:-) Szépjóestét!
Máma a konzultáción Delphi Tanár úr messzire elnézett a fejem fölött és azt mondta:
- maguk mindnyájan nagyon fiatalok, maguk már ebbe születtek bele, maguknak tudni kell informatikusi fejjel gondolkodni. -

khm, khm, ez a "maguk mindnyájan nagyon fiatalok....", ez valahogy szöget ütött a fejembe és hazafelé jövet végig azon tűnődtem, hogy a vizsgára nem-e kéne-e nékem-e jó mélyen kivágott blúzt felvennem-e?? he? Tán érdemes lenne kipróbálni :-)) Delphi Tanár úr pont abban a túlérett férfikorban van, amikor már az informatikusi fejjel való gondolkodás megvolt neki, viszont még mindig rengeteg életereje marad egyéb dolgokra gondolni.
Egyébként 22-re van vizsgaidőpont, addig még pont belefér a maival együtt három konzultáció. (Félreértések elkerülése végett; nem csak a fejem fölött nézett el, egyszer, egyetlenegyszer elismerő pillantást is kaptam: én voltam nyolcunk közül az egyetlen, akinek beugrott, hogy a MouseDownn ismeri az egérkattintás koordinátáit, az OnClick pedig nem. Nna. Ezt azért meg lehetne fejelni egy leszakadt blúzgombbal, nem?)

Máma más aranyköpés is volt. Loholtam a titkárságra, a főnököm akart valamit. Mire beértem már valakit bekapcsoltak hozzá, várnom kellett. Madame Passziánsz asztala fölött lóg egy tükör, belenéztem, a fülem mögé simítottam pár elszabadult hajszálat és halkan, csak úgy magamban felsóhajtottam:
- húú, a fenébe is, de szarul nézek ki! -
Madame Passziánsz rám nézett és kedvesen mosolyogva ennyit mondott:
- Ugyan, dehogy, néztél már ki ennél rosszabbul is. -
Nna, hát most tessék nekem megmondani: szeressem, vagy utáljam azt a nőt?

Más:
még tartozom a szombati színházi élményemmel.
Szóval, van egy Vasvári Emese nevű -rendezői ambíciókat dédelgető- színésznő aki azt találta ki, hogy a lakásán rendez színházat az érdeklődőknek. Kis lakás, szinpada sincs, de mivel 30 néző fér el összesen, nem is kell. Arról, hogyan született az ötlet, nem sikerült semmit megtudnom, túl sokan tolongtak körülötte előadás után. De ami késik nem múlik, márciusban új bemutatót tervez, ott a helyem, majd akkor kifaggatom.
Most Euripidész Íphigeneia Auliszban című műve volt műsoron - teltház előtt. A közönség vegyes, jobbára huszonéves, művészpalántának kinéző, kócos fiatalemberek és lapos sarkú bőrcipőt viselő lányok alkotják, de akadt néhány nyugdíjas korú házaspár is. A színház maga a Magyar utca egyik második emeleti lakásában van, föl kell csengetni, fel kell mászni az emeletre, pirinyó előszobában letenni a kabátot, a táskát (a cippzárakat érdemes behúzni, mert a háziasszonynak van egy hatalmas, koromfekete perzsa cicája aki állítólag szeret belebújni a táskákba. A macsek akkora, hogy legfeljebb egy hajóbőröndbe férne bele, de én hittem a háziasszonynak és behúztam a táskámon a cippet. Más óvintézkedés nem szükségeltetik)
A lakásszínház szokatlan atmoszférájától eltekintve is sejteni lehet, hogy nem mindennapi színházi élményben lesz részünk - már az érkezésnél külön ültetik a hölgyeket és az urakat. Apró kis falócákon foglalunk helyet, akinek érzékeny az ülepe, az vigyen magával párnát.
A színpadot is egy falóca jelképezi, azon ül a három, hófehérbe öltözött szereplő: az elgyötört arcú, kisírt szemű Agamemnón király, a másodvirágzásában is gyönyörű és büszke Klüthaimnésztra és leányuk, a hamvasan szép Iphigenia. Az egész darab a lócán játszódik, minimálszínháznak hívnám az előadást, ha éppen be akarnám skatulyázni, de nem akarom. Euripidész darabját értő módon meghúzták, csak azokat a szövegeket hagyták meg, amelyek a három ember viszonyának megismeréséhez és a családi dráma megértéséhez kellenek. Nincs a színházban semmi: nincsen színpad, nincsenek fények, nincsen mozgás, semmi sincs, csak a nyers szöveg és a színészek által megjelenített érzelmek és indulatok vannak. Szeretet, gyötrődés, reménytelenség, védekezve támadás, a múlt felhánytorgatása, felhorgadó büszkeség, elvek feladása, keserű beismerés, búcsúzás, kétségbeesés, fiatal élet elsiratása, emóciók egész tárháza jelenik meg az előadásban. Az Iphigenia amúgy sem egy könnyű darab -ugyan melyik görög dráma az?-, de ebben az előadásmódban különösen igényli a néző figyelmét és közreműködését. Annyira pici a hely, annyira intim a színészek és a nézők együttléte, hogy a maroknyi néző közreműködése nélkül az előadás meghalt, nem működik, ne' adj' Isten, kínos feszengéssé válhat. Nekem szerencsém volt, jó közönség gyűlt össze, érvényesülhetett a színészek játéka, részesévé válhattam a színháznak.
És mindehhez nem kellett mást tennem, mint felhívni a 266-32-20-es számot és szombat délután háromra odamenni a Magyar utcába. Még jegyet sem kell venni, az előadás ingyenes, a Színházi dolgozók Szakszervezete támogatja.

(a kép az index.hu-ról való)

(nagyon-nagyon zárójelben jegyzem meg, hogy a darab végére feleslegessé vált a férfiak és a nők 'szétültetése'. Iphigénia, a hamvas és fiatal szűz ugyanis csupa férfias tulajdonságot mutat fel: hazaszeretetet, dicsőségvágyat és bátorságot. De ez Euripidész darabjának már egy teljesen másféle felfogása, Vasvári Emese lakásszínházában nem ez a lényeg, hanem a család drámája.)

Mégmás:
A Sophie Scholl holnapra marad, hosszú volt a nap, elfáradtam.