:-) Szépjóestét!
Most mit mondjak?
Máma tökéletesen illik rám a leírás az egyszeri cigány lováról: "nem bátor az, hanem vak!"
Valahogy úgy történt, hogy amilyen idióta HüPi vagyok és amennyire tényleg útálok tömegközlekedni, ilyen időjárásban elindultam bringával másoddolgozni. Valkür lennék vagy mifene, nem szoktam holmi feldühödött istenektől, cselszövő férfiaktól, égiháborútól és egyéb természeti csapásoktól megijedni, hát most is gondoltam hogy majd csak megbírkózunk egymással.
Mármint az ónos eső és én megbírkózunk egymással.
Mondjuk én győztem, de nem volt könnyű meccs.
Egy lidércnyomás ez a város, komolyan, ez még nekem is sok volt. Az, hogy az utakról nem takarítják el a havat egy dolog - most lágy, lucskos a hó, a bringa kereke úgy vágja, mint meleg kés a vajat. Kell hozzá némi extra támogatás a combizmoktól de én azon a tájékon igen gazdagon el vagyok látva, szóval taposni azt tudok, még nagy ellennállással szemben is. A harminc centi mély pocsolyák pedig elég nagy ellenállást tudnak kifejteni még az autókkal szemben is, hát még az egy tehénerő meghajtású bringával szemben! A baj ott kezdődik, hogy az istenek lánya nem lát át a hófoltos vizen és ezért nem tudja, hogy mit rejt a pocsolya: húsz centi mély kátyut vagy húsz centi magas fekvőrendőrt. Az "ahol fényes, ott egyenes" taktika itt nem nagyon válik be :-(
No mindegy, bőrig ázva, kipirulva, leizzadva, de beértem.
És ami még fontosabb; bőrig ázva, kipirulva, leizzadva, de haza is értem, egyben, különösebb károsodás nélkül.
Sőt.
Kifejezetten jól érzem magam.
Kezdem megérteni az extrém sportok szerelmeseit: az a kis extra adrenalin kifejezetten jót tett nekem.

Mindenesetre külön köszönet illeti azon autóval közlekedő embetársaimat, akik az oldaltávolságot betartva, sőt, némileg lassítva előztek. Voltak néhányan, ha nem is sokan. Akik pedig nem, hát istenkém, nekik is megbocsátok, legalább addig sem petárdáztak amíg engem beterítettek a sós latyakkal.