Azt hiszem, erre az állapotra mondják, hogy kidolgozta a belét.
Jajjj.
Nagyon elfáradtam.
Azt a nyavalyás ablakot pedig, amit nem lehet kinyitni és belülről lemosni, hanem egy három részes, kihúzható létrán fel kell mászni az első emeltre és kivülről megpucolni, szóval azt az ablakot egyszer bedobom egy téglával.
Vagy még inkább azt a hülye belsőépítészt dobom ki rajta, aki úgy tervezett meg egy egy ekkora épületet, hogy pont az ablak elé tette a térelválasztót.
Egyáltalán, ha olvas építész vagy belsőépítész, gondolnak ők olyasmire, hogy egy épületet takarítani is kell?? Sőt, manapság már inkább karbantartásnak mondják, hisz a takarítás célja nem a szutyok eltüntetése, hanem az újszerű állapot fenntartása - bezonyám, én ilyeneket is tudok, szakfolyóiratban olvastam.
Szóval gondolnak az épületeket tervezők arra, hogy egy 600 m2-es irodaházban azért már lehetne egy takarítókamra? Hogy az ablakokat ki lehessen nyitni, mert igen nagyon hülyén néz ki, amikor egy egyemeletes épületen alpinisták tudják csak megmosni az ablakokat? Hogy azok a nyomorult lábazatok úgy legyenek kiképezve, hogy bírják a felmosófát és a porszívófejet és hasonlók?? Hogy egy nagyforgalmú épület elé lehetne sárfogókat tervezni, pláne ha az egészet szőnyeggel burkolják?
Olyan apró, komfortérzést javító dolgokról már nem is beszélek, hogy a WC-k méreténél arra is kéne gondolni, hogy aki oda bemegy és megfordul, hogy az ajtót becsukja maga mögött, hát akkor pördülés közben a szoknyája aljával le is törli az ülőkéről a pisit amit az előtte járó elcsöppentett. Miért nem lehet azt a nyavalyás fülkét 15 centivel szélesebbre tervezni??
Annak is szívesen beleverném az orrát a lefolyóba, aki egy 15-20 alkalmazottat foglalkoztató irodába 1 aknás mosogatót tervez, csepegtető tálca nélkül.
Panasznap vége, megyek aludni, mert rögtön összeesek.

7 Comments:
At 10:14 du., Névtelen said…
Ez átlagosnál jobb térlátás, ahogy rögtön működőképessé szervezed gondolatban a dolgokat, épületeket, stb-t, ahogy átlátod a műszaki hiányosságokat, hát ez nem semmi. Mindezt fáradtan. Nekem ilyesmi pihenten sem jutna eszembe. Lehet hasznosítani ezt a készséged, vagy csak bosszankodásban merül ki?
maria
At 10:15 de., Brünnhilde sziklája said…
Nem kell ehhez semmiféle különösebb készség vagy képesség, elég csak naponta megszenvedni ezeket a dolgokat. Elég csak nézni a munkahelyi konyhát, hogy ugyan hogy lögyböld el a kávéscsészéd, amikor dugig van az egyetlen mosogató. Vagy elég nézni a sáros lábnyomokat, holott a bejárat előtt 3*3 méteres timpanonos lépcső van, de az egyetlen, zsebkendőnyi lábtörlőt mindenki átlépi.
Vagy be kell menni egyszer az Operába - abba az Operqaházba, ami az ország büszkesége és a Parlament után a legreprezentatívabb helynek számít. Szünetben meg kell nézni azt a sort, ami a női WC előtt kígyózik. Aztán amikor csöngetés előtt éppen bejutsz, el leht borzadni a keskeny kis fülkén. Átlóba kell állnod ugyanis, ha nem akarod bugyihúzás közben beütni a könyököd.
És ez egy 120 éves épület, de a 2 évesekben is ugyanez a helyzet - kivéve a MüPa-t, az ebből a szempontból nem hagy kívánnivalót maga után.
ezek nem nagy dolgok, éppen csak szemlélet kéne hozzá, meg gondolni rá.
Mondjuk megkérdezni a megrendelőt, hogy együtt étkezik-e a kollektíva, mert ha igen, akkor egy mikró nem lesz elég, tervezzünk be mindjárt kettő. Merthogy úgyis meg fogják venni a másodikat is, csak éppen annak már nem lesz helye, oda kell tennia pultra és majd aláfolyik mindenféle lé meg leves meg dzsúz.
Szóval átgondolni kéne és tervezni.
At 11:42 de., Névtelen said…
Hosszas gondolkodás után egy példa jut eszembe, hasonló problémák fölött szerintem rendszeresen elsiklok, nem regisztrálja őket az agyam.
Suli WC-je: A WC két oldalán a egy-egy folyosó, ahonnan a WC előterébe lehet bejutni befelé nyíló ajtókon át. Az ajtók melletti falon a tükrök, ha valaki a tükör előtt, bármelyik ajtó nyílóterében áll, rögtön hátba is vágja az ajtóval a belépő. A WC fülkék ajtaja viszont kifelé nyílik, így hárman lehet ütközni rögtön: a WC előterébe belépő üti a tükör előtt állót, a WC fülkéből kilépő pedig mindkettőjüket. Az épület új, a WC pedig még újabb.
maria
Ami ennyire feltűnő, azt még én is észreveszem, monjuk segített az, hogy hátba vágott az ajtó.
At 1:18 du., Brünnhilde sziklája said…
Hehe, a jó öreg hátbavágós cucc :-((
Az én volt munkahelyemen ugyanilyenek voltak a mosdók, Illetve hasonlók, két kézmosót tettek be; ha az egyikhez álltál, oldalba vágott a befelé nyíló ajtó, ha a másikhoz, akkor bekapcsolt a fölé rakott kézszárító. Egyzser majdnem sikerült Cuppancskával lenyeletnem a fogkefét amikor próbáltam bemenni a klotyóba.
Az alagsori mosdóban egyszer össze is akadtak a kilincsek,karbantartót kellett hívni, hogy leszereljék és szétszedjék az öszeakadt ajtókat.
At 8:42 de., Névtelen said…
Nálunk a férfi WC-ben a tükröt tették fel úgy, hogy ha valaki benyit, a folyósó népe a tükörben méretet vehet a piszoárnál gyanútlanul pisilgető pasiról.
Még nem szóltunk a fiúknak erről :-)
At 9:19 de., Brünnhilde sziklája said…
Woww!!
Ne is szóljatok, várj, jövök!!
Van ott munkaerőfelvétel?
A 600 forintos, második nap széteső WC ülőke megvan valakinek? Meg a könyökmagasságba szeretl papírtartó,, aminek két változata van? vagy az ember könyökét töri el vetkőzés közben, vagy ő maga esik szét.
És a sarokszobába tett, ablak nélküli dohányzó, amit csak a folyosóra lehet szellőztetni ismerős valakinek?
A szoba közepén kacsakaringózó kábelkötegek? Egy szobában egyetlen konnektor?
Ajjaj, vannak ügyesen tervezett munkahelyek.
At 11:10 du., Névtelen said…
Az ablak nálam is ilyen (tehát kifele nyílik), azzal tetézve, hogy lichthof, alul fóliasátorral "beépítve". Tehát létra kizárva, és a derékszöget záró ablakokat úgy lehet(?!?) mosni, hogy a másik ablakból lógsz ki, és a felmosófával suvickolsz, vagy a fél ablakon lógsz ki, és a másik felét suvickolod. És a galambok rendszeresen megtisztelik az ablakaimat... Szóval van mit/lenne mit takarítani.
Megjegyzés küldése
<< Home