Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/08/03

:-)) Szépjóestét!

A kicsavart mosogatórongy hozzám képest üde és hamvas.
Már régóta bosszantott, hogy szépen 'írógépelt', de automatikus feldolgozásra alkalmatlan címlistákat örököltem, de mivel csak egyes leveleket kellett írnom, hagytam, ha nekik úgy a jó, nem akarom én megváltani a világot.
Most azonban vagy 700 kiadványt kellett elpostáznom több mint 200 címre, hangyapaszúlynit megijedtem a félmázsányi papírtól meg boritéktól.
Átdolgoztam a címlistáinkat (illetve azokat, amikre most szükségem volt), pár kattintással körlevelet lehet írni, boritékot címezni, cimkét írni. Egész nap ezzel molyoltam, de sikerült mindent megcsinálnom, a kézbesítő kislány halálra rémült amikor meglátta a nagy halom postázandót. Tegnap már elvitt egy adagot, ma kétszer fordult, holnapra is maradt két bevásárlókocsira való.
Már a végén csak a gyűlölet és az undor hajtott, minél hamarabb túl akartam lenni rajta mert nagyon útálom az ilyen szellemi rabszolgamunkákat.

Ráadásul bejött az egyik fiatal kolléganőm és kerek-perec rákérdezett: "Miért nem keresel egy olyan állást, ami kielégítené a szellemi kapacitásod?"
A kérdésével nem csinált jókedvet, sajnos igaza van.
Pár napja a Fórumon is kaptam hasonló kérdést, akkor nem reagáltam rá mert elhumorizálni nem akartam, a komoly válaszhoz meg idő kell.

Éppen mostanában, éppen a blog segítségével ébredtem rá, hogy mennyire nem történik velem semmi, mennyire céltalanul nyüzsgök az engem körülvevő nagy semmiben.
És még abban sem vagyok biztos, hogy az üresség körülöttem van és nem bennem.
De persze ez nem csak az állásom (illetve állásaim) miatt tűnik így. Valóban szellemi és érzelmi űrben élek. Céltalanul, de az is lehet, hogy öncélúan. Már ha elfogadjuk, hogy a létezés célja a lét maga.
Nem valami kellemes érzés szembesülni önmagam ürességével.

Úgyhogy mostanában el fogok gondolkozni azon, hogy valóban üres vagyok-e, vannak-e szellemi és érzelmi igényeim, céljaim, ha vannak, mik azok és hogy teljesíthetném ki, ha pedig nincsenek, akkor mivel kéne töltekezni, illetve mit kéne kitűzni.
Ki fogok lépni ebből a bio-automata létből.