:-)) Szépjóestét!
Cudarul elfáradtam, ma rengeteget dolgoztam. Közben még a bringám is meg kellett szerelni, két b+ is kiröppent. Az egyik, amikor észrevettem hgoy nem csak az elsőm lapos, hanem a hátsó is, és én csak 1 db tartalékgumit vittem. A második akkor, amikor rájöttem, hogy ezen a bringán olyan passzentos a fék, hogy a felpumpált gumijú kereket nem tudom a helyére installálni, ki kellett engedni a levegőt, amivel nagy izzadva, szuszogva keményre fújtam. Nna, túl voltam rajta, a sikerélmény teljes, a bringa gurul :-))) A hátsót csak felpumpáltam, haza tudtam vele jönni, nem tudom miért engedhetett le. Lehet félt egyedül az iroda udvarán?
Ezt a gyönyörű, mosolytalan Mona Lisát Laan.-tól kaptam:
Nincs összefüggés, de engem mégis kicsit ráhangol ez a kép ÚjFruzsi blogjára.
Az új linkgyüjteményemben, a Néznivalóban Gejza és Laan. mellett van egy új, izgalmas link is, Halász Géza.
Most viszont óriási szükségem van egy E-vitaminnal, avokádó olajjal és uborkakivonattal megtámogatott, legalább 7 órás éjszakai szépítőkúrára.
A pénteki Terminál kapcsán akartam pedig írni a szekszről, de már képtelen vagyok irányítani a gondolataim, azt hiszem, ma éjjel sem fogok birkákat számolgatni.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home