:-)) Szépjóestét!
Észre sem vettem, hogy tegnapelőtt átléptem az 1000. bejegyzést.
Háát, most mit mondjak??
Gratulálnék magamnak, ha ennek csak kevesebb mint fele lenne üres locsogás.
De hát több mint fele az - szerintem.
Szóval boldog 1000. bejegyzést kívánok magamnak!

Más:
délután az első kanyarban ahallottam két éles PANGGG-ot - ez két elpattant küllőt jelent. És ami vele jár, a nyolcast a hátsóban. Úgyhogy azonnal a szerelő felé kanyarodtam, még éppen elértem őket zárás előtt - holnapra átfűzik, kicsit átnézegetik, most nagyon fontos hogy működjön a bringám. Iszonyúan ki tud meríteni a buszozás. Szerintem, ha minden munkahelyem mondjuk fél óra alatt kényelmesen megközelíthető lenne bringával, három helyen is dolgoznék :-/ De a buszozást azt nagon nem bírom.
Nincs is ma jegyzet, pedig még a tegnapi Bolygó Hollandival is adós vagyok és a mai Tannhauser is gyönyörű volt. A címszerep egy hanggyilkos, pesten az egyetlen Molnár Andráson kívül nincs még egy tenorista, akinek el ne fogyna a hangja a harmadik felvonásra. Néha még Molnáron is érezni hogy fáradt, de ő bírja. Vagy csak okos és be tudja osztani az erejét.
De ez a tenorista, hát kérem, ennek majdhogynem addigra jött meg a hangja, mire másoknak el szokott menni. A harmadik felvonásban Tannhauser visszatér Rómából, ahol nem kapta meg a Pápa feloldozását. Annyit paráználkodott és olyan gonoszul bánt Erzsébettel, hogy a pápa elküldi, mondván, ő csak akkor kap feloldozást ha a kezében kizöldül a pásztorbot. Tannhauser előbb elkeseredik, aztán dühre lobban: ha nem kell istennek, hát néki se kell isten, visszamegy Vénuszhoz - csakhát Vénusznak sem akarja őt többé. Illetve akarná is meg nem is, játszik egy kis húzd-meg-ereszd-meget. Addig addig, hogy közben Tannahauser megtudja hogy imádott Erzsébete belehalt a bánatba. Furdalni kezdi a lelkiismeret, visszautasítja az addigra megpuhított Vénuszt. Szóval ég-föld rászakad a pasira. Mindezt az érzelmi hullámvasutat úgy énekelte végig, olyan elemi erővel hogy beleborzongtam.
A Tannhauserről holnap még írok.
A Bolygó Hollandiról most csak annyit, hogy ha valaki mégis meg akarna ismerkedni Wagnerrel, akkor ezzel a darabbal kezdje. Szinte slágerszerű -de még mindig nagyon wágneri- dallamok és ez a darab csak két és fél óra. Teljesen elfogadható színházi időtartam, azok sem fáradnak el és telítődnek túl, akik "csak" egy zenés mesét akarnak meghallgatni.
Mert Wagnernek az a legnagyobb baja és azért tartják sokan nehéznek, mert egyáltalán nem kíméli a nézőt. Ő el akar mesélni egy történetet, annak minden rétegét be akarja mutatni és ehhez idő kell. Ha a néző kíváncsi rá, akkor rászánja az időt és fegyelmezetten végigül három másfél órás felvonást.
Nos, a Hollandinál valami csoda folytán elég volt két és fél óra a történet szinpadra viteléhez.
Csak az a baj hogy hiába ajánlom - jelenleg nincs az Operaház repertoárján :-((


Hehe, most látom, mégiscsak lett jegyzet.
Sőt, közben a mosógép is lejárt - lehet gyorsan teregetni és utána menni szépülni.