Brünnhilde szikláján

Valló világ

2004/12/20

:-)) Szépjóestét!
A nagy függönyleszedés és cserepesvirágról-szárazlevél-lecsipegetés projekt közepén szusszanok egyet. Próbálok nem odafigyelnmi a rádióra, éppen Gyurcsány Pápánál tett látogatását boncolgatják. Jobb nékem, ha nem tudom meg, hogy micsoda hazaáruló, posztkomcsi, illetlen és gátlástalan miniszterelnökünk van. Mármint Harrach és Szájer szerint. Kár, hogy ők már annyira hiteltelenek a szememben, hogy szinte automatikusan velük ellentétes álláspontra helyezkedem. Szerencsére csak szinte automatikusan, majd ha kicsit leülepedett a dolog, utánaolvasok.
Most inkább megírnám, hogy mit készítek karácsony estére. Az egyik kedvenc halételem, spenótos rakott halat;
úgy kezdődik, hogy személyenként két db tengeri halfilét még azon fagyosan lecsöpögtetek egy kis citromlével vagy fehér borral és hagyom felolvadni. Közben személyenként egy fél maréknyi spenótot szintén fagyosan beledobok egy nagyobb serpenyőbe, nyomok rá jó sok fokhagymát (kevés is elég, ha valaki nem szereti), szórok rá zacskónként egy púpozott evőkanál búzadarát és közepes lángon addig rotyogtatom, amig felolvad és a dara magába szívja a spenót levét. Ha még szottyos marad, egy kevés zsemlemorzsával lehet sűríteni a spenótkrémet. A tepsire vékony szalonnaszeleteket fektetek úgy, hogy fedjék egymást. Erre keresztben ráteszek egy halfilét, megborsozom, megkenem spenótkrémmel, fejtől-lábtól, hogy végig egyenletesen vastag legyen a rakottas ráfektetek még egy halfilét, azt is megkenem spenóttal és ezt így folytatom, amig az egész kb 3 ujjnyi magas lesz. Akkor felhajtom az oldalt kimaradt szalonnaszeleteket, jó szorosan összenyomkodom és fogpiszkálóval rögzítem, Az egész úgy néz ki, mint egy kisebb franciakenyér. Vagy, mivel teli van tűzdelve fogpiszkálóval, mint egy hosszúkás, kopaszodó süni. Ha többen vagyunk, akkor akármilyen hosszú is lehet a rakottas. Öntök alá egy pohár fehér bort ha nincs -vagy nem akarom- akkor egy pohár vizet. Beborítom alufóliával és közepes hőfokon megpárolom. Amikor már puha, leveszem a fóliát és magasabb lángon addig sütöm, amig a szalonna szép piros és ropogós nem lesz.
Közben megcsinálom a krumplipürét, de nem ám hagyományosan vagy horribile dictu, zacskóból, de nem ám! Ünnepre ünnepi, tejszines krumplipürét készítek. A tisztított, felkockázott krumpli alá éppen csak egy ujnyi vizet öntök, rádobok egy csipet sót és 2-3 szerecsendió-virág szirmot. Nagyobb élelmiszerboltokban lehet kapni, de ha nincs, egy kevés őrült szerecsendió is jó. Szorosan lefedett edényben, az ujjnyi vízből képződő gőzben főzöm puhára a krumplit. Amikor kész, kidobom a szerecsendió virágot, krumplinyomóval jó krémesre összetöröm, hozzáöntök egy doboz főzőtejszint és habverővel jól kikeverem. Akkor jó, ha egyáltalán nincs benne csomó, és teljesen krémes. Akinek van, a botturmixot is beleengedheti.
Passzol még hozzá a rizsköret mindenféle változata is, legyen az zöldséges, kukoricás vagy gombás, esetleg rizibizi. De lehet mellé majonézes krumplit, franciasalátát, görög salátát is adni.
Amikor kicsit hűlt a szalonnába bugyolált halcipó, kiszedem belőle a fogpiszkálókat és éles késsel guszta, ferde szeletekre vágom. Szépen tálalható, a zöld-fehér csíkos szeletek nagyon jól mutatnak. Lehet mellé inni egy pohárral abból a száraz fehérborból, amiben pároltam.
Hidegen is jó, sőt, aki szereti, keverjen a spenótba egy kis juhtúrót.
Vegák csinálhatják hal helyett palacsintával: a sós palacsintákat kell megkenni a (juhtúrós) spenótkrémmel, feltekerni vagy négyrétbe hajtani, gusztán egymásra halmozni, megkenni tejföllel és úgy bedugni a sütőbe.

Másnap (vagy még aznap, ha olyan is jön aki nem eszik halat) káposztával töltött dagadót csinálok. Egy szép dagadó kell hozzá, a hentessel szoktam belevágatni egy jó nagy zsebet. Félkilónyi savanyúkáposztát kiöblítek, lecsöpögtetem, csipet köménymaggal, őrölt borssal fűszerezve megpárolom, majd beletömködöm a dagadó zsebébe. Fogpiszkálóval összetűzöm, egy jó nagy serpenyőben zsiradékot hevítek és hirtelen pirosra sütöm a töltött húst. Utána beteszem a tepsibe, öntök alá egy kis vizet (aki szereti és tart otthon, az egy pohár sört, én azt csak a szilveszteri malachoz szoktam venni egy üveggel, a maradékot meg felhasználom hajpakoláshoz) és sütőben puhára párolom. Ehhez is passzol a krumplipüré, a héjában sült vagy a petrezselymes krumpli.

Hát, ennyi. Holnap jövök valami édességgel. De a helyzet az, hogy én már beletörődtem hogy nem tudok sütni, úgyhogy cukrászdából rendelem a bejglit. Viszont remek pohárkrémeket és rakott palacsintákat tudok alkotni :-))

Na, megyek takarítani, lejárt a gép, lehet visszatenni a függönyöket.