Brünnhilde szikláján

Valló világ

2007/08/09

:-) Szépjóestét!
Hát, sikerült megint jól kiábrándulnom valamiből, amit valaha szerettem.
Ráadásként meg jól fel is ment az agyvizem.
Jó ideje kerülöm már a Klubrádió délutáni meg esti műsorsávját, így azt is csak mostanában tudtam meg, hogy csütörtökönként van nekik egy színházas műsoruk. Na, gondoltam, hát azt azért már mégiscsak meghallgatom.
Bár ne tettem volna, jól felhúztam magam, hogy a bulvárok istene rakja ezeket a hülye seggfejeket a kopaszok közé!!

Mézédes hangú riporterleányka beszélget a Nemzeti Színház Hermelin előadásának két főszereplőjével, Schell Judittal és Stohl Andrással.
Én mindig nagyon ideges leszek, ha egy kultúrális újságírótól annyi telik csak, hogy párhuzamot vonjon az adott művész magánélete és az általa játszott figura közé, de ez a kis liba ez túlment minden határon, azt csodálom csak, hogy egyáltalán válaszoltak neki.
Merthogy a Tóth Hermin otthagyta a gyerekét, Schell Juditnak is van gyereke, el tudná-e hagyni, és egyáltalán, anya létére hogy tud egy ilyen szereppel azonosulni. Stohltól is csak ilyeneket kérdezett, minden szavával érzékeltette, hogy felelőtlen, a családját elhagyó apa létére meglepően jól meg tudott barátkozni a szerepével. A végén, az egésznek a megkoronázásaként még azt is megkérdezte, hogy mivel olyan szemmel láthatóan egy húron pendülnek, nem alakul-e köztük valami.
Így, kerek perec, a gyengébbek kedvéért lefordítom; ha már szerelmeseket játszanak, esetleg tán kefélnek-e.

Hát de most tényleg.
Mert azt értem, hogy egy ilyen kis hülye liba újságíró akar lenni, és üsse kavics, még az is belefér, hogy átvergődik valahogy valami kommunikáció szakon.
De az a szerkesztő, meg pláne az a rádiótulajdonos aki ad valamennyit a műsora szinvonalára, hát az mi a nagy túrós lópikuláért foglalkoztat egy ilyet?? Miért nem tanácsolja neki atyai hangon, hogy kislányom, menjél el szépen a blikkhez vagy a sztorihoz, ott teljesedhet ki igazán a Te tehetséged. Miért kell nekem, a színházat kedvelőnek azt hallgatnom, hogy két nagyszerű művész kínlódik egy ostoba riportercsökevény intimpistáskodó kérdései miatt?? És a kis HüPi még észre se veszi, hogy azok ketten kínosan próbálnak csak a darabról beszélni, nem, le se lehet lőni, a szirupos, cérnavékony hangocskáján csak csorgatja azt a gusztustalan, ragacsos trutymót ami körbefogja és fojtogatja előbb a két színészt, aztán engem, a hallgatót.
Uhh.
A kezem száradjon le, ha a rádió keresőjét még egyszer valaha eltekerem a Bartókról!
Basszus, de most tényleg, egy nyomorult színházi előadásba miért kell belekeverni a benne játszó színészek magánéletét??

Ma este 8-tól a Bartókon Beethoven Egmontját közvetítették Salzburgból, meghallgatom még egyszer a hangtárból.

9 Comments:

  • At 5:27 de., Anonymous Névtelen said…

    Ugyanez a rádió 2 lábbal rúgta ki Mihancsik Zsófiát és Pálinkás Szűcs Róbertet. Bennem ott szakadt meg valami...amit említsz,az a lejtő egyik állomása.Lesz még több is.

     
  • At 9:03 de., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    zóta nem hallgatom esténként, mióta PSZR-től megváltak. Reggelenként még csak-csak, bár már ott is csak akkor, ha a P&P maradék fele van. Ők ketten voltak az egyetlen természetes, nem affektáló, nem felturbózott, nem bunkó hang az éterben reggelenként. Meg lehet, hgoy nem csak reggelenként.

