Brünnhilde szikláján

Valló világ

2006/03/04

:-) Szépjónapot!
Szól a Kossuth rádió, egy nagyon ínycsiklandónak hangzó receptet hallottam, írom is gyorsan, mielőtt elfelejtem:
hagymatorta:
5 nagy szál mosott, tisztított póréhagymát, 2 fej vöröshagymát felkarikázunk és 30 deka apróra vágott sonka társaságában kevés margarinon (ez az amit én nem fogok, maradok az olajnál) megpárolunk. 20 deka lisztből, 20 deka margarinból (ehelyett pedig inkább vajat fogok használni), egy-két tojás sárgájából csipet sóval tésztát gyúrunk, egy órára betesszük a hűtőbe pihenni.
Amikor már kellőképpen megpihent a tészta, egy tepsit kibélelünk sütőpapírral, a nyújtófával kicsit nagyobbra nyújtott tésztát belesimítjuk úgy, hogy a tepsi peremén felhúzzuk a tésztát. Villával meg kell szurkálni, rásimítani a párolt sonkás hagymát. 6 tojást, kevés tejet sóval, borssal jó ki kell keverni (a hölgy turmixot mondott, lényeg, hgoy sima és kissé habos legyen) és ráönteni a hagymás tésztára, aztán betolni az egészet a meleg sütőbe.
Remélem, minden hozzávalót sikerült megjegyeznem.
Azt persze már látom, hogy a hagmatorta készítését fordított sorrendben kell majd csinálni: előbb meggyúrni a tésztát és amíg pihen, addig elkészíteni a hagymás sonkás tölteléket. Sőt, gondolatban már tovább is fejlesztettem, elképzelem, ahogy a tetjére ráolvad egy maréknyi reszelt sajt, esetleg néhány szem apróra vágott olajbogyó bolondítja meg, hm, nyamm, a fenéért kell nékem fogyókúrázni? Most rögtön foghatnék hozzá.

Más:
Durvul a kampány:
Különösen elítélem, hogy az Ön emberei kollégáimat a Fidesz most érvényben lévő hármas jelszavával fenyegették meg, azaz a „munkájuk", a „családjuk" és az „otthonuk" biztonságának elveszítésével, amennyiben nem lépnek vissza a jelöltségtől, vagy összegyűjtik a megfelelő számú ajánlószelvényt. írta Dávid Ibolya a Fidesz elnökének címzett levelében.
Hm. hmhm.
Most mit ne mondjak?
Mondjam, hogy ha a fidesz nyer és kormányt kell alakítani, akkor mdf-éknél úgyis hamar el fogják felejteni ezt a kis malőrt és lekoalícióznak az ifjú antidemokratákkal. Ha meg az mszp nyer, hát akkor bátran mondhatják, hogy ehhez a győzelemhez ők is hozzájárultak.
Ilyesmiket inkább nem is mondok, tényleg csak a rosszindulat beszél belőlem.

Ettől még persze elképesztő szemétség, ha politikai ellenfelek egymást revolverezik. Minden ilyen esetnek ki kéne derülni és a Bagó féle "kádervadászoknak" örökre eltűnni a közéletből. De annyira eltűnni, hogy soha, de tényleg soha ne juthassanak olyan pozicióba, ahol a közösséget képviselik vagy a közösség életét befolyásolhatják.

Mégmás:
most mondja a rádió, hogy az Erkelben ma nem Az álarcosbál lesz, hanem a Traviata.
Hm.
Az álarcosbált még nem láttam, sajnálom hogy elmarad, de örülök is. Valamikor, mielőtt még úgy beleszerettem Wagnerbe, Verdi Traviátája volt a kedvencem. Kicsit hűtlen vagyok, mert vagy két éve nem is hallottam szegény Violetta történetét. Aki kíváncsi rá, az még kap jegyet, 5-kor kezdődik az Erkelben. Én a földszint jobb oldal 17. sor 14. székén fogok ülni :-)) És ha még addig meg nem gondolom magam, akkor padlizsánszínű, elől gyöngyös hímzésű blúz lesz rajtam - de ez még nem biztos, előtte tartok egy békítő tárgyalást a tükrömmel.