:-) Szépjóestét!
Szegény barátném nagyon megjárta: négy bordája és a csuklója törött el. A négy bordája az első eséskor, amikor én nem voltam vele, a csuklója pedig akkor, amikor jöttünk haza a moziból. Gondolom, ez nem használt a kimozdult bordáknak sem. Ráadásul jól megkínozták, a csuklója ugye három napig ellátatlan volt, hát kicsit meg kellett igazgatniuk gipszelés előtt. A bordáival semmit nem csináltak, gyógytornára kell járnia. Kicsit ordítottam vele a telefonba, mert amilyen idióta, nem akar táppénzre menni. Azt mondja, vesz ki szabadságot. Néha tényleg falnak megyek tőle, van egy háza, egy pesti lakása, vastag bankbetétje, az aranyakat úgy kellett levágni a dagadt ujjairól és nem bír egy hónapig táppénzen lenni. Az is jellemző rá, hogy az állatai miatt aggódik leginkább. Nyugtatgattam, hogy a macskáit el tudja látni, ha meg akváriumot kell tisztítani, majd átmegyek hozzá segíteni. A kutyáját is kiviszem, velem úgyis fegyelmezettebb az eb.
Sajnálom szegényt, az a típus mint én, aki soha nem beteg, hát az ilyennek szinte megemészthetetlen, ha az egészsége cserben hagyja. És azt még nem is mondtam neki, hogy aki közelebb van a hatvanhoz mint az ötvenhez, negyven éve fogyókúrázik, a tejet nem bírja, sajtot és joghurtot nem eszik mert hízlal, madárcsontú és pár óra alatt öt csontját volt képes eltörni, hát annak érdemes elmenni egy csontritkulás-szűrésre. Most várok pár hetet hogy rendbejöjjön, aztán rébeszélem. Ha már a traumatológusnak nem volt annyi esze, hogy mondja neki. Ez is jelemző a magyar egészségügyre: gyógyítanak ugyan, de magasról leszarják a megelőzést.
Kéne kicsit újságot olvasni, de nincs egy csepp erőm se. Egyre jobban leszív ez a vasárnapi dolgozás. Megyek gömbölyödni.
Jut eszembe: tegnap bogarásztam a sablonomon, és mit találtam, na mit?
Hát egy gombot, amivel be tudom állítani, hogy regisztrálatlanul is lehessen kommentelni.
Csak azért mondom, mert volt már arra panasz, hogy túl bonyolult nálam a kommentelés. Hát, egyszerűsítettem, csak tessék-tessék :-)

3 Comments:
At 12:57 du., Névtelen said…
Na végre! Én is szívesen kommenteltem volna már sokszor. :-)
És az a csontritkulás-szűrés valóban indokolt ám. Szóval megmondhatod neki, hogy én is ezt üzenem neki. :-)
At 2:09 du., Brünnhilde sziklája said…
Kösz, megmondom neki. Bár most inkább bátorításra van szüksége, nagyon el van kámpicsorodva. Képzeld el, négy törött borda, amit még gipszelni sem lehet. iszonyú fájdalmai lehetnek. Várok két hetet, aztán elrugdosom egy csontritkulás szűrésre.
At 3:09 du., Névtelen said…
Szegény. :-( Gondolom, hogy fájhat neki. A bordatörést nem is nagyon lehet rögzíteni, legfeljebb kötéssel, tekintve, hogy az ember lélegzik. Mondd meg neki, hogy én üzenem: pihenjen, ne nagyon mozogjon, ugráljon, és eszébe ne jusson dolgozni menni.
Most otthon a helye, fekve, üldögélve, amíg össze nem forrnak a csontok.
Megjegyzés küldése
<< Home