hehe.
Megvolt az első konzultáció és úgy látszik, valós a félelmem; egyszerre minimum kettő, de inkább három diplomamunkát írok.
Úgyhogy most pihi következik, legalább egy hétig, a konzulens a hétvégére ígérte, hogy átolvassa amit eddig írtam és rajzoltam. Aztán már az ő tanácvsai alapján húzok belőle, írok újra, csoportosítok át és írok hozzá.
Most úgy néz ki, hogy a rendszerspecifikáció megírásánál fogok maradni.
És hát nincs más hátra mint előre, bele kell ásni magam az SSADM-be.
Basszus.
Aztán persze megvan az az előnyöm, hogy nem csak úgy, önmagáért kell megtanulnom egy rendszert, hanem az eszköz hazsnálatát kell megtanulnom egy konkrét probléma megoldásához és ábrázolásához. Ez azért nagy különbség, jóval könnyebb.
nno.
A helyzet szar, de nem reménytelen.
Pörgettyű kikapcs, korántsem kell nékem egy egész rendszert adni, csak egy rétegét.
Ráadásul most jutott az eszembe, hgoy szombaton vettem két kiló kovászolni való uborkát, amiről a tegnapi nagy hajcihőben elfeledkeztem.
Márpedig ilyen melegben a kovászos uborka, de legfőképpen a fröccsnek elkészített leve életmentő.
Az uborkafröccs nagyon egyszerű: egy poharat félig kell tölteni kovászos uborka levével majd felönteni szénsavas ásványvízzel. Ha elegáns long drinkként akarjuk felszolgálni, a pohár szélét vékony uborkaszeletkékkel és kaporlevélkékkel díszíthetjük.

0 Comments:
Megjegyzés küldése
<< Home