:-) Szépjóestét!
Ilyen nem volt még a (blog)történelmemben, hogy három napig ne írjak. Történt pedig csomó dolog, láttam jó filmet, jó színházat, találkoztam -számomra- fontos emberrel, a hűtő aljából összekapart kelbimbóból és pulykacombfiléből finom ragut alkottam, de szét vagyok hullva és képtelen voltam leülni a gép elé.

Nno.

Ma este bérletem volt az Operába, Puccini Bohémélete volt műsoron. Annyira régen hallottam, hogy már el is felejtettem milyen szép darab. Még a klasszikus, 1937-ben szinpadra állított rendezésben megy, a díszletek is ugyanazok. Onnan tudom, hogy a Vörös Szalonban és a Lépcsőházban éppen van egy kiállítás Oláh Gusztáv díszletterveiből és csodálkozva ismertem fel a rajzokban azt, amit 10 perccel előtte éppen a szinpadon láttam.

A Rodolfót éneklő Kovácsházi István nem tartozik a kedvenceim közé. Tisztán, hibátlanul énekel és a magas hangoknál sem kell erőlnie, de a tenorja szintelen, zöngétlen, legalábbis nekem nem tetszik. Tisztelem benne, hogy a hiányosságait nem hangerővel próbálja elfedni, így legalább megmaradt valami a szerepe líraiságából.
A Mimit éneklő Létai Kiss Gabriellának még kell néhány év, hogy beérjen a hangja ehhez a szerephez.
Jó volt viszont a három bohém, tiszta, friss, erőteljes hangok, hajrá, csak így tovább.
Musette, a jó szívű de könnyűvérű kis nőcske szerepében Mitilineou Cleo duzzogott, hisztizett, tette-vette magát - kár, hogy a hangjából hiányzott az a fajta nőciség, amit a testbeszdével sugallt.
Medveczky Ádám vezényelt, jó volt, nagyon jó, biztos ízléssel fogta a zenekart, nem engedte hogy hatásvadásszá vagy szirupossá váljon a zene.
Egy régi-régi felvételt választottam, a Björling házaspár énekli Mimi és Rodofó kettősét az I. felvonásból.