:-) Szépjóestét!
A cégem máma megbukott empátiából és emberségből.
Van egy mozgássérült kolléganőm. Csípőprobléma, elég erősen sántikál. Csinos, helyes csaj, okos is, aki ránéz -pláne beszélget vele- annak nem az az első benyomása, hogy egy mozgássérülttel beszélget.
Nos, ez a kolléganő iszonyú messze lakik, sokszoros átszálással tudna csak dolgozni járni, napi több óra alatt. Ráadásul a tömött járműveken ácsorogva, ehhez már tényleg nem alkalmas a fájós csípője. Ő azon kevesek közé tartozik, akinek tényleg szüksége van autóra.
Csak hát a belvárosban van a munkahelyünk, ahol ugye mindenhol fizetős parkoló van. Piszok drága ha valaki egy teljes munkaidőre megtömi az órát. Arról nem beszélve, hogy ha tíz perccel tovább bent kell maradnia, már kapja is hol a mikulás zacskót, hol a kerékbilincset.
Gondolta, megkérné a céget, hogy parkolhasson az irodaépület udvarán. Van ott parkolóhely bőven, céges autónk is van, a nagyfőnökök sem BKV-val járnak, a batárnyi autókat külön garázsmester rendezgeti.
Már fél éve húzódik az ügy, sokadik levelünket írtuk hol a gazdaságisnak, hol a garázsmesternek, hol a nagyfőnöknek magának.
Lényeg a lényeg, nem engedélyezik neki az udvarban parkolást, mondván, hogy váltson magának mozgássérült igazolványt és akkor ingyen parkolhat az utcán.
Na most az én kolléganőm éppen ezt nem akarja. Nem azért mert szégyelli a sántaságát, hanem azért, mert nem érzi magát mozgássérültnek és nem akarja magát kitenni annak a megalázó procedúrának amit az orvosi bizottságok előtti mustrák és a mindenféle igazolások beszerzése jelent. Egyébként is, ő nem mozgássérült, csak egy kicsit (néha azért erősebben) sántít. Nem arra van szüksége hogy nyomorékká nyilvánítsák, hanem csak parkolni szeretne, hogy ne kellessen a beteg csípőjével a zsúfolt buszokon ácsorogni és a meredek lépcsőkön kapaszkodni.
És nem, az istenek sem értik, nem esik le náluk, ugyan mibe kerülne neki megszerezni a mozgássérült igazolványt, ha rokkant hát rokkant, istenkém.

az egész bagázs úgy ahogy van, elmehet a büdös picsába.
De tényleg.
az esélyegyenlőség nem azt jelenti ugyanis, hogy bárkinek joga van magát nyomorékká nyilváníttatni és ilyen minőségében a társadalom lesajnáltja és eltartottja lenni.
Az esélyegyenlőség azt kéne hogy jelentse, hogy aki nehezebben, vagy akár egyáltalán nem jár, az is tudjon elmenni a munkahelyére. Mert nincsenek húsz centis járdaszegélyek amiket nem lehet kerekesszékkel megmászni, hogy a metróban legyen egy lift amibe babakocsival, mankóval, sok csomaggal vagy kerekes székkel, teniszezés közben megrándult bokával is be lehet szállni. A mozgólépcsőt ugyanis ilyesmivel életveszélyes igénybe venni.
Az esélyegyenlőség azt kéne hogy jelentse, hogy azok az emberek, akik ebben-abban (látásban, járásban, lépcsőmászásban. zebrán való átkelésben, ilyesmi) segítségre szorulnak, azoknak ne kellessen naponta megalázkodni.
Az esélyegyenlőség azt kéne hogy jelentse, hogy olyan körülményeket teremtsünk magunknak amiben a nehezebben mozgók is elboldogulnak egyedül, segítség nélkül is. Vagy legalábbis minimális segítséggel.
Az esélyegyenlőség azt kéne jelentse, hogy egy munkahelyen megengedjük a nehezen mozgó kollégának, hogy a közelében parkoljon.

Hihetetlen álszent ez a társadalom.
Tőlünk nem messze most adtak át egy bankot. Az ügyféltér a félemeleten van, gyönyörű, széles márványlépcső visz fel oda; a lépcső oldalába szerelve a kerekes szék liftje. Hogy őszinte legyek, elég csúnya szerkezet.
hívógomb persze a környékben sincs.
Aki igénybe akarja venni a liftet, az addig ácsorog a lépcső alján, amig valamelyik biztonsági őr észre nem veszi és le nem esik nála, hogy leküldje az emelőt.
Esetleg, ha van vele egy hozzátartozó, akkor az megkéri a biztonságiakat, hogy küldjék le az emelőt.
Vagy, a liftre ácsingózó megkér egy arra járót, hogy az kérje meg a biztonságit hogy küldje le az ......
És még szerencséje van, ha az aktuális biztonsági tudja hogy mitől működik az emelő, mert ha nem, akkor mehet keresni valakit aki be tudja indítani a szerkezetet.

Barmok, álszent faszkalapok.
A segítséggel élés ugyanis nem azt jelenti, hogy pitiznem kell azért, hogy bemehessek egy bankba.
A segítséggel élés azt kéne hogy jelentse, hogy ott van a lift, megnyomom a gombot és az lejön értem és mindehhez nem kell mozgósítanom a személyzetet.
Sőt, félemeletre még lift sem kéne, csak egy normális mérnök aki megtervez egy szép ívű, enyhén emelkedő rámpát egy kapaszkodóval amin fel lehet gurulni.
Azt is lehet ugyanis márvánnyal burkolni, még lehet szebb is lenne, mint az otromba emelőszerkezet.
De hát ehhez ész kéne és empátia. Meg akarat.
Ami ugye nincs.

Az én cégem vezetőiben sincs.
Pedig bennük kéne hogy legyen.