Manöken-képző
El sem tudta volna téveszteni az irányt, kilométerekre vitte a forró, száraz szél a szagot. A friss hal, a sós tengervíz, a csípős marsala és az olajban sülő, fűszeres darálthússal töltött tésztabatyuk szagát. Soha még ekkora piacot nem látott. Ez nem a turistáknak kiglancolt, napernyős-zászlócskás-giccsparádés piac volt, hanem egy külvárosi, a néger-gettó és a hindu városnegyed határán elhelyezkedő hal- és zöldségpiac. Fehér embert elvétve lehetett látni, fényképezőgépes, szuvenirre alkudozó turistát meg egyáltalán nem. Telt csípőjű, száriba öltözött hindu nők és hatalmasra hízott zulu asszonyok vásárolták itt a napi élelmiszert.
Nagyon szerette az ilyen piacokat, ez meg különösen izgalmas volt. Több száz négyzetméteren csak halak, az apró, kisujjnyi szardinia-féleségektől kezdve a két méter hosszú királyhalakig minden volt itt. Formára kerek, lapos, hosszúkás, színre ezüstös, óarany, pirosan vagy éppen lilásan csillogó halak szépen sorbarendezve a pultokon. Apró, rózsaszínű rákocskák, pizza-méretű tarisznyarákok, nedves rongyként lifegő tintahalak, fekete és zöld kagylók, a tenger valamennyi gyümölcse kapható volt itt. Külön soron árulták a hatalmas királyhal borjúméretű fejét. Nézelődött, szeretett volna beszélgetni egy árussal, hogy mit csinálnak ezekből a hatalmas halfejekből, hogy készítik. Valahogy senki sem akart vele szóbaállni.
Sodródott tovább, keresztül a zöldséges részen, hirtelen a fűszeresek utcájában találta magát. Nagy, vászonnal bélelt ruháskosarakban árulták a mustársárgától a vérvörösig mindenféle árnyalatban kapható, púderfinomságúra vagy éppen szemcsésre őrölt helyi specialitást, a marsalát. Szárított és friss füvek, fakérgek, csillag formájú termések, virágszirmok, szúrós kis göböcsök, a természet ezernyi csodáját mérték itt apró kis lapátkákkal a zacskókba.
A piac szélén kis butikok sorakoztak, faragványokat, füstölőket, konyhai edényeket, kosarakat árultak és színpompás, leheletkönnyű anyagból készült szárikat. Mindig is csodálta a hindu nőket ahogy a hétméternyi szövetet változatos, elegáns redőkben maguk köré tekerték. A kis top alól egy ujjnyi kilátszott a derekukból, nem voltak vékonyak, sőt, nagyon is teltek, húsosak, de a dúsan redőzött tarka szárikban, a szép járásukkal nagyon nőiesek voltak. Sőt, szépek. Szebbek mint a csámpás, farmerhoz meg edzőcipőhöz szokott európai nők.
Nézte a szárikat, keresett egy színt, egy mintát, amit hazavihetne és otthon varrhatna belőle egy ruhát. A csinos, középkorú eladó melléje szegődött, nézte ahogy az ujjait végigfuttatja a kelméken. Mosolygott.
- Do you like them? -
- Oh, yes, but how do you wear a sari? -
- Come in, I will show it to you! -
Bementek a kis boltocskába, a nő levett egy fehér alapon kék virágos szárit, és kezdte mutatni, hogy hogy kell hajtogatni. Megharmadolta az anyagot, az elejét redőkbe szedte, begyömöszölte a szélét a szoknyakorca alá, a többi kelmét hátul tűrte be, az utolsó harmadot pedig elegánsan átvezette a lány felsőtestén és a vállán hátradobta.
