok igazán figyelni, és ha abba kell hagynom, akkor nehezen tudok visszazökkenni. Fél kettő után, amikor már csönd volt és Mrs. Passziánsz is kihisztizte magát, egyetlen óra alatt többet csináltam mint egész délelőtt.
Ha valaki tudna ajánlani egy jó figyelem-megosztó tréninget, szívesen beíratkoznék rá.
De az is lehet, hogy inkább passziánszozni kéne megtanulnom.

Tegnap böngészés közben találtam valahol egy szavazást a húsvéti locsolásról (amit ma már nem tudok elővarázsolni, bocs). A lényege, hogy a nők több mint 56 %-a útálja a locsolást és próbál elbújni előle.
Ez van.
Én elég sok országban jártam, sokfelé vannak negyed-, fele- és egészbarátaim. Bárkinek meséltem a két legelterjedtebb szokásunkról (a húsvéti locsolásról és a Mikuláskor az ablakba kitett, fényesre pucolt cipőkről), mindenki el volt bűvölve. Még olyan is volt, aki meglocsolt, egy perui srác pedig a kisfiának adott így ajándékot Mikuláskor.
Szóval én pártolom ezeket a hagyományokat. Persze nekem is volt pár évem amikor fanyalogtam. Emlékszem, amikor megláttam Janót (szegény, soha nem merte magát leinni ha én is ott voltam, mert mindíg az lett a vége hogy tökrészegen, nyilvánosan szerelmet vallott és másnap csak másoktól tudta meg hogy mit csinált) kezében a legalább félliteres Krasznaja Moszkvás üveggel, sikítozva szaladtam el.
De locsoltak engem szódásüveggel és az anyukától ellopott Chanel 5-val is. Egyedül itatóvályuba nem mártottak soha, de azt mondjuk nem is bánom :-)))
Aztán eltüntek körülem a barátok (pontosabban én tüntem el közülük) és egyszercsak azon kaptam magam, hogy nem locsol meg senki. Egyáltalán senki, évekig senki, a munkatársak csak sunnyogtak, a szomszédokat nem ismertem, rokonok sehol, a pasijelöltek meg játszották a macsót. És kezdett egyre jobban hiányozni. Sőt, szemmel láthatóan hervadni kezdtem.
Mostanában már jobb, páran azért vannak a locsolóim. Örülök nekik, jólesik a figyelem.
Pár éve éppen egy méteráru-boltban nézelődtem amikor bejött egy jó karban lévő, ropogós fenekűnek látszó ötvenes és meg akarta locsolni az eladólányokat. Pontosabban közülök kettőt, régi munkatársait. Tétován kérdezte, hogy hova, hajra vagy blúzra szórhatja a kölnit. Azt hittem elájulok, amikor az egyik nő felemelte a karját és odatartotta a hónalját. A pasi is zavarba jött, szegény, nem hiszem hogy valaha mégegyszer ilyet kérdez.
Szóval, hölgyeim, ne legyünk tuskók mi se. Ha büdös hát büdös, fene bánja, a mai samponokkal akár naponta lehet hajat mosni.
Adjuk meg a férfiainknak a lehetőséget arra, hogy gondoskodjanak az örök ifjúságunkról.
Ja, és vegyünk nekik valami enyhe illatú szagosvizet.
Én legjobb szívvel azt a rózsavizes tonikot ajánlom, amit a két nagy illatszerbolt-hálózatban lehet kapni, talán 400 ft-ért két decit. Bele lehet tölteni egy csinos kis szóróflakonba, nem büdös, nem irritál (hisz arcápolószer), nem hagy foltot.