Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/08/07

:-)) Szépjóestét!

Éppen csak életjelet adok, egész nap az állatkertben voltunk, csak vacsorázni jöttünk haza és megyünk tovább Lánchidazni.
Most nem mesélem el a nehéz gyerekkorom, de a lényeg, hogy egyikünk sem volt az állatkertben. Én mióta itt lakom igen, de a húgom még soha, és most megint majdnem gyereknek éreztem magam. Néha-néha, egy-egy percre.
Eleve a bejutás mókás volt, sorállás közben hárman röhencséltünk, hogy kéne még szervezni 7 embert, és váltanánk csoportjegyet. Egy apuka a három kislányával állt előttünk, elnevette magát, mondta, hogy ők már csatlakoznak, mert nincs itt a felesége, így nem kaphatnak családi jegyet. Mondtam, azon ne múljon, örökbefogadom én a kislányokat, szép család leszünk. Így is volt, megváltottuk a családi jegyet, kifizettem a részem, és elköszöntünk. Jót vihogtunk, helyesek voltak.
Nagyon szép a kert, bár még mindig sok olyan kifutó van, amit igen szűknek érzek.
Szépen felújítottak mindent, csak a személyzet maradt a régi.
A Pálmaházban maga Szörnyella de Frász adja ki a belépőt, csak azóta megőszült. Isten bűnömül ne vegye hogy ilyesmit mondok, de egy ritka undok boszorkány ül a kasszában.
Az egyik büfében egy család kért három giroszt és üditőket, az üditőket megkapták, a giroszokat pedig fél óra alatt, egyenként adogatták ki, hangosan szólongatva a tulajdonosokat. Igen tuskó vendéglátós lehet akinek nincs annyi esze, hogy egy asztaltársaságnak egyszerre adja ki az ételét.
A toronyba is fel akartunk menni, egy fiatalember angolul kérdezte, hogy lehetséges-e. Egy valódi, borzasra tupírozott, téglapirosra rúzsozott vasorrú bába dugta ki a fejét a kisablakon, és szépen tagolt angolsággal közölte:
-No, áj vud lájk tu gó tu toalet!-
Mielőtt becsapta a kisablakot még én is rákérdeztem, hogy fel lehet-e menni, velem is közölte, igaz, az én esetemben bővített mondatot használt:
-Nem, egy negyedórája el akarok menni WC-re, jöjjenek vissza 10 perc múlva!-
Nem mentünk vissza.
Ezektől eltekintve tényleg nagyon élveztem a napot, nemrég született kis vidra, estefelé már ők is előmerészkedtek, sőt, a jegesmedve is megmutatta magát.

Na, indulás esete van, majd jövök! :-))

HURRÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!! SZABADSÁGON VAGYOK!!!!