     
  • At 12:16 du., Blogger Salasso said…

    Sajnos teljesen igazatok van... a Klubrádió nagyon jó volt, de most már a legtöbb műsor szinte hallgathatatlan. Mihancsik és PSzR kiebrudalását egyszerűen nem értem (megjegyzem, a szombat délelőtti műsorvezetőnő, a rendkívül tiszteletlen, felkészületlen és síkbuta Kun Zsuzsa, aki bődületes hülyeségeket tud nehéztüzérségi stílusban kérdezni, valamiért senkinek sem szúr szemet). Külön kedvelem még a Bolgár György-féle betelefonálósdit, ahol minden második kisnyugdíjasról ordít, hogy papírról olvassa, amit önálló véleményként elmond... Nagyon gáz. Csak az Acélsodronyt érdemes hallgatni, az vicces... :P

     
  • At 3:19 du., Blogger Brünnhilde sziklája said…

    Jajj, Tollaskígyó, annak a nőnek a nevét leírni a blogomon, jajj. ;-P

    Vagy három éve hallottam utóljára, de lehet több is. Akkor Jiri Menzel tolmácsával(!!!) beszélgetett a Mesterről és megtudhattuk, hogy Menzel nem fényűző életmódot él, hanem pont fordítva, őt űzi a fény a mit tudom én hány négyzetméteres, hány ablakos tetőtéri lakásában.
    Azóta nagyon ügyelek rá, hogy szombat délelőtt még véletlenül se kapcsoljak oda. Azelőtt se nagyon tettem, de azóta nagyon tudatosan kerülőm azt a műsorsávot.
    Tegnap este azért esett nagyon rosszul, mert arra számítottm, hogy a darabról fognak beszélgetni - ami mellesleg nagyon jó lehet, bejátszottak néhány részletet és csak úgy sütött belőle a két ember szenvedélye. Szóval meg fogom nézni.
    Az is baj még, hogy annyira kellenének ilyen műsorok, mert az ember elég nehezen tudja követni, hogy miket játszanak a városban, pláne az országban. Egy-egy fél órás beszélgetés, néhány bejátszott részlet sokat segítene a választásban, de valahogy nem, nem és nem vagyok hajlandó iylen tömény szarokat végighallgatni.

     
  • At 4:15 du., Blogger . said…

    Ha színházi témában akartok naprakészek lenni, akkor Stuber Andrea naponta frissített blogját kell olvasni!A hölgynek van humora, és remek a stílusa! Ha eddig - véletlenül kimaradt- akkor mostantól okvetlenül!
    Visszamenőleg is!

     
  • At 6:00 du., Anonymous Névtelen said…

    És ha már a kultúra: hallgassátok meg egyszer Balog Józsefet (ne! ne hallgassátok! csak higgyétel el), aki hihetetlen vicces kiejtési hibákat csinál bármely tetszőleges nyelven, és a kérdései tökéletesen semmitmondóak. A riportalanyok persze udvariasak, örülnek, hogy benne vannak a rádióba', ezért a műsor valahogy mindig eltelik. A hozzá nem értés és felkészületlenség döbbenetes magaslatai (mélységei). Nem hiszem, hogy ne volnának jobbak az országban, egyszerűen nem értem a szerkesztőket/tulajdonosokat.
    k

     
  • At 11:18 du., Blogger phzs said…

    Offtopic leszek kicsit. A múltkor a ciberéről kérdeztél. A Praktika magazin augusztusi számának végén van róla egy cikk, ha érdekel.

     
  • At 12:15 de., Anonymous Névtelen said…

    A Hermelin szörnyű, Stuber Andrea blogját viszont én is nagyon szeretem.

     
  • At 9:20 du., Anonymous Névtelen said…

    Lehet, hogy a műsorvezető kislány látta a darabot, és csak tapintatos akart lenni, hogy nem arról kérdezett. Én sajnáltam a szinészeket, hogy ilyen ócska előadásban kell résztvenniük.

     

Megjegyzés küldése

<< Home