:-) Szépjóestét!
Illetve hát reggelt, mert én most ébredtem. Este fél hét körül értem haza, elláttam a blökit és eldőltem mint egy zsák - és ez jól van így.
Holnap lesz a Ring utolsó része, de olyan intenzív volt ez a hét, hogy nem volt erőm írni róla. És sajnos már nem is lesz, szerdán nekifutok egy Delphi gyakorlati vizsgának, tanulás következik. Már nem halogathatom tovább, most már szabadságom is van, ki is írattam, hát muszáj legalább megpróbálni. Olyan pedig az agyam mint a vatta, sőt még annál is ritkásabb, szinte légneműnek érzem, mintha nem is lenne.
Más:
délután be voltam jelentve masszázsra. A masszőrnő elég sokat beszél, eleinte figyelek rá, még válaszolok is neki, unoka, főzés, pasik, mikor mi a témája, de mire túl vagyok a fájdalmasabb kefélésen és szipolyozáson és már csak a hátam dögönyözése van hátra általában teljesen ellazulok és valami félálomba zuhanok. Hallom is amit mond meg nem is, olyan a hangja mint egy patak csobogása, istenien lehet mellette átaludni az utolsó tíz percet.
Hát, ma nem így történt, mert miről kezdett locsogni az én kedves masszőrnőm, na miről??
Hát arról, hogy ő nagyon nem szeretné ha tavasszal kormányváltás lenne, merthogy Orbán mennyi disznóságot csinált. Egy darabig tűrtem, tulajdonképpen igaza van, egyet is értek vele, csak hát nagyon útálom, amikor az emberek vakon hisznek az egyik félben és ugyanolyan vakony gyűlölik a másikat. Nem foglaltam állást, megálltam, hogy nem foglaltam állást, csak éppen elmaradt a heti tíz perces nirvánám.
Ráadásul utána még vissza kellett mennem dolgozni. Ez még önmagában nem volna baj, csak az a borzasztó, hogy ezt a munkát már egy hónapja meg lehetett volna csinálni szép kényelmesen, többszörösen ellenőrízni a megírt jelentést fordítás előtt és után. Merthogy jelentést kellett írni a külföldi tulajdonosunknak, és egy ekkora cégnél ugyan miért ne veszne el a munka, miért ne a határidő előtt két nappal készülne el a 8 oldalas beszámoló és a sietség miatt ugyan miért ne expresszen kéne fordíttatni külső vállalkozóval, mert másra már nincs idő. Ennek köszönhetően történnek meg aztán olyanok, hogy az a program, amit az angoloktól vettünk át és a "Sure finish" nevet lefordítottuk "Biztos befejezés"-re, azt most a külsős újrafordította és kijött belőle "Secure ending". Amiben ő nem hibás, mert honnan tudhatná, hogy ennek a minőségbiztosítási programnak van egy eredeti angol neve, csak hát az ilyesmit nem péntek délután négy órakor kéne észrevenni egy titkárnőnek, amikor hétfőn reggel tízre a tulajdonos asztalán kell lenni az anyagnak.
Vagy mégis?
lehet hogy csak én vagyok túl hisztis és ez így normális?
Most megyek vissza szépülni, kell az energia.
(hehe, a rádióban megy a Drága Bolgár Úr ismétlése. Éppen Kende Péter magyarázza, hogy az új Orbán könyvét nem a kampányidőszakra időzítette ugyan, de szerinte az igazi Orbán végzetesen káros az országra. Egyetértek vele, naná, hogy egyetértek, csak éppen ő sem különb mint a Vizslások, akik egy divatfotóra montírozták rá Gyurcsány fejét és a modell kezében tartott pezsgőspohárra ráírták, hogy 153.000 ft. Mármint egy üveg pezsgő annyi, amit ez a luxisbaloldali nagytőkés vedel. Elképzelem Gyurcsányt, ahogy pezsgőt bontat és mint valami aranyifjú, beleönti a táncosnő cipőjébe és onnan issza meg. Azt hiszem, utoljára Zolánál olvastam ilyesmit. Vagy Jókainál? Mindegy, valamelyik XIX. századi írónál. Hiába no, nincs új a nap alatt.)

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home