Hurrá, eddig se voltam nagy emberbarát, hát ezek után azt hiszem, végképp maradok a kutyáknál.
Kis balhé a Duna parton, amiből Lujza egy jó arasznyi hasadással a hóna alatt került ki. Rendesen látszik a hús és az inak, nem veszélyes, de varrni kell.
Barátok -mindegyik autótulajonos és mindegyik kocsival van- nagy együttérzően adják a tanácsot, hogy mindjárt jön a kishajó, azzal vissza tudok menni Pestre és a másik oldalon biztos van a közelben egy buszmegálló. És sürögnek-forognak, sóhajtoznak, szörnyűlködnek, ahelyett, hogy ha már segíteni nem tudnak, akkor inkább befognák a szájukat. Mert ugye nem is várnám én el, hogy elvigyenek az állatkórházba, de mondjuk egy telefonszám előkerülhetne, hátha az ő állatorvosa közelebb van, vagy akár ki tud jönni.
Amikor mondtam nekik hogy tán esetleg akkor folytassák a sétát nélkülünk még meg is sértődtek.
Taxi nem jön ki, címet se tudok, honnan a faszból tudnék, a Duna partnak nincs címe. Kishajó, busz, haza pénzért. A villamosról hívom a barátném, hogy a kutyagallért -vagy parabolát, többféleképpen hívják- amit tavaly kölcsönadtam neki adja visza. Jó, nem tudja hol van, vagy a pincében, vagy a fészerben, ráér? Bazd meg, nem, nem ér rá, most viszem a kutyát a műtőbe, nem én kérek tőled kölcsön, hanem te kértél tőlem, hát menj le a kibaszott pincédbe, menj ki a rühös fészeredbe és keresd elő azt a kibaszott gallért, vagy kitaposom a beled!
Az állatkórházban szerencsénk volt, hamar sorra kerültünk, a blökit pillanatok alatt elaltatták, megborotválták, kipucolgatták, összevarrták. Az állatorvos antibiotikumot írt fel. Naná hogy olyat, ami éppen nincs az előtérben nyitva lévő patikában. A boltos mondja, megkérdezi az állatorvost mit adjon helyette, de nekem közben a taxióra ketyeg, hát anyád picsáját, majd munkába menet beugrok egy másik állatpatikába, holnap reggel kell csak a gyógyszer neki. Közben hívom a barátnét, megvan-e a gallér.
Mit mondott az a HüPi, na mit?? Hát nem mondtam hogy sürgős, azt bírta kiejteni a száján az ótvaros kurvája. Meg hogy kint vannak a kutyával sétálni. Mégegysezr lekurvaanyáztam, hát ennyire hülye itt mindenki?? Nem kérek, hanem visszakérek, hát még ezt sem fogja fel?
A végén persze hazaértünk, a taxis végig bagózott, majd megfulladtam, de nem bírtam volna normális hangon szólni hozzá, így inkább hallgattam. Mégse egy nyamvadt nikotinfüggőre borítsam már rá az összes frusztrációm. Lujza még mindig aludt, úgy kellett bevinni mint egy zsák krumplit. Az ajtó előtt le kellett tenni a kulcs miatt, olyan mint a rongy, csúszik ki a fogásból, a sebe miatt sem akartam nagyon húzni-nyúzni, szóval nem bírtam újra felemelni, hagytam feküdni az ajtó előtt. Még szerencse, mert pár perc múlva szép lassan elkezdett belőle csorogni a pisi. Jó egy órát feküdt ott, melléhúztam a leandereket, hogy árnyékban legyen. Aztán hívott a barátné nagy megszepopenve, hogy megvan a gallér, a pincében volt, lefertőtlenítette. Végig sem hallgattam, lecsaptam a telefont, felnyaláboltam a kutyát és betámogattam a konyhába, ott elnyúlt megint. A pisifoltot leöntöttem egy vödör vízzel és rohantam a gallérért.
Most már magánál van, még egy fél órát várok, aztán ráhúzom a gallért és muszáj elmennem dolgozni.
Nincs nagy baj, annyi csak, hogy ne rághassa ki a varratot amig nem vagyok itthon és nem tudok rá figyelni.
És hát ugye most nagyon rossz lesz neki mert jön a hőség és 2-3 hétig biztos nem úszhat.
Nekem viszont altatásra, műtétre, taxira úszott majd húszezer forintom, sőt, mire kiváltom az antibiotikumot, nyilván magasabb is lesz a végösszeg.
Még szerencse, hogy olyan vagyok, mint a gyakran szabálytalankodó söfőrök, akik már eleve tartanak a jogosítványukban egy ötezrest.
Hát én meg az oltási igazolványban tartok egy tizest.
Még csak most kellett másodszor, egyszer a babéziózisra, meg hát most - mert ugye az ivartalanítás és az oltások tervezett költségnek számítanak, ahhoz nem kell aranytartalék.
Őnagysága már ébredezik, el sem merem neki mondani, hogy amig aludt, az orvosi rendelő cicája végig bent volt a műtőben és nagy érdeklődve nézte őt.

Azért tényleg mindig meglep, hogy milyenek az emberek. Értem én, hogy nem akar segíteni, miért is várnám el, hogy egy csurom vizes, vérző kutyát befogadjon az autójába és elvigyen az orvoshoz. Ez rendben is van, tényleg nem várom el.
De azt az álszentséget nagyon gyűlölöm, amikor még magyarázza nekem, hogy merre van a buszmegálló. Bazd meg, tudom, naná hogy tudom, mivel járok vele, nyilván jobban is tudom mint a Te, viszont hálás lennék, ha most befognád a pofádat és elkotródnál innen. És még mondja, milyen fontos hogy én ne pánikoljak be. Nem pánikolok, évente kétszer biztos össze kell varratni a kutyám lábát, nem először csinálom már bazdmeg, csak fogd már be a pofádat és kotródj innen, ha segíteni nem akarsz, akkor ne büdösítsd a levegőt a lelkiismeretfurdalásoddal meg a szánalmas kis mosakodásoddal.
Mindenestre eggyel kevesebben vannak akik este tízkor felhívnak, hogy hogy kell úgy csinálni, hogy a levélnek mind a két oldala egyenes legyen.
Legalábbis remélem.
Bár, lehet csak eggyel többen lettek, akikre rácsapom a telefont.

Más:
Tudja valaki, mi az az ezüst izé, ami a bevarrt seben van? Csak akkor vettem észre amikor már hazajöttünk. Egy zsíros tapintású ezüst színű valamit kentek rá, semmi kötés nincs rajta, nem is mondták, hogy kötöznöm kéne. Persze nem is tudnám, olyan helyen van, hogy legfeljebb ragasztani lehetne, de tán még azt se, mert ugye pont a hóna alatt, szóval ott semmi nem maradna meg.
Ezt az ezüst izét viszont még soha nem láttam, érdekelne, mi ez.