Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/01/07

:-) Szépjónapot!
Édes, pihentető, vérnyomáscsökkentő semmittevéssel telt a nap. Reggel a szokásos séta - ezúttal inkább csúszkálás. A majd' egy hetes eső után minden csupa sár, nyakig összekentük magunkat. Érdekes, hogy egyáltalán nem fáraszt ez a fajta sárdagasztás. A kutyák is nagyon élvezték, különösen az enyém; amig kiraktuk a madáreleséget addig ásott, amig gombára vadásztunk addig ásott, amig nézegettük a tavalyi avar alól előzöldellő tyúkhúrt addig ásott. Szóval pockok és vakond után kutatva feltúrta az erdőt, a pofájáról és a mancsáról nagy csimbókokban csüngött a fűvel és avarral kevert sár. A végén persze az történt, hogy a parton totyogó kacsák után vetődve nyakig merült a Dunában, úszott pár métert aztán boldogan, térdig lógó nyelvvel, gőzölgő bundával kocogott hazafelé és láttam a szemén, hogy egyáltalán nem fáradt el, bármikor visszafordulna még egy 'körre'. Egy ilyen téli 'kör' nálunk egy kupica unikummal és egy pár debrecenivel súlyosbítva reggel 8-tól kábé délig tart. A múlt héten gyönyörű hófehér volt minden, ropogott a talpunk alatt a hó. Ma cuppogott a lábunk a sárban, minden szürke, nagyon lassan -gombavadász módra- kell nézni ahhoz hogy némi színt felfedezzünk a tocsogós szürkeségben.
Egyébként van szín, az egyik a már említett világoszöld, friss, fiatal tyúkhúr.
A másik az enyhe telet jelző, aranysárga rezgőgomba. A fákról letört, korhadó ágakon nővő apró, fodros, narancsszínű gombácskáról van szó.

Van még egy narancssárga színű gomba, de az még apróbb, akkora csak mint egy gombostűfej, nem is tudom a nevét.
Találtunk bokorban nővő, apró, halványlila gombácskákat is, ő kidőlt fatörzseken nő, szintén beazonosíthatatlan.
Szedtünk ehető gombát is. Ilyenkor, télen ugyan nem sok ehető gomba nő, de a zsebem azért megtelt téli fülőkével és júdásfüle gombával. Ez utóbbiból találtam egy hatalmas, majdnem tenyérnyi nagy pédányt. Ez nagyon komoly zsákmány, 3-4 cm-nél alig szokott nagyobbra nőni.

A kora délután gombás rántotta sütésével telt, hm, nyamm, a téli fülőkéből készült rántotta nagyon-nagyon finom!! Ha holnap még találok, akkor csinálok belőle valami izgalmasabbat is, mondjuk levest vagy rakott gombát. A júdásfüleket még nem dolgoztam fel, szerintem veszek hozzá bambuszrügyet, tofut és csinálok valami tisztességes (értsd: nem agyonsózott) kínai kaját, mondjuk csípős-savanyú levest - a receptet majd akkor megírom.
A rántotta sütésbe belefáradva aztán előbb a fotelban terültem el, aztán átültem a kanapéra, végül beláttam, hogy én itt ma nem győzhetek, úgyhogy szépen levetköztem és begömbölyödtem a paplan alá egy kis délutáni szépülésre.
Nincs ugyanis igaza Maestronak itt oldalt a beszóló rovatban: a stresszmentes élet titka -szerintem legalábbis- nem a délig alvás, hanem pont fordítva: a korai felkelés és a délutáni szunyókálás. Nno, de hát tényleg nem vagyunk egyformák :-)

Más:
nézem a fidesz-Financial Times meccs harmadik menetét a nol.hu-n. Most mit mondjak? Mondjam, hogy óriás nem kapkod legyek után? Vagy mondjam, hogy Dávid csak akkor kezdjen ki Góliáttal, ha tele van a tarisznyája parittyakővel? Merthogy a mi fides Dávidunknak nem kő, hanem pár marék szar van csak a raktár nyeregtáskájában?
Nem mondom ilyesmit, minek.
De azon azért csodálkozom, hogy az FT-nek írt levelet nem találom a fidesz.hu-n.

