:-)) Szépjóestét!
Máma egy kézbesítő kislány valósággal bearanyozta a napomat :-DDD
Az egyik partnerünk kézbesítőként alkalmaz egy születésekor sérült lányt. Első ránézésre ijesztően kényszeres dolgai vannak. Ha leül, az egyik lába tekereg, Ha iszik, hangosan szörcsög, a fejét hátrahajtja és az ujjával az utolsó csepp vizet is belesöpri a szájába. Ezek a dolgok csak első ránézésre furcsák, a kislány nagyon helyes, hihetetlen szeretetigény van benne és elképesztően precíz. Ha boltba küldik, nem szabad olyat mondani neki, hogy 10 deka párizsi, mert akkor addig áll a közértben, amig pont 10 dekát nem mutat a mérleg. Úgy kell kérni hogy 10 deka, de lehet 15 is. Szóval ez a kislány látogatott meg ma, nem hozott levelet, csak úgy beugrott hozzám.
Éppen vendégünk volt, a főnökömre várt egy pasi. Leültettem, olvasgatta az újságot. A vendég az a típus, aki ránézésre ugyan egy nagyon szép darab, gusztusos férfihús, de akinek olyan kisugárzása van, amitől én virtuálisan azonnal bezippzárazom a micsodácskámat. Nem szeretnék ugyanis holmi hirtelen ébredt hormonok utóhatásaként az a negyedik feleség lenni, aki a mézeshetek után némi tetlegesség hatására végre megtanulja, hogy vacsora előtt hány órával kell betenni a sört a hűtőbe.
Szóval ücsörgünk ott hárman amikor a kislány hirtelen csengő, érdeklődő hangon megszólal:
-Ugye nem ő a férjed?- majd rövid szünet után, kissé oldalra billentett fejjel még hozzátette -mert nagyon csodálkoznék!-
A pasi kis híján elejtette az újságot, én meg a meglepetéstől majdnem lenyeltem a telefonkagylót.
-nem, nem, dehogyis.- nevettem el magam.
Azt már csak magamban tettem hozzá, hogy én is. Mármint én is erősen csodálkoznék. Hogy a pasi mit gondolt, az az ő titka maradt. Én viszont a nap hátralevő részében ezen a "mert nagyon csodálkoznék!"-on nevettem.