:-) Szépjóestét!
Sikerült ronggyá áznom. De tényleg, nyugodtan indulhatnék egy vizes-póló versenyen. Már persze ha akarnék ilyesmiken indulni.
Majd beledöglöttem a munkába, iszonyú nyomott volt a levegő. Mire a hatalmas ipari porszívómat felcígöltem az emeletre a hátamon folyt a víz és nem kaptam levegőt. (Nem panaszkodok, én választottam, csak mondom.) Ehhez képest óriási megkönyebbülés volt amikor eleredt az eső. Szinte élveztem, ahogy a lágy esővíz lemosta a hátamról a sós izzadtságot. Már amennyire lágynak nevezhető a nagyvárosi eső, de ebbe msot inkább nem mennék bele. A lényeg, hogy jólesett, egész felfrissültem.
Olyannyira, hogy még arra is érzek erőt magamban, hogy megírjam a levelet az ombucmanónak, még a bilincselős sztorimmal kapcsolatban. Eddig halogattam, egyáltalán nincs kedvem még jobban meghurcoltatni magam, de ennek valahogy mégiscsak a végére kéne járni. Most ott tartok, hogy ha nem lenne kutyám, eladnám a lakást, a cuccaim leredukálnám annyira, hogy elférjen egy bőröndben meg egy hátizsákban és a nyakamba venném a világot.
Rohadtul utálok egy ilyen átmeneti országban élni. Illetve hát útálok lúzernek lenni, menekülnék, az csak a baj, hogy nincs hova. A lúzer az mindenhol lúzer, legfelejebb a sok utazástól koszosabb a lába.
Nno, depressziós különkiadásunk hallották.
Most pedig megírom végre azt a kurva levelet, már két hete halogatom, annyira utálom már ezt az egészet, a legszívesebben sikítanék. Csak szaporítom szerencsétlen hivatalnokok munkáját, az elszenvedett megaláztatásokat csak megfejelem néhány átokkal. Hiányzik ez nekem, úgy őszintén.
Dehogy hiányzik, hányni tudnék.
Mégis megírom.
A vicc az, hogy még címzettje sincs, ugyanis ninc ombucmanónk.
Hehe.
Mégis megírom, mert ha most nem, akkor soha.