:-) Szépjónapot!
Télapó kicsit izmozik még, mielőtt végleg elkotródik:


Tegnap -a hírek böngészésétől eltekintve- nagyon jó napom volt. Délelőtt, eső ide, jeges szélvihar oda, kirándultunk is, megetettük a madárkáinkat, jól kifárasztottuk a kutyákat, aztán gondoltam, juhhé, enyém a világ, egész délután semmi dolgom, szépülök egy kicsit színház előtt. Most nem paplan alatt, hanem "normálisan", ahogy a normális (értsd: nem valkűr) nők szoktak: körömreszelő, habkő, arcpakolás, hajpakolás, kisolló, borotva, krém, zselé, rózsavíz, mindeféle titokzatos szerszám és kenőcs alkalmazásával akartam a fizikai megjelenésem javítani egy keveset. Éppen a lábkörmeim políroztam, amikor azt mondja nekem a rádió, hogy négy óra, híreket mondunk. Úgy pattantam fel, mint akibe belecsíptek, még a lavórt is majdnem felrúgtam; hát hisz ötkor kezdődik a Traviáta, nekem meg még fent van az arcomon valami cserepesre száradt fehér izé, a hajam törölközővel betekerve, ami nem lenne baj, de a törölköző alatt némi élesztős trutymóban dunsztolódik a hajam, egyik lábamon csillog a köröm, a másikon még le sincs vágva, ajjaj, ebből legfeljebb csak a második felvonás lesz meg!
Aztán valahogy mégis úgy történt, hogy 4 óra 10 perckor már a kabátom vettem. Fogalmam sincs hogy csináltam, de zuhanyozva, hajat mosva (igaz, szárítva nem), törölközve, bekrémezve, felöltözve 10 perc alatt készen lettem és még arra is volt időm, hogy közben felhívjam a barátnőm: el ne induljon nélkülem, meggondoltam, mégis vele mennék, busszal már nem érnék oda. Ő is késésben volt, azért is nem szoktunk együtt indulni, éppen elég mindenkinek a saját késése miatt idegeskedni. Az utak üresek voltak, szóval 5 előtt 10 perccel már ott is voltunk, sőt, még egy grape-fruit lét is tudtunk inni előadás előtt.
Nna, minden jó, ha jól kezdődik.
Már mondtam, hogy a Traviáta a kedvenc operáim közé tartozik, nagyon szép darab. Itt még a rendezés is a könnyen emészthető, klasszikus fajta, gyönyörű kosztümökkel és látványos díszletekkel. Tele is volt az Erkel - sajnos. Nagyon rossz közönség volt a tegnapi: köhögős, fecsegős, fészkelődős, krákogós. Persze, értem én, száraz a levegő a színházban, nekem is kapar néha a torkom, de attól még nem kéne állandóan harákolni. Arról nem beszélve, hogy magamtól is tudom, hogy Verdi zenéje gyönyörű, ezt egyáltalán nem kell a legszebb kettősök alatt a szomszéd fülébe susogni - úgy, hogy azt hat sorral hátrébb is hallani lehessen. Attól is falra mászok, ha a közönség állandóan tapsol. Megtapsolják a nyitányt, minden áriát, minden kórust, minden kettőst, még egy-egy látványosabb díszletelemet is megtapsolnak. Gyakorlatilag széttapsolják az előadást. Ez egyébként nem csak az Erkelben "divat", elég gyakran hallgatok közvetítéseket a New York-i Metropolitanből és ott is dívik ez a szokás. Engem sajnos zavar, én szeretnék egy darabot egyben végighallgatni, majd a végén megtapsolom azt a művészt, aki nagoyn tetszett. Tegnap még más malőr is történt: egy nő leejtette a karikagyűrűjét, kisebb felfordulást okozott, először a férje kereste, a mobiltelefonjával világított a padlón, aztán még vagy hárman csatlakoztak hozzájuk, elegáns urak, kezükben a világító mobiltelefonokkal, négykézláb mászkáltak a sorok között. Mindezt Georges és Violetta kettőse alatt, bizisten, kedvem lett volna rájuk förmedni. Egyáltalán, hogy lehet egy színházban egy gyűrűt elejteni?
Nna mindegy.
A darab tényleg gyönyörű, tele operaslágerekkel: pezsgőária, Violetta és Alfred kettőse, Violetta és Georges (Alfred apja) kettőse, spanyol táncbetét, kártya kórus, Violetta halála egyetlen hegedűvel kísérve, csupa-csupa sláger. A történetet most nincs kedvem leírni, valószínűleg mindenki ismeri Dumas Kaméliás hölgyét. Meglepetésben azért volt részem; vagy most először vettem észre, vagy tényleg csak ebben az előadásban domborodott ki: Violetta bizony keményen ivott. A magány, a kihasználtság elől a pohárhoz menekült.
Az énekesek közül kettőnek a teljesítménylét emelném ki: Georges szerepében Kálmándi Mihály nagyon tetszett. Bársonyos bariton, erőlködés nélküli hang, az érzelmek széles skálája jellemezte.
Gémes Katalin Florája kis szerep, de szép hangú énekesnő emlékezetessé teheti. Gémesnek szép hangja van, tetszett.
Bazsinka Zsuzsanna Violettája kissé hideg volt és a magas hangok nem is mindig sikerültek megfelelően.
Berkes János technikailag kifogástalan Alfredot énekelt, de az ő tenorja nekem már túl magas és áttetsző, nem tudok lázba jönni tőle. Ez persze nem az ő hibája, egyszerűen csak ízés kérdése: én a basszbaritonokat és a basszusokat szeretem, valahogy jobban tudnak rám hatni.

Most pedig tetszik nem tetszik, el kell indulnom dolgozni.
Jobbára persze nem tetszik, de akkor is el kell indulni.
Ráadásul a hó még mindig szakad, tehát nem tudok bringázni, muszáj buszozni.
De hát bőven elég egy embernek, ha egy héten van egy jó napja. Nekem tegnap megvolt, hát akkor mit nyavalygok itt, nem?