Süss fel Nap!
Fényes Nap!
Kertek alatt
a kisbárány
majd megfagy.
Én pedig a fény hiánya miatt komolyan kezdek depresszióba süllyedni.
Ma túrtam kicsit a vizsgajelentkeztető rendszert a hátralévő 4 (NÉGY!!) vizsgám miatt és rádöbbentem, hogy igaziból nem is akarok én már diplomát.
Mi a francnak?
A spirituszt már teljesen kiölték belőlem, egy ekkora munkahelyen hol megdobnak valami horror statisztikákat vagy jogszabályokat szálazó feladattal, hol meg azon szőröznek hogy XY igazgató asszonynak, vagy XY asszonynak, Igazgató címezzem a levelet. Ehhez a színvonalhoz pedig akármerről is nézem vagy jogi egyetem kéne, vagy elég a nyolc általános.
De tényleg, most havi 5-6 ezer forinttal több fizetésért feküdjek neki annak a rohadt SSADM könyvnek? Nagyobb mint egy telefonkönyv a tárgyat pedig még jobban gyűlölöm mint a matekot - pedig már amiatt is hypertóniát kaptam, hát akkor mi lesz az SSADM után? Infarktus? Vagy agyvérzés?
A Delphi még érdekelne is, de annak sincs semmi értelme, az életben nem leszek programozó.
Uhh, de gyűlölöm én ezt.
Süss fel Nap!
Fényes Nap!
Kertek alatt
a libáim
megfagynak.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home