Köszönet, ezer köszönet ezért a gyönyörű időért!
Hatalmasat sétáltunk, megetettük a tollasainkat, aztán átmentünk a rómaira. Még azt sem bántam, hogy semmi, de tényleg egyetlen vendéglátó egység sem volt nyitva. Végigmentünk pedig a parton, de sehol nem kaptunk egy bögre forralt bort vagy legalább egy kávét. Nem csináltunk tragédiát belőle, ezer ágra sütött a nap, szinte melegített, nagyon élveztük.
A vasúti hídon mókás jelenet volt, három öltönyös pasi toporgott a lezárás előtt. Nézték, hogy mi honnan jöhetünk, amikor előttük ott a kerítés. Visszafordultak, de csak tekergették a nyakukat hátrafelé. A kutyák ugye átmásznak a kerítés alatt, de amikor látták, hogy a barátnőm átlendül a kerítés fölött, megtorpantak és bámultak. Aztán jöttem én, kecsesen, mind a 108 cm-es csípőbőségemmel :-))) Na, erre már visszafordultak.
Istenkém, aki még nem látott ilyet, az próbálja meg elképzelni: három öltönyös-nyakkendős juppi, sevrócipőben, az újpesti vasúti hídon kerítést mászik.
És ezt MI hoztuk belőlük. Büszke vagyok magamra. :-))
Aztán gömbölyödtem egy órácskát és most sajnos mennem kell dolgozni. Még süt a nap, istenit fogok bringázni.

ja, jut eszembe: mire visszaértünk, nagyon kiszomjaztunk. A híd végén, a vasútállomáson van egy lángossütő, ott kértünk egy pohár forralt bort. Soha többet nem teszek ilyet, ég a gyomrom tőle. Ilyenkor mindig megrettenek, hgoy ki tudja miket etet-itat velünk a magyar élelmiszervegyipar.