Mégmás:
Tegnap nagyon szép volt az opera. A Rajna kincse a Ring első része, Wagner az opera trilógia előjátékának szánta.
Két szálon indul a történet. Az egyikben Alberich, a csúf, kigúnyolt törpe udvarolni kezd a rajnai sellőknek, akik kinevetik. De a hiúságuknak azért hízeleg a felgerjedt törpe udvarlása, fecsegnek neki, kikotyogják, hogy ők egy kincset őríznek a Rajna fenekén. Aki azt az aranyat megszerzi, az óriási hatalom birtokába jut, fetéve, ha megtagadja a szerelmet. A sértett Alberich megátkozza az érzést és elrabolja a lányoktól az aranyat. Gyűrűt kovácsol belőle, amivel hatalmába hajtja saját népét a nibelungokat. A föld minden aranyát megkeresteti velük.
Közben fent, az istenek világában Wotan (az én jó atyám, de ebben az időben én még nem születtem meg) az óriásokkal felépítteti az istenek várát, Walhallát. Eredetileg úgy állapodtak meg, hogy az elvégzett munkáért cserébe adja az óriásoknak fiatal sógornőjét, Freiát. Fricka, Wotan feleésge könyörög, hogy ne adja oda a húgát a csúf és otromba óriásoknak, istennőt nem érhet ekkora szégyen, hogy alku tárgyává váljék. Freia ráadásul nagyon fontos szerepet tölt be az istenek világában, egyedül ő képes ápolni az örök ifjúság gyümölcseit termő almafákat. Ha az istenek nem ehetnek Freia almáiból, megöregszenek, ők is halandóvá válnak. Tudják ezt az óriások is, pont ezért akarják a fiatal istennőt. Wotan persze nem akarja odaadni, szerződésszegésen töri a fejét. Húzza az időt, várja Logét, furfangos tanácsosát. Az óriások éppen elragadják Freiát amikor végre megérkezik de tanács helyett csak hadovázik, arról mesél, hogy egy nibelung elrabolta a Rajna lányainak kincsét és gyűrűt kovácsolt az aranyból és ennek a gyűrűnek a segítségével világhatalomra tör. Wotan csak bosszankodik a zagyva beszéden, de az óriások érdeklődését felébreszti Loge. Azon tanakodnak, hogy vajon nem inkább a gyűrű segítségével kéne megtörniük az istenek hatalmát. Egy valakiben ébred még érdeklődés, mégpedig Frickában. Őt szegényt féltékenység emészti, bármit csinál, Wotan mindig a saját útját járja, az asszony nem tudja férjét a házi tűzhely mellett tartani. Loge odasúgja neki, hogy azt az asszonyt, aki arannyal ékíti magát, soha nem hagy el a férje. Szóval meggyőzik Wotant és elindulnak megkeresni Alberichet.
Közben lent, a nibelungok világában Alberich hatalma csúcsára ér, óriási kincseket halmozott fel, mindenki néki szolgál. Még Mime, a testvére is. A víg kedélyű kovácsot Alberich addig gyötri, kínozza, amig az elkészít neki egy láthatatlanná tévő sisakot.
Ebben a helyzetben toppan be Wotan és Loge. Furfanggal foglyul ejtik Alberichet és kényszerítik, hogy átadja nekik a kincset. Wotan is vágyik a hatalomra, ismeri a gyűrű titkát és mivel Alberich nem adja, az ujjával együtt levágja a kezéről. A megalázott Alberich fájdalmában elátkozza a gyűrűt, minden jövendőbeli birtokosára halált kíván.
Az átok gyorsan hat, az aranyért érkező óriások összevesznek a kincsen és egyikük agyonüti a másikat. Előtte még van némi perpatvar, annyi kincset kívánnak ugyanis a túsz Freiáért cserébe, ami beborítja a lányt. Nem elég a nibelungok aranya, egy kis résen még látható Freia szép szeme, ezt a rést kéne betömni, de már csak a Wotan ujján fénylő gyűrűjük van és az isten megmakacsolja magát, nem akarja azt is az óriásoknak adni. Erda, a Föld Anyja megjelenik és utasítja a makacs istent, hogy igenis adja oda a gyűrűt, mert komoly veszélyt jelent számára, pusztulásukat hozza. Wotan megtörik, odaveti gyűrűjét az óriásoknak akik elengedik Freiát.
Az istenek beköltöznek az új, pompás palotába. Dicsőséges bevonulásukat csak a földről felhallatszó panaszos ének, a Rajna sellőinek sírása zavarja meg - de ezzel nem foglalkoznak.