- No pin. -
Nem kellett mondani, látta. Hét méternyi kelmét úgy tekertek rá, hogy sehol nem kellett megtűzni, sehol nem kellett rajta egy öltést tenni. A nő magyarázta, hogy a szárinak több mint 3000 viselési módja van, de egy átlagos nő ebből talán 20 félét ha használ. Mosolygott, biztatta a lányt, hogy sétáljon. Az megpróbálta, de második lépés után a lába közé csavarodott a rengeteg anyag, húzkodta, botladozott. A nő csak mosolygott rendületlenül, kézenfogta, kivezette a kis bolt elé. Könnyű kézzel végigsimított a gerincén, kicsit igazított a vállán; lesímította, és egyúttal hátra is húzta. Elébe állt, finoman feljebb emelte a lány állát, még hátrébb igazította a vállát. Két tenyere közé fogta és előrehúzta a csípőjét, a lány érezte ahogy a mozdulattól a hasfala beljebb húzódik és a szeméremcsontja kicsit megemelkedik. A nő kézenfogta és lépdelt vele a bolt előtt, mutatta, hogy tegye a lábát, nem engedte hogy a lába elé nézzen, mindig az álla alá nyúlt és felejebb emelte az arcát.
Negyedóra alatt tartott az európai lánynak egy komplett hindu manöken-képzést.
Este, a parányi kis szobában sétálgatva mutogatta az új szerzeményét, a szép, fehér alapon kék virágos szárit. Három lépés az asztal és a fürdőszobaajtó között, ennyi hely volt, de a szűk hely ellenére is, vagy tán pont azért, önkéntelenül is felvette az újonnan tanult, büszke testtartást. Élvezte, hogy a csípője másképp mozog mint eddig. A szelíd, őzbarna szempárban látta hogy sikerült a nézőjét is meglepnie.
Az első kis szikrát, ami kipattant a fiú szeméből, elkapta. Kinyitotta a tenyerét, belenézett és nevetett:
- Blue. The first one is always blue. Do you have a red one? Or yellow? -
- You know I have! - és nevetett ő is, a szeméből áradtak az apró, szines szikrák a lány felé.
Az még arra gondolt, hogy jó az amit a hindu nőtől tanult, nagyon jó, holnap visszamegy hozzá és megkéri, hogy tanítsa még. Aztán nem gondolt már semmire, csak örült annak hogy a világ milyen színes és csillogó.
El sem tudta volna téveszteni az irányt, kilométerekre vitte a forró, száraz szél a szagot. A friss hal, a sós tengervíz, a csípős marsala és az olajban sülő, fűszeres darálthússal töltött tésztabatyuk szagát. Soha még ekkora piacot nem látott. Ez nem a turistáknak kiglancolt, napernyős-zászlócskás-giccsparádés piac volt, hanem egy külvárosi, a néger-gettó és a hindu városnegyed határán elhelyezkedő hal- és zöldségpiac. Fehér embert elvétve lehetett látni, fényképezőgépes, szuvenirre alkudozó turistát meg egyáltalán nem. Telt csípőjű, száriba öltözött hindu nők és hatalmasra hízott zulu asszonyok vásárolták itt a napi élelmiszert.
Nagyon szerette az ilyen piacokat, ez meg különösen izgalmas volt. Több száz négyzetméteren csak halak, az apró, kisujjnyi szardinia-féleségektől kezdve a két méter hosszú királyhalakig minden volt itt. Formára kerek, lapos, hosszúkás, színre ezüstös, óarany, pirosan vagy éppen lilásan csillogó halak szépen sorbarendezve a pultokon. Apró, rózsaszínű rákocskák, pizza-méretű tarisznyarákok, nedves rongyként lifegő tintahalak, fekete és zöld kagylók, a tenger valamennyi gyümölcse kapható volt itt. Külön soron árulták a hatalmas királyhal borjúméretű fejét. Nézelődött, szeretett volna beszélgetni egy árussal, hogy mit csinálnak ezekből a hatalmas halfejekből, hogy készítik. Valahogy senki sem akart vele szóbaállni.
Sodródott tovább, keresztül a zöldséges részen, hirtelen a fűszeresek utcájában találta magát. Nagy, vászonnal bélelt ruháskosarakban árulták a mustársárgától a vérvörösig mindenféle árnyalatban kapható, púderfinomságúra vagy éppen szemcsésre őrölt helyi specialitást, a marsalát. Szárított és friss füvek, fakérgek, csillag formájú termések, virágszirmok, szúrós kis göböcsök, a természet ezernyi csodáját mérték itt apró kis lapátkákkal a zacskókba.
