:-) Szépjóestét!
Este megnéztük az Operában a Mayerlinget.
Mielőtt valaki megnézi a darabot érdemes tanulmányozni a cselekményt, mert különben elég nehéz rájönni, hogy ki kivel kavar, ki kivel kavart és ki kivel fog kavarni - bár jobbára mindenki mindenkivel, pontosabban bárki bárkivel társadalmi és vagyoni helyzetre tekintet nélkül. Mindezt pillekönyű, csonttalan táncosnők tornűrös ruhákban és gömbölyű fenekű táncosok feszes pantallóban. Hm, nyamm, ez a része teljesen rendben volt a dolognak. Különösen az első felvonásban a magyar tisztek fehér selyem egyenruhája, phúú, komolyan, már csak azért érdemes volt elmenni a színházba.

Bocs a profán hangnemért, szegény trónörökös és az ő Vetsera Máriája mégiscsak tragikus körülmények között hunyt el, de az az igazság, hogy a történet annyira bulváros, hogy szinte semmi érzelmet nem tudott kiváltani belőlem. Két gyenge idegzetű ember, egy egzaltált bakfis és egy kiégett ficsúr egymásra talált a halálvágyban, ennyi. Anyukám azt mondaná rá, hogy agyukra ment a jólét. Én meg azt mondom, hogy kár értük, az emberek kis részébe bele van kódolva hogy elcsessze az életét.

Egyébként nagyon szép a balett, az a fajta amiben gyönyörű kosztümök és pompás díszletek vannak és nagyon jól ki van dolgozva a történet. Rengeteg ember van a szinpadon, a háttérben is zajlik az élet; elől Rudolf flörtöl a felesége húgával, hátul egy udvarhölgy kacérkodik egy katonatiszttel, játszik a legyezővel, lesüti a szemét, közben ringatja a keblét. Később, egy másik szinen ugyanez a katonatiszt a falnak támaszt egy könnyűvérű nőcskét - szintén a háttérben, miközben elől Rudolf egy másik lány harisnyakötője körül matat. Nagyon részletgazdag a korográfia és van benne néhány hatásos jelenet is. Stefánia és Rudolf nászéjszakája például nagyon szuggesztív, olyan emelések vannak benne amitől kilelt a hideg. Krisztálytisztán lehetett érzékelni a nő kiszolgáltottságát a férfinak, aki nem szereti őt.

És hát a zene: Liszt Ferenc műveiből állították össze, gyönyörű, Liszt romantikája tökéletes harmóniában van a történet "romantikájával". Mármint azzal a fajta romantikával, amit az átlag bulvárolvasó gondolhat az uralkodók lelki és szerelmi életéről.

Nagyon zárójelben jegyzem meg, hogy a kivitelezésbe azért becsúszott néhány kisebb-nagyobb hiba. Az első felvonás utolsó jelentében például Rudolf nem találta Stefánia kezét és emiatt kissé sutára sikeredett, pontosabban kimaradt egy emelés, a második felvonásban pedig vagy Mária csúszott meg, vagy a trónörökös hibázott ismét és kis híján elejtette partnernőjét. Valószínűleg az volt a baj, hogy nem az eredeti szereposztásban ment a darab és a táncosokba nem ivódott még bele a szerep. Nem olyan nagy baj egyébként mert profik és ezredmásodperc alatt korrigáltak, az egyik barátnőm -aki ráadásul gyerekkorában balettozott is- például észre sem vett semmit.

Gömbölyű a darab nagyon, mindenkinek tud valamit adni; a zenerajongónak Liszt muzsikáját, a szép testek kedvelőinek pompás férfihátsókon feszülő pantallókat meg világszép balerinacombokról felcsúszó szoknyákat, a romantikára vágyóknak tragikus szerelmi történetet, az ilyen hozzám hasonló félművelt félértelmiségieknek meg a lehetőséget, hogy titokban élvezhessék, nyilvánosan viszont fikázhassák a valódi művészetet.

Hazafelé jövet aztán annyira belemerültünk a XIX. század uralkodóinak szerelmi életébe, hogy most azonnal utána kell néznem, hogy kibe volt szerelmes Rudolf anyja, Erzsébet királyné, azaz Sziszi. Én úgy tudom, hogy egy Andrássy grófba, de a barátnőm szerint Deák Ferencbe. Őszintén meglepődnék, ha elveszíteném azt az üveg pezsgőt, amibe fogadtunk.