nno, hát ez az előjáték rövid(?) története.
Az előadás maga nem sok meglepetést tartogatott, már sokadszor láttam. A zene persze ezer rétegű, mindig találok egy olyan motívumot, amit eddig nem vettem észre. Wagner valamennyi szereplőhöz külön dallamot, hangszert, ritmust rendelt - ezért mondom mindenkinek, hogy Wagner egyáltalán nem 'nehéz' zeneszerző, sőt, pont ellenkezőleg: nagyon is könnyű és majdhogynem populáris. Csakhát hosszú, kétségtelenül hosszú: ez az opera két és fél óra, egyben, szünet nélkül.
Az énekesek a szokásos minőséget hozták: az Alberichet éneklő Tóth János a kedvencem. Tavaly kissé gyengébb formában volt, de az idén ismét csodálatosan énekelt: perzselt a hangja, szinte megerőszakolta (az egyébként gyengécske) sellőket. Arról nem beszélve, hogy közben valóságos kaszkadőr mutaványokat produkál: vastraverzre mászik, leesik róla, 4-5 lépcsőfokot gurul le - mindent nagyon hitelesen. Meggyőzően átkozódik, borzongató, ahogy a hatalom reményéért cserébe kiöli magából a szerelmet. És így tovább és így tovább, végig nagyon szépen és meggyőzően énekelt, mindenféle felesleges pátosz és túlzások nélkül.
A Wotant éneklő Berczelly Istvánról ugyanaz a véleményem mint tavaly: nem való Wagner énekesnek, mint ahogy Egri Sándor sem. A Frickát éneklő Lukin Márta teljesen új színt hozott a szerepbe. Az eddigi Frickák inkább hisztérikusak és követelőzőek voltak, Lukin most időnként olyan szobacicásan énekelt, szinte dorombolt Wotan vállán - nem istennői méltóságában követelt, hanem nagyon is földi asszonyként a farkánál fogva próbálta kormányozni a mindenség urát. Érdekes szerepfelfogás, kár, hogy a következő részben már nem ő énekli a szerepet, megnézném, hogy mire jut ki a végén - sokrta mondjuk biztos nem, Wotan nem az a pasi, akire ilyesmivel hatni lehet. Remek volt még a Logét éneklő Rozsos István - őhozzá már szinte hozzánőtt a nagy intrikus sunyi, számító hangja, remek a szerepben. Derecskei Zsolt személyében új Mimét is üdvözölhettünk - mérsékelt sikerrel. Szerintem még érnie kell a hangjának, pár év múlva nem lesz ő rossz Mime.
Ami a zenekart illeti, nos, khm, khm, a darab végére a fúvósok egy része kissé megtelt nyállal. A néhány bugyborékoló hangól eltekintve egy korrekt, preciz zenekart hallottunk profi művészekkel, akik mindent meg tudnak csinálni, hát pont egy A Rajna kincsét ne tudnának? Kissé ugyan már unják, hosszú is az este, szünet sincs, de persze, ez a munkájuk. A zenekar valahogy nem olyan lelkes mint a közönség és nem értékeli, hogy évente egyszer, egyetlen egyszer (2x4 előadásra) csurig telik az Operaház, de tényleg, a karzaton még állnak is a nézők, az oldalsó székek is tele vannak, ahonnan pedig semmit nem látni, csak hallani. Nincs pedig semmilyen nemzetközi "sztár" a szereposztéásban, csak a mi énekeseink és mégis, egy gombostűt sem lehet leejteni a nézőtéren. Szóval kicsit több alázatot várnék a zenekartól.

Holnap délután 5-kor A valkür, az összes kedvencemmel: Temesi Mária (Sieglinde), Molnár András (Siegmund) és Szvétek László (Wotan) énekel, szóval most megyek szépülni mert holnap ha valamelyikük esetleg felnéz a III. emeletre balra, az oszlop mellé, nem akarom, hogy egy karikás szemű, lepukkant Brünnhildét lásson :-))
És nagyon-nagyon szeretnék holnap egy olyan Brünnhildét hallani, aki méltó a rajongásomra: aki erős és szép, aki mindig tudja hogy mi a helyes és hol van az igazság. És aki ki is tart az igazsága mellett még akkor is, ha éppen a legfőbb istennel kell szembeszállnia.