A piac szélén kis butikok sorakoztak, faragványokat, füstölőket, konyhai edényeket, kosarakat árultak és színpompás, leheletkönnyű anyagból készült szárikat. Mindig is csodálta a hindu nőket ahogy a hétméternyi szövetet változatos, elegáns redőkben maguk köré tekerték. A kis top alól egy ujjnyi kilátszott a derekukból, nem voltak vékonyak, sőt, nagyon is teltek, húsosak, de a dúsan redőzött tarka szárikban, a szép járásukkal nagyon nőiesek voltak. Sőt, szépek. Szebbek mint a csámpás, farmerhoz meg edzőcipőhöz szokott európai nők.
Nézte a szárikat, keresett egy színt, egy mintát, amit hazavihetne és otthon varrhatna belőle egy ruhát. A csinos, középkorú eladó melléje szegődött, nézte ahogy az ujjait végigfuttatja a kelméken. Mosolygott.
- Do you like them? -
- Oh, yes, but how do you wear a sari? -
- Come in, I will show it to you! -
Bementek a kis boltocskába, a nő levett egy fehér alapon kék virágos szárit, és kezdte mutatni, hogy hogy kell hajtogatni. Megharmadolta az anyagot, az elejét redőkbe szedte, begyömöszölte a szélét a szoknyakorca alá, a többi kelmét hátul tűrte be, az utolsó harmadot pedig elegánsan átvezette a lány felsőtestén és a vállán hátradobta.
- No pin. -
Nem kellett mondani, látta. Hét méternyi kelmét úgy tekertek rá, hogy sehol nem kellett megtűzni, sehol nem kellett rajta egy öltést tenni. A nő magyarázta, hogy a szárinak több mint 3000 viselési módja van, de egy átlagos nő ebből talán 20 félét ha használ. Mosolygott, biztatta a lányt, hogy sétáljon. Az megpróbálta, de második lépés után a lába közé csavarodott a rengeteg anyag, húzkodta, botladozott. A nő csak mosolygott rendületlenül, kézenfogta, kivezette a kis bolt elé. Könnyű kézzel végigsimított a gerincén, kicsit igazított a vállán; lesímította, és egyúttal hátra is húzta. Elébe állt, finoman feljebb emelte a lány állát, még hátrébb igazította a vállát. Két tenyere közé fogta és előrehúzta a csípőjét, a lány érezte ahogy a mozdulattól a hasfala beljebb húzódik és a szeméremcsontja kicsit megemelkedik. A nő kézenfogta és lépdelt vele a bolt előtt, mutatta, hogy tegye a lábát, nem engedte hogy a lába elé nézzen, mindig az álla alá nyúlt és felejebb emelte az arcát.
Negyedóra alatt tartott az európai lánynak egy komplett hindu manöken-képzést.
Este, a parányi kis szobában sétálgatva mutogatta az új szerzeményét, a szép, fehér alapon kék virágos szárit. Három lépés az asztal és a fürdőszobaajtó között, ennyi hely volt, de a szűk hely ellenére is, vagy tán pont azért, önkéntelenül is felvette az újonnan tanult, büszke testtartást. Élvezte, hogy a csípője másképp mozog mint eddig. A szelíd, őzbarna szempárban látta hogy sikerült a nézőjét is meglepnie.
Az első kis szikrát, ami kipattant a fiú szeméből, elkapta. Kinyitotta a tenyerét, belenézett és nevetett:
- Blue. The first one is always blue. Do you have a red one? Or yellow? -
- You know I have! - és nevetett ő is, a szeméből áradtak az apró, szines szikrák a lány felé.
Az még arra gondolt, hogy jó az amit a hindu nőtől tanult, nagyon jó, holnap visszamegy hozzá és megkéri, hogy tanítsa még. Aztán nem gondolt már semmire, csak örült annak hogy a világ milyen színes és csillogó.
0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home