Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/07/18

:-) Szépjóestét!

Dél óta fáj a fejem. Nem lett volna pedig rossz nap, 8 óra alvás, 4 óra pihenés, 4 óra munka, 8 óra tanulás.
Csak hát fáj a fejem. Már kezd kiolvadni a szemem a gödréből.

ADD MÁR URAM AZ ESŐT!!!
Vagy legalább add vissza a hidegfrontot. Annyira nyomott a levegő.

Ráadásul máma iszonyú rosszat ebédeltem. Én főztem, már ha főzésnek lehet nevezni azt, hogy lobogó vízbe dobtam két marék trikolórtésztát, amíg főtt, felkockáztam egy kis darab (maradék) parasztkolbászt, kisütöttem, zuttyantottam rá egy decinnyi (szintén maradék) főzőtejszint és (sikertelenül) próbáltam feljavítani a rózsaszín kulimászt némi majorannával és frissen őrölt borssal. Összerázogattam a mártást és a főtt tésztát, még szerencse hogy megkóstoltam mielőtt rászórtam volna a reszelt sajtot, így az legalább megmaradt.
Kell nekem mindent elhinni -és átalakítani- amit olvasok.
Stahl Juditnál láttam hasonló receptet, csak ott csíkokra vágott szalonnát sütöttek ki, gulyáskrémmel ízesítették és tejföllel mártásosították.

Mondjuk, a menzakajánál egy fokkal jobb volt, csak a vasárnaphoz képest volt csapnivaló.

Délután halgattam a Kossuth ráditót. Az esti krónikában 3 fideszes is nyilatkozott. Az egyik arról, hogy a Benesi-dekrétumok miatt elvett földeket visszaadják, és a fidesz honlapján információt és segítséget találnak az érintettek. A másik hosszan beszélt arról, hogy a bőven termett gabonának nincs elegendő közraktári hely, emiatt a parasztok kénytelenek olcsón odaadni a termést a neppereknek. Itt egy hírolvasó felolvasta a földművelésügy államtitkárának nyilatkozatát, miszerint van raktári hely.
A harmadik riportra már nem emlékszem, egy nagy katyvasz van a fejemben, még a logisztikát ki sem hevertem és máris olyan finomságokkal tömöm az agyam, minthogy hány emberév munkája szükséges egy katasztrófa kárainak helyreállításához.
A lényeg, hogy a 20 perces krónikából 10 percet fideszesek nyilatkoztak, a többi hírolvasás (fő helyen az idióta Sharon nyilatkozattal, miszerint a franciaországi zsidók azonnal költözzenek ki Izraelbe). Kormánypárti politikus meg sem szólalt.
Istenkém, ha visszagondolok, hogy mennyire tiszteltem az újságírókat!
Most meg csak nézek, mennyire nyíltan lökik oda szakmájuk legalapvetőbb normáját, az elfogulatlanságot - szimpla seggnyalásból. Amit természetesen hittételnek, jobb meggyőződésnek állítanak be.
Mutatják, hogy ők hűek az ideához, olyannyira, hogy az "ellenoldal" véleményére nem is kíváncsiak.
Megette a fene az egész magyar rádiót. Ha nem az egész magyar újságírást. Mert ezzel a hozzáálással a normálisak, a szakma normáit betartani akarók automatikusan az ellenoldalra kerülnek. Hogy ezt valamennyire elkerüljék, ők is kénytelenek lesznek balanszírozni.
Ha meg már valaki arra kényszerül, az elfogulatlansága demonstrálása érdekében patikamérlegen adagolja az egyes politikai áramlatokra fordítható műsorperceket vagy kolumnákat, akkor ott már megint sérül az elfogulatlanság.
Merthogy egy országot, egy közösséget nem a politikai oldalak, hanem az egyes, felvetődött problémák megoldása visz előre. A problémák meg ugye politikai érától és hovatartozástól függetlenül merülnek fel. Dr. T minisztériuma elé ugyanúgy oda akarták borítani a gazdák az addigra pedig állítólag hatástalanított búzabombát, mint ahogy most is nyilván fel fog merülni ilyesféle javaslat a gazdák részéről.
De a fidesztől és médiarajongóitól ugyebár nem várhatunk megoldás-centrikusságot.
Nekik bőven elég, ha a problémákra rámutatnak.
Vagy ha ilyenek nincsenek, hát akkor csinálnak. Nehogy már munka nélkül maradjanak.

Na, nem mászok jobban bele, széthasad a fejem, pontosabban megolvad a koponyám.
Reméltem pedig, hogy az írás segíteni fog, de nem.